bélyeg|Gróf Esterházy Pál, magyar arisztokrata Az arisztokrácia szó az ókori társadalmakban az állam vezetésében meghatározó szerepet játszó, leggazdagabb urak csoportját, illetve ennek a rétegnek az uralmát jelenti. A feudalizmusban a nagybirtokos nemesség legmagasabb rangú, nagy hatalmú rétege, amely kis létszámú csoportként gyakran még a kapitalizmus idején is tovább élt.

A szó átvitt értelemben vezető réteget, csoportot jelenthet a társadalmi élet különböző területein, mint politikai, gazdasági, szellemi arisztokrácia.

Az arisztokráciához tartozó főnemesek Magyarországon is a széles köznemesi osztálytól elkülönülő csoportot alkottak.

Etimológiája A szó ógörög eredetű, a szó töve a 'legjobb' jelentésű arisztosz, a kratein jelentése pedig 'uralkodni', az összetétel jelentése tehát: 'a legjobbak uralma'.

Leírása Az ókorban, a középkorban és az újkorban az uralkodók (törzsfők, királyok, császárok) feudális földbirtokokkal, öröklődő nemesi címekkel jutalmazták hű szervienseiket. Az arisztokraták szolgákat tartó, jelentős javakkal rendelkező, csak kormányzással és katonáskodással foglalkozó kiváltságosok voltak. Hovatartozásukkal, származásukkal, jómódúságukkal kerültek bele ebbe a rétegbe, már megszületésükkor. Az arisztokrácia uralma a történelem során ritkán volt teljes, egyes városállamok vagy a lengyel nemesi köztársaság sorolhatók leginkább ezen kivételek közé. Az európai történelemben a főnemesek a monarchiában az uralkodónak többnyire alárendelten, részlegesen gyakorolták a hatalmat.

Hanyatlása A 20. században a demokrácia és a diktatúrák általánossá válásával az arisztokrácia jelentősen csökken. Több demokratikus állam, így Magyarország is tiltja az arisztokrácia nemesi címeinek használatát (1947. évi IV. törvény egyes rangok és címek megszüntetéséről). Az európai monarchiák, pl. a brit arisztokrácia bizonyos előjogait megőrizhette az alkotmányos monarchia keretében. Ázsia és Afrika néhány országa is monarchikus berendezkedésű. Az Egyesült Államok történetének több szakaszában beszéltek az arisztokrácia egy modern formájáról, a gazdagok uralmát jelentő plutokráciáról.

Jegyzetek

Források

Arisztokrácia - Magyar katolikus lexikon Heraldikai lexikon - Arisztokrácia Túlélők. Elitek és társadalmi változások az újkori Európában (szerk. Kontler László), Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 1993 (Circus Maximus) .

További információk

A démosz és az arisztokrácia küzdelme. Arisztokrácia a 20. századi Magyarországon (Korunk, 2008. október). Harmat Árpád Péter: A magyar arisztokrácia története és helyzete napjainkban.

Kapcsolódó szócikkek Középkor Monarchia

Kategória:Ókori görög kormányzat Kategória:Politikai rendszerek Kategória:Társadalmi rétegek Kategória:Társadalmi osztályok