250px|jobbra|bélyegkép|A Sébastien Loeb - Daniel Elena kettős negyedszer nyerte meg a Ciprus-ralit A 2009-es Ciprus-rali (hivatalosan: 37th FxPro Cyprus Rally) volt a 2009-es rali-világbajnokság harmadik futama. Március 13 és 15 között került megrendezésre, 14 gyorsasági szakaszból állt, melyek össztávja 332 kilométert tett ki. A versenyen 32 páros indult, melyből 24 ért célba. A versenyt nehezítette, hogy a rendezők úgy jelölték ki a szakaszokat, hogy a pénteki napon még aszfalton, a szombati és a vasárnapi gyorsokon pedig már murvás pályákon zajlott a küzdelem. A világbajnokságon utoljára 1996-ban rendeztek vegyes talajú futamot.
A versenyt, immár negyedik alkalommal Sébastien Loeb nyerte, akinek ez volt pályafutása ötvenedik rali-világbajnoki futamgyőzelme. Másodikként Mikko Hirvonen végzett, harmadik pedig Petter Solberg lett.
A futam a junior rali-világbajnokság, valamint az N csoportos rali-világbajnokság futama is volt egyben. Előbbit a cseh Martin Prokop, míg utóbbit a svéd Patrik Sandell nyerte.
A futamon egy magyar páros vett részt. Mayer Gábor és navigátora, Tagai Róbert az N csoportos világbajnokság mezőnyében volt érdekelt. Kettősük az abszolút huszonegyedik, és a bajnoki értékelés nyolcadik helyén zárt.
Beszámoló
Első nap 230px|jobbra|bélyegkép|Hálid al-Kászimi az ír verseny után Cipruson is pontot szerzett Túl azon, hogy az inkább aszfalt borítású szakaszokat murvás pályákra alkalmas gumikkal kellett teljesíteni a mezőnynek, a versenyzőknek az első napon még az esős időjárással is meg kellett küzdenie. A hat gyorsaságiból Loeb ötöt megnyert és több mint fél perces előnyt szedett össze a nap végére. Mögötte csapattársa Sordo állt, aki egy szakaszon volt első ezen a napon. Mikko Hirvonen a harmadik, Jari-Matti Latvala pedig a negyedik helyen volt ekkor. Petter Solberg ötödikként, Ogier pedig hatodikként zárta az első napot.
Henning Solberg útban az első szakasz rajtjához összeütközött egy közúti autóval. A Ford Focus WRC eleje olyannyira megsérült, hogy a norvég nem tudott részt venni az első napon.
230px|balra|bélyegkép|A privát csapattal versenyző Petter Solberg harmadik lett Második nap
Az éjjeli esőzések miatt saras pályákon küzdött a mezőny a nap folyamán. Latvala volt a leggyorsabb a napi első gyorsaságin, a másodikon azonban hibázott a finn és elvesztette esélyét a pontszerzésre. Ezen a szakaszon Ogier is rontott: a Citroen versenyzője nem sokkal a cél előtt borult fel, amivel több mint két percet vesztett. Loeb és Hirvonen egy-egy részsikert szerzett, Petter Solberg pedig az utolsó két szakaszon volt első. Loeb továbbra is vezette a versenyt, Hirvonen a második, Sordo pedig a harmadik helyen állt a nap végén. Petter Solberg a negyedik helyre ért fel, Matthew Wilson az ötödik, Ogier a hatodik helyen állt ekkor.
Harmadik nap
A zárónapon három gyorsasági szakaszt rendeztek. Hirvonen több mint húsz másodpercet hozott Loebön a nap folyamán, azonban ez is kevés volt ahhoz, hogy megszerezze az első helyet. Petter Solberg viszont megelőzte Sordo-t és felért az utolsó dobogós pozícióba. Wilson maradt az ötödik, a zimbabwei Conrad Rautenbach pedig a hatodik lett.
Ogier az ötödik, Jevgenyij Novikov pedig a hetedik helyről esett ki baleset miatt.
Szakaszok
Nap#RajtidőSzakaszHosszGyőztesIdőÁtlag seb.Versenyben vezető1. nap(Március 13) 1. 09:23 Panagia 1 30,33 km Sébastien Loeb 22:01.3 82,6 km/h Sébastien Loeb 2. 10:21 Mylikouri 1 7,37 km Sébastien Loeb 5:33.9 79,5 km/h 3. 10:46 Gerakies 1 29,40 km Sébastien Loeb 21:09.2 83,4 km/h 4. 14:34 Panagia 2 30,33 km Sébastien Loeb 22:06.8 82,3 km/h 5. 15:32 Mylikouri 2 7,37 km Sébastien Loeb 5:34.9 79,2 km/h 6. 15:57 Gerakies 2 29,40 km Daniel Sordo 21:18.0 82,8 km/h2. nap(Március 14) 7. 08:43 Anadiou Dam 1 11,70 km Jari-Matti Latvala 11:02.4 63,6 km/h 8. 09:11 Pano Panagia 28,17 km Mikko Hirvonen 30:29.8 55,4 km/h 9. 11:19 Orkontas 18,54 km Sébastien Loeb 18:36.5 59,8 km/h 10. 15:17 Xyliatos 30,94 km Petter Solberg 28:16.1 65,7 km/h 11. 16:20 Kourdali 26,25 km Petter Solberg 26:31.5 59,4 km/h3. nap(Március 15) 12. 09:18 Foini 30,03 km Mikko Hirvonen 26:18.7 68,5 km/h 13. 10:49 Anadiou 40,54 km Mikko Hirvonen 39:27.2 61,7 km/h 14. 12:02 Anadiou Dam 2 11,70 km Matthew Wilson 10:41.8 65,6 km/h
Végeredmény
Versenyző Navigátor Autó Idő Különbség Pont 1. Sébastien Loeb Daniel Elena Citroën C4 WRC 4:50:34.7 10 2. Mikko Hirvonen Jarmo Lehtinen Ford Focus RS WRC 08 4:51:01.9 27.2 8 3. Petter Solberg Phil Mills Citroën Xsara WRC 4:52:24.1 1:49.4 6 4. Daniel Sordo Marc Marti Citroën C4 WRC 4:53:01.0 2:26.3 5 5. Matthew Wilson Scott Martin Ford Focus RS WRC 08 4:57:15.7 6:41.0 4 6. Conrad Rautenbach Daniel Barritt Citroën C4 WRC 5:01:46.6 11:11.9 3 7. Federico Villagra Jorge Pérez Companc Ford Focus RS WRC 08 5:03:53.2 13:18.5 2 8. Hálid al-Kászimi Michael Orr Ford Focus RS WRC 08 5:04:18.8 13:44.1 1 JWRC 1. (14.) Martin Prokop Jan Tománek Citroën C2 S1600 5:20:54.0 10 2. (17.) Michał Kościuszko Maciej Szczepaniak Suzuki Swift S1600 5:22:30.8 1:36.8 8 3. (20.) Aaron Burkart Michael Kölbach Suzuki Swift S1600 5:40:42.9 19:48.9 6 PWRC 1. (9.) Patrik Sandell Emil AxelssonŠkoda Fabia S2000 5:10:11.3 10 2. (10.) Armindo Araújo Miguel Ramalho Mitsubishi Lancer Evo IX 5:10:29.6 18.3 8 3. (11.) Nászer el-Attija Giovanni Bernacchini Subaru Impreza STI N14 5:11:10.1 58.8 6 4. (13.) Arai Tosihiro Glenn MacNeall Subaru Impreza STI N14 5:18:45.4 8:34.1 5 5. (15.) Andis Neiksans Peteris Dzirkals Mitsubishi Lancer Evo IX 5:21:46.6 11:35.3 4 6. (16.) Charalambos Timotheou Savvas Laos Mitsubishi Lancer Evo IX 5:22:01.7 11:50.4 3 7. (19.) Frédéric Sauvan Thibault Gorczyca Mitsubishi Lancer Evo IX 5:39:10.2 28:58.9 2 8. (21.) Mayer Gábor Tagai Róbert Subaru Impreza WRX STI 5:42:27.4 32:16.1 1
Jegyzetek
Források
A Ciprus-rali hivatalos honlapja Eredmények az ewrc-results.com honlapon
Ciprus