Drávasiklós () falu Horvátországban, Muraköz megyében. Közigazgatásilag Perlakhoz tartozik.
Fekvése Csáktornyától 23 km-re, Perlaktól 7 km-re keletre fekszik.
Története A település pontos keletkezési ideje nem ismert, de története a csáktornyai uradalom történetéhez kötődik, melyhez évszázadokon át tartozott. Az uradalom 1546-ban I. Ferdinánd király adományából a Zrínyieké lett. Miután Zrínyi Pétert 1671-ben felségárulás vádjával halálra ítélték és kivégezték minden birtokát elkobozták, így a birtok a kincstáré lett. 1715-ben III. Károly a Muraközzel együtt gróf Csikulin Jánosnak adta zálogba, de 1719-ben szolgálatai jutalmául elajándékozta Althan Mihály János cseh nemesnek. 1791-ben az uradalommal együtt gróf Festetics György vásárolta meg és ezután 132 évig a tolnai Festeticsek birtoka volt.
Vályi András szerint " CSUKOVETZ. Horvát falu Szala Vármegyében, földes Ura Gróf Álthán Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Draskovecz mellett, ’s ennek filiája, közép termékenységű tulajdonságaihoz képest, második Osztálybéli."
1910-ben 609 horvát anyanyelvű lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Zala vármegye Perlaki járásához tartozott. 1918-ban a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz, majd Jugoszláviához tartozott. 1941 és 1945 között visszakerült Magyarországhoz. 1990-ben a független Horvátország része lett.. 2001-ben lakosainak száma 318 volt.
Népessége Lakosság változásaRepublika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857-2001 Stanovništvo prema starosti i spolu po naseljima, popos 2011Prvi digitalni Popis stanovništva, kućanstava i stanova u Republici Hrvatskoj 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 2021 335 383 407 463 502 609 671 588 632 540 485 393 370 328 318 332 257
Nevezetességei Szent Jakab tiszteletére szentelt kápolnájaÖrökségvédelmi jegyzékszáma: Z-1110. a 19. század közepén épült, 1864-től említik. Négyzet alaprajzú épület, félköríves szentéllyel. A főhomlokzat két félkör alakú fülkére és egy bejáratra van osztva, az oromzaton pedig egy harmadik fülke is található, benne Szent Rókus szobrával. A kápolna belsejét sekély pilaszterek sora díszíti. Az építés idejéből származik a Szent Jakab-oltár.
A Lipics család a falutól délnyugatra fekvő mező közepén kis torony nélküli kápolnát építtetett Szent János, Szűz Mária és Mária Magdolna szobraival.
A Ludbreg – Kapronca út déli oldalán kiemelkedő helyen található a Szent Miklós ortodox templomÖrökségvédelmi jegyzékszáma: Z-4751. temetővel körülvéve. A rendelkezésre álló adatok szerint 1756-ban épült, és bár rusztikus és egyszerű kivitelezésű, de stílusosan illeszkedik a barokk kor fennmaradt hagyományos templomai közé. A mai napig szinte eredeti formájában maradt fenn, kivéve a 19. század első felében épített harangtornyot. A templom hosszúkás téglalap alaprajzú, félkupolás apszissal, famennyezettel, mely a hajó teljes hosszában húzódik. Az egyszerű belső teret a fából készült neoklasszicista stílusú ikonosztáz uralja, kórusokkal és gyertyatartókkal.
Külső hivatkozások Perlak város hivatalos oldala
Jegyzetek
Kategória:Muraköz települései Kategória:Zala vármegye települései