Tordos ( vagy Tordoș, , szászul Tordeš) falu Romániában, Erdélyben, Hunyad megyében.

Fekvése Szászvárostól hat kilométerre nyugatra, a Maros bal partján fekszik.

Nevének eredete Az ómagyar Turdos személynévből való. 1333-ban Tordas, 1733-ban Tordos, 1750-ben Tardos, 1808-ban Thordás alakban jegyezték fel.

Története A vinča–tordosi kultúra egyik névadója. újkőkori leleteinek feltárását 1875-ben Torma Zsófia kezdte meg.

Kezdetben szászvárosszéki szász település volt. A törökök 1421-ben és 1432-ben is pusztították, majd Ali bég 1479-ben teljesen kiirtotta lakosságát. Ezután magyarokkal népesült be, a 16. században magyar falunak írták. Az ezt követő kétszáz évben azonban a románság került túlnyomó többségbe. Benkő József „nagy román falu”-ként említette. A szász lutheránus püspökségnek alárendelt református magyar anyaegyházát nem a földesurak tartották fenn, hanem a román lakosság tizede, amelyet a Szászföldön kialakult szokás szerint a protestáns lelkésznek fizettek.Kazinczy Ferenc: Erdélyi levelek. Kolozsvár, 1944, 1. köt., 160. o. A kicsiny létszámú református egyházközség Erdélyben a leggazdagabbnak számított. A lelkész fizetését 1877-ben a hatvanezer forintos tizedkárpótlási alap kamata képezte, emellett az eklézsia 150 holdas birtokával is gazdálkodhatott.Erdélyi Protestáns Közlöny 1877, 5. o. A hívek vallásváltoztatással fenyegetőztek, ha taksás földjeik után az egyház helyett nekik maguknak kellene fizetniük az állami adókat.Dósa Dénes: Egy kis önvédelem. Válasz Koós Ferencz urnak. Egyházi és Iskolai Szemle 1879, 185. o. Bár az egyház folyamatosan iskolát tartott fenn,Dáné István: A V.-Hunyadi Zarándival egyesült egyházmegye- és azon egyházmegyébeni egyházak történelme. In Az erdélyi reformata anyaszentegyház névkönyve 1863ra. Kolozsvártt, 1863, 29–30. o. ahol a szászvárosi kollégium felsőbb éves növendékei is oktattak, már a 19. század elején túlsúlyba került körükben a román nyelvhasználat. 1766-ban ötven református férfit és harminc asszonyt írtak össze, Kazinczy Ferenc 1816-ban hét háznépre tette a gyülekezet létszámát. Péterfy Károly 1846–49-ben óvodát tartott fenn a településen.Böjthe Jolán: Kisdedóvásunk múltjából I. Korunk 1977 július, 578. o. Az egyházközség 1885-ben került ki az evangélikus felügyelet alól.

1775-ben 161 adózó család lakta. Az októberi diploma után, 1861-ben a románt nyilvánította hivatali nyelvéül. 1876-ban a megszüntetett Szászvárosszéktől Hunyad vármegyéhez csatolták. A két román felekezet papjának megállapodását követően 1898-ban közös ortodox–görögkatolikus iskolája létesült.

1910-ben 641 lakosából 516 volt román és 123 magyar anyanyelvű; 280 ortodox, 237 görögkatolikus, 108 református és 15 római katolikus

2002-ben 501 lakosából 468 volt román, 25 magyar és 8 cigány nemzetiségű; 407 ortodox, 59 görögkatolikus és 23 református vallású.

Látnivalók A református templom a 16. században, az ortodox templom 1774-ben épült.

Híres emberek Itt született Tordasi Pál, az erdélyi románok második református püspöke. 1810-től haláláig, 1816-ig itt szolgált református lelkészként Sipos Pál matematikus, Kant első magyar tanítványa. Itt született 1875-ben Aurel Vlad politikus.

Jegyzetek

Források Szászvárosi és Tordasi ref. Ecclesiák múltja és jelene. Erdélyi reformata anyaszentegyház Névkönyve 1863-ra. Kolozsvártt, 1863

Képek

Kategória:Hunyad megye települései Kategória:Hunyad vármegye települései