Hevesi Gyula (Ungvár, 1890. november 21. – Budapest, 1970. február 25.) Kossuth-díjas magyar vegyészmérnök, közgazdász, politikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. 200px|bélyegkép|Sírja a Fiumei úti sírkertben Életútja Hevesi Adolf és Polacsek (Pártos) Mária fiaként született zsidó családban. Középiskolai tanulmányait a budapesti Lovag utcai gimnáziumban folytatta. Ezután vegyészmérnöknek tanult a Királyi József Műegyetemen, ahol 1912-ben szerzett diplomát.
1913–1914 folyamán a pöstyéni fürdőigazgatóság műszaki konzulenseként, majd 1918-ig az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. üzem-, később kutatómérnökeként dolgozott. 1917-ben megszervezte és 1919-ig vezette az Alkalmazott Mérnökök Országos Szövetségét, a világ első szocialista mérnökszakszervezetét.Korach Mór: Hevesi Gyula 1890–1970. Magyar Tudomány, 1970. 7–8. sz. 571. o.
Az első világháború alatt részt vett a forradalmi szocialisták munkájában.
1918. december 29-én Budapesten feleségül vette Róthbart Irmát (Sinkó Ervin későbbi feleségét), Róthbart Jakab és Rosenwald Janka lányát,A házasságkötés bejegyezve a Budapest IV. ker. polgári házassági akv. 538/1918. folyószáma alatt. ám ez a házasság hamarosan válással végződött. 1919. július 19-én Budapesten újból megnősült, felesége Stern Jolán, Stern Mózes és Auspitz Regina leánya lett.A házasságkötés bejegyezve a Budapest IV. ker. polgári házassági akv. 280/1919. folyószáma alatt.
1918–1919-ben a Kommunisták Magyarországi Pártja elméleti folyóiratát, az Internationale című lapot szerkesztette Komját Aladárral. Ugyanebben az időszakban a KMP Központi Bizottságának tagja, a Tanácsköztársaság idején pedig két hétig szocializálási népbiztoshelyettes, majd három és fél hónapig a szociális termelés népbiztosa volt (többek között Rákosi Mátyás társaként). A bukás után Bécsbe, Berlinbe, majd Olaszországba menekült, ahol a Società Bolognese di Elettricità munkatársa volt. Börtönbe került, szabadulását követően rövid ideig San Marinóban élt. Miután kiutasították, a Szovjetunióba utazott, és előbb Leningrádban, majd Moszkvában tevékenykedett. Itt megszervezte a Központi Műszaki és Közgazdasági Tájékoztató Intézetet. 1938-ban ismét letartóztatták. 1946-ig munkatáborban volt, majd – Moszkvából való kitiltása miatt – 1947 nyaráig Alekszandrovban tartózkodott.
1948-ban tért vissza Magyarországra. 1949 és 1951 között az Országos Találmányi Hivatal elnöke volt. Jelentős szerepet játszott a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége 1948-as és az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság 1961-es létrehozásában. 1949 októberében az MTA levelező, 1956 májusában rendes tagjává választották. 1951 és 1958, majd 1967 és 1970 között elnökségi tagként részt vett az intézmény irányításában. 1949-től 1956-ig a VI. Osztály titkári, 1956-tól 1960-ig az Akadémia titkári, 1960-tól 1967-ig alelnöki posztját töltötte be. 1960 és 1969 között az MTA Ipargazdasági Kutatócsoportjának igazgatója volt.
Az 1956-os forradalom után megszervezte a Táncsics Kört, és szerkesztette annak Magyarország című lapját. A kört – tartva „szektás” tagjaitól és attól, hogy akár politikai centrummá is válhat – még 1957 végén feloszlatta a hatalom. Ennek ellenére Hevesi 1959-től haláláig a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja volt.
A Fiumei úti sírkertben helyezték örök nyugalomra (Mm. B.12.).
Munkássága
Az Egyesült Izzó kutatómérnökeként – Helfgott Ármin segítségével – fontos eljárásokat dolgozott ki gáztöltésű izzólámpák gyártására. A Szovjetunióban töltött évek alatt megoldotta a kiégett izzók gazdaságos regenerálásának problémáját, megszervezte a laboratóriumi üvegkészülékek és a különféle hőmérők nagyüzemi gyártását. 1929 és 1932 között kidolgozta a folyamatos ipari munkarendet, amely az alapvető iparágakban lehetővé tette a termelés jelentős növelését újabb beruházások mellőzésével. Az üzemi dolgozók (tovább)képzése céljából „üzemi iskolakombinátok”, „gyáregyetemek” létrehozását javasolta, részt vett ezek megvalósításában is. Megszervezte a Központi Műszaki és Közgazdasági Tájékoztató Intézetet, és a Legfelsőbb Népgazdasági Tanács találmányi osztályvezetőjeként támogatta a Sztahanov-mozgalom elterjesztését is.
Hazatérése után élénk tevékenységet fejtett ki az újítómozgalom fellendítése terén. Az Akadémia átszervezése utáni évtizedekben fontos szerepe volt a műszaki tudományok elismertetésében. Részt vett az első orosz–magyar és magyar–orosz műszaki szótárak szerkesztésében.
Az Acta technica Academiae Scientiarum Hungaricae és a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság Népi Ellenőrzés című folyóirata főszerkesztője, a Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományok Osztályának Közleményei szerkesztője, az Újítók Lapja felelős szerkesztője és az Új magyar lexikon szerkesztőbizottságának tagja volt.
Díjai, kitüntetései Legmagasabb tudományos kitüntetése az 1963-ban elnyert Akadémiai Aranyérem volt.
Az állami elismerések közül 1950-ben megkapta a Magyar Népköztársasági Érdemrend harmadik és a Magyar Munka Érdemrend arany fokozatát, 1955-ben és 1969-ben a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét, 1958-ban a Munka Érdemrendet. 1959-ben a Kossuth-díj második fokozatával tüntették ki „a műszaki tudományok és a gyakorlat kapcsolatának kiépítése, a magyar műszaki tudományos élet megszervezése terén kifejtett tevékenységéért”. 1965-ben a Munka Érdemrend arany fokozatával, 1967-ben Szocialista Hazáért érdemrenddel jutalmazták.
Emlékezete 1970-ben utat neveztek el róla Újpalotán, ezt 1991-ben átkeresztelték Nyírpalota utcára.Budapest teljes utcanévlexikona. Szerk.: Ráday Mihály. Budapest, é. n. , Sprinter. 375–376. o. 1985 és 1998 között az ő nevét viselte a mai Bolyai János Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola és Kollégium.A Bolyai János Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola és Kollégium honlapja
Főbb művei Az elektromos gépek szerkezete, felszerelése és kezelése; Pfeifer Manó, Bp., 1913 (Közhasznú könyvtár) Az acetilén. Előállítása és használata. Fejlesztő készülékek.Lámpák és fényszórók; Pfeifer Manó, Bp., 1913 (Közhasznú könyvtár) A gépkocsivezető kézikönyve. Előkészítő a soffőr vizsgára; Politzer, Bp., 1915 (A modern technika könyvtára) Az automobil és kezelése; 2., átdolg., bőv. kiad.; Politzer, Bp., 1917 (A modern technika könyvtára) A kommunista világforradalom műszaki és gazdasági szükségszerűsége. A termelés azonnali kommunizálásának műszaki és gazdasági feltételei. Tanulmányok az "Internationale" forradalom előtti számaiból; Közoktatásügyi Népbiztosság, Bp., 1919 A Szovjetunió ipara (Budapest, 1950) Sztahánov útján. A magyar újítómozgalom fejlődése és feladatai (előszó: Apró Antal; Budapest, 1950) A tudomány és a termelés szocialista kapcsolatai (Budapest, 1953) Szociális termelés. A Magyar Tanácsköztársaság iparpolitikája (Budapest, 1959) Egy mérnök a forradalomban. Négy évtized történelmi időkben. Visszaemlékezés; Európa, Budapest, 1959; 1965 Folyamatos munkarendek alkalmazásának gazdasági, szervezési és szociális kérdései (Budapest, 1966) Tanulmányok (bev.: Bognár Géza és Korach Mór; Akadémiai, Budapest, 1976)
Jegyzetek
Források Bölöny József: Magyarország kormányai 1848–1987. Budapest, 1987, Akadémiai Budapest teljes utcanévlexikona. Szerk.: Ráday Mihály. Budapest, é. n. , Sprinter. 375–376. o. Hevesi Gyuláné Lányi Olga: „Moszkoviták”. S. a. r.: Szerdahelyi István. Budapest, 1992, Hevesi Gyula Alapítvány Korach Mór: Hevesi Gyula 1890–1970. Magyar Tudomány, 1970. 7–8. sz. 570–575. o. Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja 1948–1985. Szerk.: Darvas Pálné – Klement Tamás – Terjék József. Budapest, 1988, Akadémiai Magyar életrajzi lexikon 1900–1990. Főszerk.: Kenyeres Ágnes. Budapest, 2001, Arcanum A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 I. (A–H). Főszerk.: Glatz Ferenc. Budapest, 2003, MTA Társadalomkutató Központ. 513–514. o. Magyarok a természettudomány és a technika történetében. Életrajzi lexikon A-tól Z-ig. Főszerk.: Nagy Ferenc. Budapest, 1992, Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár. 212–213. o. Murányi Gábor: Egy kör négyszögesítése. Kádár-taktika ’57. In uő: A múlt szövedéke. Históriák a megbicsaklott 20. századból. Budapest, 2004, Noran. 123–127. o. Az Országos Széchényi Könyvtár online katalógusa A Bolyai János Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola és Kollégium honlapja
További információk Hevesi Gyula. Kommunista hatalombirtokosok – 1956. neb.hu (Hozzáférés ideje: 2016. március 6.) Hevesi Gyuláné Lányi Olga: Moszkoviták; sajtó alá rend. Szerdahelyi István; Mediant, Bp., 1992 Szerdahelyi István: Hősök és mérnökök. Életrajzi esszé Hevesi Gyuláról; Hevesi Gyula Alapítvány, Bp., 1993
Kategória:Magyar vegyészmérnökök Kategória:Magyar közgazdászok Kategória:Akadémiai aranyérmesek Kategória:Magyarországi politikusok Kategória:KMP-tagok Kategória:MSZMP-tagok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Ungváriak Kategória:1890-ben született személyek Kategória:1970-ben elhunyt személyek Kategória:A Magyarországi Tanácsköztársaság népbiztosai Kategória:Forradalmi szocialisták Kategória:SZKIB-tagok Kategória:Magyar emigránsok Ausztriában Kategória:Magyar emigránsok Németországban Kategória:Magyar emigránsok Olaszországban Kategória:Magyar emigránsok a Szovjetunióban Kategória:A Munkásmozgalmi Panteonban eltemetett személyek