Maite Perroni (Mexikóváros, 1983. március 9. –) mexikói énekes, színésznő, a volt RBD együttes tagja.

Fiatalkora és pályafutása 1983. március 9-én született Mexikóvárosban. Maite csak 11 hónapos volt, amikor családja Guadalajarába költözött apja, Javier munkája miatt. A Perroni család 12 évig élt ott. Két fiatalabb testvére van: Adolfo, aki 3 évvel fiatalabb és Francisco, aki 9 évvel fiatalabb nála. A színészetet a Televisa Művészeti Oktatási Központjában (Centro de Educación Artística de Televisa) tanulta. Elmondása szerint kiskorában nem akart színésznő lenni, de amint egyszer elkeveredett egy forgatásra, azonnal beleszeretett ebbe az életbe.

2004-ben kapta meg élete legelső telenovella-szerepét a Rebeldében, mint Guadalupe "Lupita" Fernández, aki egy tizenéves középiskolás, aki szerény családi körülmények között él, s ösztöndíjjal került be Mexikó legelegánsabb iskolájába. A Rebeldéből 2004 és 2006 között összesen 440 részt forgattak le. Itt alakult ki az RBD nevű együttes, amely 2004 és 2008 között folyamatosan aktív volt. A Rebelde számos országban sikerrel futott, s bár Maite csak mellékszereplő volt a sorozatban, sok-sok országban ismerőssé vált az arca.

Első főszerepét 2008-ban kapta meg a Cuidado con el angel (itthon Árva angyal) című sorozatban. A sorozat kirobbanó sikereket ért el Mexikóban, így a világ számos országába exportálták, a magas nézettségre való tekintettel pedig folyamatosan meghosszabbították a forgatásokat, így a sorozat összesen 195 epizódot élt meg. Marichuy karakterével tehát Maite számára elérkezett a nagy áttörés és a TVyNovelas-díj is.

Nem sokat váratott magára egy újabb főszerep: Juan Osorio producer ugyanis felkérte készülő novellája, a Mi pecado fiatal főhősnőjének szerepére. Lucrecia megformálásával egy teljesen más arcáról mutatkozott be, egy teljesen új sávban.

Sorra követték a további főszerepek: William Levy oldalán az itthon is bemutatott Marichuy - A szerelem diadala (El triunfo del amor) című sorozatban kaptak lehetőséget a főműsoridőben bizonyítani, 2010-ben, majd Roberto Gomez Fernandez producer 2012-ben a Cachito de cielo címen jegyzet novella fontos női szerepére szerződtette az akkor 29 éves színésznőt.

Zenei karrierje miatt 2014-ben forgatott ismét, a La gata című sorozat Esmeraldajaként tért vissza a délutáni sávban, amely karrierje eddigi legsikeresebb telenovellájává avanzsálódott. Sorozatbeli partnere Daniel Arenas, a tehetséges és jóképű színész.

2015-ben Ő kapta meg Rosy Ocampo producernőtől az Antes muerta que Lichita című komikus telenovella főszerepét, amely Maite első komikus szerepe. Az Antes muerta que Lichita hazájában kimondottan sikeres volt, a főműsoridőben futó sorozatot is maga mögé tudta utasítani, Maite pedig ismét elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó TvyNovelas díjat.

2023-ban megszületett első gyermeke, Lia Tovar.

Filmográfia ÉvCímSzerepMagyar hangMegjegyzés 2004 Rebelde Guadalupe 'Lupita' Fernández – Főszereplő2007RBD: La familiaMayLola, érase una vez"The New Cinderella" 2008 Árva angyalCuidado con el ángel María de Jesús "Marichuy" Velarde Santos de San Román/Liliom/Alejandra Robles Molnár Ilona FőszereplőTVyNovelas - díj a legjobb fiatal színésznőnekJelölt-Premios People en Español a legjobb női főszereplőnek 2009 Az én bűnömMi pecado Lucrecia Córdoba Pedraza Molnár Ilona FőszereplőPremios People en Español for Best CoupleJelölt-TVyNovelas- díj a legjobb fiatal színésznőnekJelölt- TVyNovelas- díj a legjobb főcímdalraJelölt-Premios People en Español a legjobb női főszereplőnek2010Mujeres AsesinasEstela Blanco Marichuy – A szerelem diadalaTriunfo del Amor María Desamparada "Marichuy" Iturbide Gutiérrez Molnár Ilona FőszereplőPremios Juventud for The Girl of My DreamsJelölt-TVyNovelas - díj a legjobb női főszereplőnekJelölt-TVyNovelas- díj a legjobb főcímdalraPremios People en Español for Best CoupleJelölt-Premios People en Español a legjobb női főszereplőnek2012Cachito de CieloRenata Landeros de Franco – FőszereplőPremios Mundo Latino for Best Actress Premios Novela de oro for Best Actress Premios Novela de oro Reina de las TelenovelasJelölt- Premios Mundo Latino for Best CoupleJelölt-TVyNovelas - díj a legszebb nőnekEl arribo de Conrado SierraNinfa 2014El Origen de los GuardianesFogtündér A MacskaLa GataEsmeralda de la Santacruz "La Gata (A Macska)"/Renata de la Santacruz Molnár IlonaFőszereplőJelölt-TVyNovelas - díj a legjobb női főszereplőnek2015Nyakas kakasUn gallo con muchos huevosDi Andrusko MarcellahangAntes muerta que LichitaAlicia "Lichita" Gutiérrez López –Főszereplő TVyNovelas - díj a legjobb női főszereplőnekK9 World CupMaite Terranova2017Papá a toda madreRenée Sánchez Moreno –Főszereplő2018Dibujando el cieloSofía 2019Doblemente embarazadaCristina 2019–2021El juego de las IlavesAdriana "Adri" Romero2020Un rescate de huevitosDi 2020Herederos por accidenteLupita "Lu" Marques2020How to Survive Being Single Önmaga2021Sin ti no puedoBlanca 2020–2022Dark DesireAlma Quintana Solares2022Who Killed Sara?TBATriadaTBA

Diszkográfia

RBD

Sorozatok ÉvDalSorozat2008Esta soledadÁrva angyal 2008Solo contigoÁrva angyal2008Separada de tíÁrva angyal 2009Mi pecadoMi pecado2009Será mi pecado ser mujerMi pecado2010A partir de hoyA szerelem diadala2012Te dare mi corazónCachito de Cielo2014Vas a querer volverA Macska

Albumok Eclipse de Luna (2013) Eclipse de Luna Deluxe Edition (2014)

Jegyzetek

További információk

Kategória:1983-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Mexikói énekesek Kategória:Mexikói színésznők Kategória:Spanyol nyelvű énekesek Kategória:Guadalajaraiak (Mexikó) Kategória:Mexikóvárosiak