Csik Lajos (Felsőnyárád, 1902. január 7. – Szeged, 1962. április 13.) magyar orvos, genetikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1947–1949, 1989-ben visszaállítva), a biológiai tudományok kandidátusa (1952).
Életpályája
A debreceni orvosi karon végzett 1928-ban, 1925–1928-ban a debreceni egyetem biológiai intézete, 1928-tól a tihanyi Magyar Biológiai Kutatóintézet gyakornoka, adjunktusa. 1937-ben magántanár, 1940–1944-ben a kolozsvári egyetem tanára, majd 1945-től szerződéses tanára. 1947-ben visszatelepült Magyarországra, 1947-től az MTA levelező tagja, ám a liszenkói tanok ellenzőjeként 1949-ben kizárták, s tagságát csak halála után több évtizeddel, 1989-ben állították vissza. 1950-től az MTA Tihanyi Biológiai Kutatóintézet osztályvezetője, 1955-től a szegedi orvosi karon a biológia tanára, a szegedi orvosbiológiai intézet egyik megalapítója.
Munkássága
Egyetemes jelentőségű kísérletsorozatával elsőnek bizonyította be genetikailag jól ismert kísérleti állaton – az ecetmuslincán (Drosophila) – az evolúció lehetőségét mutációk útján: azt, hogy a szárnyméretek változásait kis mennyiségi változások során több gén kölcsönhatása határozza meg. Általános örökléstani munkássága mellett humángenetikai kutatásai is jelentősek, így a kalotaszegi vércsoportvizsgálatok, amelyeket Kállay Ernővel végzett.
Lásd még
Acta Erdélyben Acta Bolyai Biológiai szakirodalom Erdélyben
Főbb művei Az izom mechanikai sajátságairól mellékveseírtás után (Tihany, 1932) Különböző gének hatása ugyanazon szerv phänotípusára (Budapest, 1935) Az átöröklés és az ember. Változékonyság és öröklékenység (Az ember, Budapest, 1940) Vércsoportvizsgálatok kalotaszegi községekben (Kállay Ernővel, Kolozsvár, 1942).
Források Csík Lajos (Orvosi Hetilap, 1962. 31.)
Kovács I. Gábor: Csik Lajos (1902 – 1962) orvos-biológusnak, a Magyar Tudományos Akadémia első kísérleti-örökléstani kutató tagjának életrajzi adattára és életútleírása, Kaleidoscope Tudomány- Művelődés- és Orvostörténeti Folyóirat, 2017. Vol.8.No.14.
Kategória:Magyar orvosok Kategória:Magyar genetikusok Kategória:Magyar fiziológusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:MTA-tagok Kategória:Szegediek Kategória:1902-ben született személyek Kategória:1962-ben elhunyt személyek