Magyarország az ifjúsági olimpiai játékokon először már az első, 2010-es nyári játékokon részt vett, ahol 18 sportágban 51 versenyzővel szerepelt.

Az első ifjúsági olimpiai érmet Lupkovics Dóra szerezte lány tőrvívásban 2010. augusztus 15-én Szingapúrban.

Az első ifjúsági olimpiai aranyérmet Kapás Boglárka szerezte úszásban, a 200 m-es pillangóúszás versenyszámban, ugyancsak Szingapúrban.

A téli ifjúsági olimpiai játékokon az első két érmet Kovács Attila és Gasparics Fanni szerezte 2012. január 19-én Innsbruckban. Mindketten a jégkorong egyéni ügyességi versenyszámában nyertek ezüstérmet.

Eredmények Eredményesség a nyári ifjúsági olimpiai játékokon Az alábbi táblázat sorrendben a következő adatokat tartalmazza: Olimpia: az adott nyári ifjúsági olimpia éve és helyszíne Arany: az adott ifjúsági olimpián a magyarországi versenyzők által szerzett aranyérmek száma Ezüst: az adott ifjúsági olimpián a magyarországi versenyzők által szerzett ezüstérmek száma Bronz: az adott ifjúsági olimpián a magyarországi versenyzők által szerzett bronzérmek száma Összes érem: az adott ifjúsági olimpián a magyarországi versenyzők által szerzett érmek száma Éremtáblázat: Magyarország helyezése a nem hivatalos éremtáblázaton az adott ifjúsági olimpián IV.: az adott ifjúsági olimpián a magyarországi versenyzők által szerzett negyedik helyezések száma V.: az adott ifjúsági olimpián a magyarországi versenyzők által szerzett ötödik helyezések száma VI.: az adott ifjúsági olimpián a magyarországi versenyzők által szerzett hatodik helyezések száma Összes pont: az adott ifjúsági olimpián a magyarországi versenyzők által szerzett pontok száma, amit a következőképpen lehet kiszámolni: arany = 7 pont, ezüst = 5 pont, bronz = 4 pont, negyedik hely = 3 pont, ötödik hely = 2 pont és hatodik hely = 1 pont Pontverseny: Magyarország helyezése a nem hivatalos pontversenyben az adott ifjúsági olimpián Összesen és Átlag: az utolsó sorban az adott oszlop összege illetve átlaga szerepel. Mivel nem lehet nem egész érmet, helyezést és pontot szerezni, ezért mindenhol a kerekítési szabályoknak megfelelő egész érték szerepel (ezért lehetséges az, hogy az arany-, ezüst- és bronzérmek átlagának összege nem egyezik meg az összes érmek átlagával). Mivel sorszámok összegét venni értelmetlen, emiatt az Éremtáblázat és a Pontverseny oszlopoknál csak az átlag érték lett kiszámítva.

Ifjúsági olimpia Arany Ezüst Bronz Összesérem Érem–táblázat IV. V. VI. Összespont Pont–verseny 2010, Szingapúr 6 4 5 15 8. 6 3 5 112 ?. 2014, Nanking 6 6 11 23 8. 7 4 6 164 ?. 2018, Buenos Aires1275244.784180 -Összesen 24172162–201515456–

Eredményesség a téli ifjúsági olimpiai játékokon Ifjúsági olimpia Arany Ezüst Bronz Összesérem Érem–táblázat IV. V. VI. Összespont Pont–verseny 2012, Innsbruck 0 2 0 2 21. 0 0 0 10 ? 2016, Lillehammer 0 1 1 2 22. 2 1 0 17 ?Összesen 0314–21027–

Eredményesség sportáganként Az alábbi táblázat sportágankénti bontásban tartalmazza a magyarországi sportolók által elért eredményeket. Karakterisztikájában hasonló a fenti két táblázathoz. Az oszlopok magyarázata itt olvasható annyi kiegészítéssel, hogy nincs Éremtáblázat illetve Pontverseny oszlop, valamint sportági átlag sincs. Sportág Arany Ezüst Bronz Összesérem IV. V. VI. Összespont Úszás 8 2 4 14 ? ? ? ? Kajak-kenu 2 2 0 4 ? ? ? ? Cselgáncs 1 1 1 3 ? ? ? ? Vívás 1 0 2 3 ? ? ? ? Atlétika 0 2 5 7 ? ? ? ? Jégkorong 0 2 0 2 1 0 0 13 Öttusa 0 2 0 2 ? ? ? ? Rövidpályás gyorskorcsolya 0 1 1 2 1 1 0 14 Torna 0 1 0 1 ? ? ? ? Ökölvívás 0 0 2 2 ? ? ? ? Sportlövészet 0 0 1 1 ? ? ? ? Vitorlázás 0 0 1 1 ? ? ? ? Összesen 12 13 17 42 ? ? ? ?

Nemzetek vegyes csapatának tagjaként A magyar sportolók a nyári ifjúsági olimpiai játékokon olyan csapatokban is részt vettek, amelyekben a csapat tagjai különböző nemzet sportolói voltak. Az alábbi táblázatok azokat az érmeket összesíti, amelyet olyan csapatok nyertek, amelyek különböző nemzet sportolóiból álltak és legalább az egyik csapattag magyar sportoló volt. Eredményesség a nyári ifjúsági olimpiai játékokon Ifjúsági olimpia Arany Ezüst Bronz Összesérem IV. V. VI. Összespont 2010, Szingapúr 1 0 1 2 ? ? ? ? 2014, Nanking 1 3 1 5 ? ? ? ? 2018, Buenos Aires201311024Összesen 43310110?

Eredményesség a téli ifjúsági olimpiai játékokon Ifjúsági olimpia Arany Ezüst Bronz Összesérem IV. V. VI. Összespont 2012, Innsbruck 0 0 0 0 0 1 0 2 2016, Lillehammer 0 1 1 2 0 0 1 10Összesen 011201112

Eredményesség sportáganként Az alábbi táblázat sportágankénti bontásban tartalmazza a magyarországi sportolók által elért eredményeket, amelyeket olyan csapat tagjaként értek el, amelyben a csapat tagjai különböző nemzet sportolói voltak. Karakterisztikájában hasonló a fenti két táblázathoz. Az oszlopok magyarázata itt olvasható annyi kiegészítéssel, hogy nincs Éremtáblázat illetve Pontverseny oszlop, valamint sportági átlag sincs. Sportág Arany Ezüst Bronz Összesérem IV. V. VI. Összespont Triatlon 1 1 0 2 ? ? ? ? Sportlövészet 1 0 0 1 ? ? ? ? Rövidpályás gyorskorcsolya 0 1 0 1 0 1 1 8 Öttusa 0 1 0 1 ? ? ? ? Vívás 0 1 0 1 ? ? ? ? Tenisz 0 0 2 2 ? ? ? ? Műkorcsolya 0 0 1 1 0 0 0 4 Összesen 2 4 3 9 ? ? ? ?

Jegyzetek

További információk A Magyar Olimpiai Bizottság honlapja

Kapcsolódó szócikkek Magyarország ifjúsági olimpiai bajnokainak listája Magyar ifjúsági olimpikonok listája