B. Tamás-Tarr Melinda (Bonaniné Tamás-Tarr Melinda) (Dombóvár, 1953. december 12. –) magyar-történelem szakos és minden fokon külföldieket oktató olasztanár, újságíró (MÚK-tag [Magyar Újságírók Közössége] és olasz OdG-tag [Ordine dei Giornalisti italiani]) , poszt-egyetemi Master-vizsgás tudományos történész-újságíró, publicista, irodalomkritikus,Episztola fordító és műfordító, nyelvi- és kulturális közvetítő, a Ferrarában megjelenő Osservatorio Letterario című periodika felelős igazgatója, alapító-főszerkesztője és kiadójaCORECOM Kiadói Adatbank amelynek magyar nyelvű kiegészítő portálja is van.író, költő, az Olasz Köztársaság Lovagja.http://www.osservatorioletterario.net/alto_riconscimento_cavaliere_della_repubblica_italiana.pdf Publikációs nevei, aláírásai: Melinda B. Tamás-Tarr , Meta Tabon, Donna D'Ongaro, Melinda Tamás-Tarr, Melinda Tamás-Tarr-Bonani, Mttb, Bttm. Mtt, Btt.
Értelmiségi családban született (apja Tarr György). 1981-ben apai nagyanyja családnevére változtatta apai vezetéknevét, majd Olaszországban ehhez hozzácsatoltatta az eredeti, lánykori apai családnevét, amelyet hivatalosan a hagyományos, teljes asszonynévhez csatolva visel. Ebből kombináltan többféle magyar és olasz névvariációkkal, valamint szerzői álnevekkel publikál. A címszóban olvasható névforma nem a hivatalos névviselése. Olaszországban a tanulmányai és munkakeresései mellett 1986-tól alkalmi magánóraadó tanár, tolmács, fordító, 1989-től publikált alkalmilag cikkeket, olvasói leveleket a Corriere della Serában, az Il Resto del Carlinóban, a La Nuova Ferrarában, 1989/90 magán zongoratanítás, 1990-95 aktív énekkari tagja a ferrarai "Accademia Corale Vittore Veneziani" Vegyeskórusnak (szoprán), amelynek 1993-ban ő szervezi meg és teszi lehetővé a magyarországi tournée-t (Eger-Miskolc-Bélapátfalva stb.);A ferrarai vegyeskórus amerikai- és magyarországi tournée-ja 1996-97 publikál a verspályázaton elért eredményeként a torinói Penna d'Autore Társaság azonos című lapjában és az Osservatorio Letterariójával majdnem egyazon időben alapított messinai Noialtri kéthavi folyóiratban, 1996/97 tanévben önkéntes irodalomtanítást vállal záró bemutató óraadással egybekötve a ferrarai "G. Leopardi" 5 osztályos Elemi Iskolájában. Ez utóbbi az Iskolai Nyílt Napok alkalmából történt.
Tanulmányai
Az általános iskolát Barcson kezdte, majd Kazincbarcikán, valamint Dombóváron folytatta, és Veszprémben (1968) fejezte be. Gimnáziumi tanulmányait Veszprémben (1968-1970) és Debrecenben (1970-1972) végzi. Ezen évek alatt nagyszülei Balatonfüredre költözéséig többször Dombóvárott töltötte a nyarakat, 1963 szeptemberétől 1973. december közepéig zongoratanulmányokat is folytat,Zongoratanulmányai 1985 júliusában a ferrarai SI Tolmácsiskolában nyelvvizsgát tesz, 1986-tól 1997-ig a ferrarai Zenekonzervatórium privatista zongorista növendéke Edgardo OrsattiCurriculum zongoratanár kezei alatt, 1992 júniusában szolfézsból, dallamírásból és zeneelméletből képesítést szerez.
Magyarországi felsőfokú tanulmányait a pécsi Tanárképző FőiskolánDirettore végzi: magyar-ének szakon tanul 1973 szeptemberétől december közepéig, de hangszalag problémái miatt évkihagyással szakot kellett változtatnia s ennek következtében magyar-történelem szakos tanárként végez (1978).Tanárrá avatás (1978)Hitelesített értéknyilatkozat Jóval később a ferrarai (1986-88)- és a bolognai (1993-95)- tudományegyetemen jogi és bölcsész résztanulmányokat folytat,Diákigazolványok majd ezen kívül I. és II. szintű kulturális és nyelvi közvetítői továbbképző tanfolyamokat (Ferrara, 2001-2003) végez. Legutóbb a római Drengo Kiadó Távoktató- és Továbbképző Intézetének és a Tor Vergata Tudományegyetemen e-learning posztegyetemi kurzusait járta végig (2009):Master-postlaurea2 posztegyetemi, magas fokú, tudományos, II. szintű informatikai és tudományos történész-újságírói- (2009. január)Drengo-Master képesítést és külföldieket oktató olasztanári, posztegyetemi, II. szintű, egyetemi Master-diplomát (2009. június 12.)Egyetemi Master-Diploma szerzett.
Pályája
A vízgazdálkodási főiskolai sikertelen felvételét követően 1972. szeptember 1-jétől augusztus 31-éig a Veszprém megyei Bíróság Gazdasági Hivatalában adminisztrátori munkakört tölt be. A tanárképzős főiskolai évei alatt 1974/75-ös és az 1975/76-os tanévben a Baranya megyei szónokversenyen pénzjutalommal járó harmadik helyezést ér el, amelynek következtében nyelvművelés tanára megajánlja neki mindkét tanévben a félévi és az év végi jelest és az órák alól felmentést kap, de ennek ellenére bejár az órákra. "Újságíró kerestetik" országos pályázat eredményeként 1977 júliusában Veszprém megyei napilapnál, a Naplónál újságíró-gyakornokoskodik. 1978/79-es tanévben a magyar-történelem szaktárgyait a veszprémi, akkor III. sz. Általános Iskolában és 1979/80-as tanévtől 1983. szeptember 30-áig a szintén veszprémi Hriszto Botev Általános iskolában tanította. 1981. október 1-jén házasságot köt egy olasz gépészmérnök-doktorral.
Verset, prózát, esszét, tanulmányokat egyaránt ír magyar és olasz nyelven polgári nevén és írói álnevein (Meta Tabon, Donna D'Ongaro). Több antológiában és önálló füzetben vagy kötetben jelentek meg munkái, amelyekért számtalan irodalmi és művészeti díjat kapott.Irodalmi és Művészeti Díjak (Ld. Edizioni O.L.F.A. (O.L.F.A. KiadványokDa padre a figlio, 1997-es kiadásDa anima ad anima, 2009Voci magiareTraduzioni - ProsaTraduzioni - Poesie).
2000. október 24-étől az Olasz Újságírók Rendjének (OdG: Ordine dei Giornalisti Italiani), 2004. augusztus 24-étől a Magyar Újságírók Közösségének (MÚK), 2009. július 3-ától pedig az Olasz Nemzeti Írók Szakszervezetének (SNS) tagja. 1997 októberében megalapította, s azóta szerkeszti és publikálja az Osservatorio Letterario – Ferrara e l’Altrove,Osservatorio Letterario Ferrara e l'AltroveAz O.L.F.A. történeteAz OSzK - Országos Széchényi Könyvtár EPA-Archívumában elérhető néhány teljes példányszám vagy magyar nyelvű függelékAz Osservatorio Letterario kiadott példányainak online archívuma (röviden O.L.F.A. vagy Osservatorio Letterario) c. irodalmi és kulturális periodikát, amely azóta már könyvterjedelművé gyarapodott.Osservatorio Lettarario Ezen kiadói vállalkozás elsősorban a magyar és olasz kultúra, irodalom stb. bemutatása, valamint kitekintés más nemzetek alkotásaira is. A folyóirat tartalmaz egy külön magyar nyelvű honlapot,Szépirodalom magyar irodalmi- és kulturális galériát,Irodalmi és Kulturális Galéria egy magyar nyelvű online mellékletet és egy kiegészítő magyar nyelvű portált.(TestvérmúzsákTestvérmúzsák)
Olaszországban szellemi szabadfoglalkozású és a fent megjelölt foglalkozási ágakban alkalmi munkákat végezve tevékenykedik. Az olasz állami igazságszolgáltatási- és nyomozó hatóságok alkalmi tolmácsa, nyelvi szakértője és tanácsadója. Irodalmár-, történész- és nyelvész munkásságához rendszeres, tudományos kutatómunkákat is végez. Többször vett részt magyarországi és olaszországi szakmai konferenciákon, felolvasó rendezvényeken, könyvbemutatókat tartott. Kb. 10 évvel ezelőttig aktív társadalmi életet élt, most már csak ritkábban vállal ilyen szerepléseket. A legutóbbi nyilvános fellépései a 2008. augusztus 8-ai nagy sikerű CicloPoEtica című, lent, a "Külső hivatkozások”-ban jelzett felolvasó költőtalálkozó és a 2011. augusztus 7-i CicloInVersoRoMagna nevű, szintén biciklis költőtalálkozó voltak (Ferrara)CicloPoEtica 2010 költőtalálkozóCicloPoEtica 2010 - videoCicloInVersoRoMagna 2011 költőtalálkozóEstense.com a CicloInVersoRoMagna 2011 ferrarai költőtalálkozórólEstense.com teljes beszámolója a CicloInVersoRoMagna 2011 költőtalálkozórólRövid megjegyzés az olasz nyelvű, sajnos nem tökéletes webcam-videófelvételhez: második felszólalóként bemutatta az Osservatorio Letterariót s annak 15 éves tevékenységét, az elkövetkezendő ünnepi szám már megtervezett színes borítóját és legutóbbi két fordítás-antológiáját - Da anima ad anima c. verses antológiáját és a Da padre a figlio c. magyar népmese- és népmondagyűjteményének új és módosított kiadását), majd ezt követően Balassi Bálint Hogy Júliára talála és így köszöne néki Csokonai Vitéz Mihály Tartózkodó kérelem c. költeményét adta elő az ő olasz nyelvű műfordítása Pietrangeli Enrico költő és újságíró tolmácsolásában hangzott el 2010. augusztus 8-án Ferrarában a Palazzo Bonacossi konferenciatermében a CicloPoEtica 2010 ferrarai felolvasó költő/írótalálkozóján , Pietrangeli két rövid, Az idő és Az őrült c. versének - szintén az ő - műfordításával és az eredeti szöveggel egyetemben. Ez utóbbi, ferrarai kerékpáros költőtalálkozó gerincét az olasz-magyar Risorgimentóról szóló olasz- és magyar költők olasz nyelvű – legnagyobb részt az általa fordított – verseivel illusztrált összeállítása adta. Ezen érdekes eseménynek Ferrara, az Este-város, másodszor adott otthont.Estense.com: Poesie in bicicletta
Legfrissebb kiadványtermékei – ld. a magyar nyelvű online mellékletét, a kiegészítő magyar nyelvű portálját (Testvérmúzsák) -: Umberto Pasqui: Trenta racconti brevi, Edizione O.L.F.A., 2010; Maxim Tábory: OMBRA E LUCE, Edizione O.L.F.A., 2010; Az "Osservatorio Letterario" 15 éves, jubileumi, teljesen színes I. kiadása (2010/2011 77/78. dupla sz.; Az "Osservatorio Letterario" 15 éves, jubileumi, teljesen színes II. kiadása (2011. 79/80. dupla sz.); Az "Osservatorio Letterario" 15 éves, jubileumi, teljesen színes III. kiadása (2011. 81/82. dupla sz.; Az "Osservatorio Letterario" 15 éves, jubileumi, teljesen színes IV. kiadása (2011/2012 83/84. dupla sz.; Tolnai Bíró Ábel: Élet avagy Vita Hungarica (ld. Aszalós Imre recenzióját), Jubileumi Antológia (Ld. Jakab-Zalánffy Eszter: Testvérmúzsák ünnepi találkozása c. olasz-magyar-spanyol nyelvű recenzióját) Tábory Maxim: ÁRNY ÉS FÉNY Árny és Fény CD Tábory Maxim és Jean válogatott versei művészi előadásukban Meta Tabon: Le straordinarie avventure di Sandy, Edizione O.L.F.A. Ferrara 2012., 150 old. (Húsvéti kiadás) Melinda B. Tamás-Tarr: Chronica et historia parva ferrariensis in saecula saeculorum, Edizione O.L.F.A. Ferrara 2012 (májusi kiadás); Rassegna solenne, Edizione O.L.F.A. Ferrara 2014;Az "Osservatorio Letterario" 100. számának ünnepi, színes kiadása ( Edizione Culturale O.L.F.A. Ferrara, 2014. július) Meta Tabon: Almanach (5 kötet), Edizione O.L.F.A. Ferrara 2012; Donna D'Ongaro: Sotto il cielo di Ferrara, Edizione O.L.F.A. Ferrara 2012; Szitányi György: Szőrös gyerekeim, Edizione O.L.F.A. Ferrara 2012; Meta Tabon: Fiabe, storielle, leggende, Edizione O.L.F.A. Ferrara, 2013 Melinda B. Tamás-Tarr: Rassegna solenne, Antológia, Edizione O.L.F.A. Ferrara, 2014 – az Osservatorio Letterario 100. számának alkalmából megjelentetett 640 oldalas ünnepi kötet: VENT'ANNI, Antologia 624 old. Edizione O.L.F.A. Ferrara, 2016. november, a periodika 20. évfordulójára megjelentetett kétnyelvű antológia. XXV ANNI. UN QUARTO DI SECOLO, kétnyelvű Jubileumi antológia, 640 old. Edizione O.L.F.A. Ferrara, 2021 április,a periodika negyedszázados évfordulója alkalmából.
A legutóbbi róla írt hazai méltatás a Veszprémi irodalmi unikumok című, 2015. május 31-én publikált cikkben olvasható a Veol.hu Napló Online oldalán.
Főbb művei O.L.F.A.-kiadványok és egyéb publikációk (nem teljes):
Osservatorio Letterario Ferrara e l'Altrove (O.L.F.A.) periodika 1997 óta végzett szerkesztése és kiadása XXV ANNI. UN QUARTO DI SECOLO, kétnyelvű Jubileumi antológia, 640 old. Edizione O.L.F.A. Ferrara, 2021 április VENT'ANNI, Antologia 624 old. Edizione O.L.F.A. Ferrara, 2016. november DANI & DONNA, La moneta dell'anima, Epistolario I., 600 old. Edizione O.L.F.A. Ferrara, 2015. november – DANI & DONNA, La moneta dell'anima, Epistolario II., 384 old., Edizione O.L.F.A. Ferrara, 2015. november Rassegna solenne, Antologia, Edizione O.L.F.A. Ferrara, 2014 Fiabe, storielle, leggende; Edizione O.L.F.A., Ferrara 2013. december (írói álnéven: Meta Tabon) Sotto le stelle di Ferrara, Edizione O.L.F.A. Ferrara 2012. december (írói álnéven: Donna D'Ongaro)