A francia–holland háború (vagy holland háború) egy európai nagyhatalmi konfliktus volt, amely 1672–1679 között folyt. XIV. Lajos francia király ún. „újraegyesítési háborúinak” (guerres de réunions) sorába tartozik, ezek valójában hódító háborúk voltak. A devolúciós háború (1667–1668) eredményeivel elégedetlen XIV. Lajos 1672-ben hadat üzent a Hét Egyesült Holland Tartomány Köztársaságának, amelytől területi és kereskedelmi engedményeket akart kicsikarni. Spanyolország nyugat-európai birtokait is meg akarta szerezni. A franciák elfoglalták Németalföld nagy részét, a hollandok csak nagy területeik elárasztása árán tudtak megmenekülni a teljes katonai vereségtől. Ekkor Orániai Vilmos herceg szövetségre lépett Spanyolországgal és I. Lipót német-római császárral, majd hadat üzentek Franciaországnak. XIV. Lajos a spanyolok és császáriak szövetsége ellen fordult, és jelentős győzelmek sorát aratta fölöttük.
A nagyhatalmi háború fő hadi eseményeivel párhuzamosan több kétoldalú konfliktus is lezajlott, amelyeket a hadtörténelem önálló háborúkként ír le. Anglia, Hollandia korábbi szövetségese kihasználva a kedvező alkalmat, a harmadik angol–holland tengeri háborúban (1672–1674) engedményekre akarta kényszeríteni kereskedelmi versenytársát, de az elszenvedett vereségek hatására kivált a háborúból. 1674-ben XIV. Lajos bekebelezte a Franche-Comtét. A protestáns német fejedelemségek egy része Franciaország oldalán vett részt a háborúban, amelybe beavatkozott Svédország és Dánia is. (Lásd: északi háború, 1674–1679). Ausztria hátában, a Magyar Királyságban és Erdélyben francia és lengyel támogatással kuruc felkelések bontakoztak ki.
Az 1678-ig szakadatlanul tartó hadműveletekben javarészt francia győzelmek születtek. XIV. Lajos főnyi hadereje mindvégig hatalmas túlerőben volt a szövetségesekkel szemben. 1678-ban megkötötték nijmegeni (nimwegeni) békeszerződést, ennek értemében Franciaország megtarthatta a Spanyolországtól és a Német-római Birodalomtól megszerzett összes hódításait. Az össz-európai háborút az 1679-es saint-germaini békeszerződés zárta le. XIV. Lajos király tekintélye és hatalma jelentősen megnőtt, ő mégis kevésnek találta a területi gyarapodást. A következő években folytatta agresszív területszerző („országegyesítő”) politikáját, amely már 1683-ra elvezetett a következő francia–spanyol háborúhoz (1683–1684), majd újabb 4 év múlva a pfalzi örökösödési háborúhoz (1688–1697).
A francia–holland háborút francia források gyakran csak holland háborúnak nevezik. Régebbi német és holland történészi munkákban gyakran nevezték „XIV. Lajos második rablóháborújának” (der zweite Raubkrieg Ludwigs XIV), utalva annak nyíltan hódító jellegére, és a francia csapatok kegyetlen pusztításaira, amelyeket a Német-római Birodalom lakott területein elkövettek.Eugen von Frauenholz: Deutsche Kriegsgeschichte, Leipzig, 1942, P.113; Siegfried Fiedler: Taktik und Strategie der Kabinettskriege 1650–1792, Bonn, 1986, P.215; D. v. Schaumberg: Kriege Ludwigs XIV., in: Bernhard von Poten: Handwörterbuch der gesamten Militärwissenschaften, Bd.5, Leipzig, 1878, P.302
Előzmények A holland háború a devolúciós háború (1667–1668) közvetlen folytatásának tekinthető. 1667–ben a 29 éves XIV. Lajos francia király hódító hadjáratot vezetett a Spanyol-Németalföld elfoglalására, amelyet saját „jogszerű” birtokának tekintett. Az akcióban szövetségesének, az Egyesült Holland Tartományok Köztársaságának támogatására is számított.A konfliktus részletes előtörténetét lásd: Paul Sonnino: Louis XIV. and the origins of the Dutch War, Cambridge/ New York/ New Rochelle 1988. A francia haderő sikeres hadműveletek során nyomult előre, elfoglalta Spanyol-Németalföldet, és a szintén spanyol birtok Franche-Comtét is. 1668 januárjában azonban Anglia, Svédország és az Egyesült Holland Tartományok megkötötték a Hármas Szövetséget („Triple Alliantie”, „Triple Alliance”), és Franciaországot közös hadüzenettel fenyegették meg, ha hódító hadjáratát azonnal le nem állítja. A túlerővel szembekerülő XIV. Lajos fegyverszünetet hirdetett. 1668. május 2-án vonakodva bár, de aláírta az aacheni békeszerződést, amelynek értelmében csapatainak ki kellett vonulniuk az elfoglalt Franche-Comtéból, Besançon birodalmi városból (bár ezt megelőzően még lerombolták Gray és Dole erődítményeit), ki kellett üríteniük a meghódított Spanyol-Németalföld nagy részét, csak 12 flandriai várost tarthatott meg: Lille-t, Tournai-t, Oudenaardét, Courtrai-t, Furnes-t, Bergues-t, Douai-t a Scarpe folyóval, Binche-et, Charleroi-t, Athot és Armentières-t.
Bár a devolúciós háború jelentősen megnövelte a fiatal XIV. Lajos személyes tekintélyét, országának kevés területi gyarapodást hozott, viszont nemzetközi elszigeteltségbe juttatta. A meghódított tartományok elvesztéséért a francia uralkodó Hollandiát, a Hármas Szövetség értelmi szerzőjét kárhoztatta. XIV. Lajos úgy érezte, egykori szövetségese álnok módon megcsalta őt. A következő években Franciaország külpolitikája határozottan Hollandia-ellenes irányt vett.John A. Lynn: The Wars of Louis XIV 1667–1714, London/ New York 1999, S.109 A király a francia diplomácia fő feladatává tette, hogy törjön ki az elszigeteltségből, és politikailag alapozza meg egy Hollandia ellen tervezett későbbi katonai akció nemzetközi elfogadását.
A devolúciós háború (1667–1668) eredményeivel elégedetlen XIV. Lajos hadat üzent a Hét Egyesült Holland Tartomány Köztársaságának, akitől nem elsősorban területi, hanem kereskedelmi engedményeket akart kicsikarni. Fő célja egy Spanyolország elleni hódító háború előkészítése volt. XIV. Lajost két cél vezette: Meg akarta a büntetni Hollandiát „árulásáért”, és további spanyol területeket akart megszerezni. Első lépésként szétzilálta a Hármas Szövetséget. 1670-ben unokafivérével, II. Károly angol királlyal megkötötte a titkos doveri szerződést, amely Hollandia ellen irányult. Svédországot jelentős pénzösszegekkel vette rá, hogy Franciaország oldalára álljon. Ezután Franciaország elfoglalta és bekebelezte a Lotaringiai Hercegséget, és egy sor szövetségi (vagy semlegességi) szerződést kötött a szomszédos fejedelemségekkel, ezzel Hollandiát katonailag és politikailag teljesen elszigetelte.
A háború diplomáciai előkészületei Az 1660-as évek végén Nyugat-Európát két fő politikai törésvonal jellemezte. Az Angol Királyság és az Egyesült Hollandia között kibékíthetetlen gazdasági és kereskedelmi érdekellentét állt fenn, emiatt 1652–1668 között két tengeri háborút is megvívtak (az elsőt 1652–1654 között, a másodikat 1665–1667 között). Az 1667-ben megkötött bredai békeszerződés valójában nem jelentett többet törékeny fegyverszünetnél. Mindkét tengeri hatalom magának követelte a Balti-tenger térsége feletti ellenőrzést, itt Dánia és Svédország érdekei is ütköztek egymással. Dánia hagyományosan Hollandiához húzott, Svédország Angliát támogatta.
XIV. Lajos diplomatái tehát elsősorban Anglia és Svédország kormányai felé fordultak. Bizalmas tárgyalásaik eredményeképpen 1670. június 1-jén a Napkirály és II. Károly angol király (1630–1685) megkötötték a titkos doveri szerződést, amelyben közös ellenlábasuk, Hollandia elleni együttes fellépésben állapodtak meg. II. Károly évente livre (mintegy font sterling) támogatást (subsidiumot) kapott Lajostól, ami háborús helyzetben livre-re nőtt. Háborús győzelem esetén Anglia királya megkapta Walcheren szigetét.Kurt Kluxen: Geschichte Englands, Stuttgart 1991, S.351 Svédország királya, aki Dánia rovására kívánt előnyökhöz jutni, hamarosan csatlakozott az egyezményhez, és ő is megkapta Franciaországtól az áhított pénztámogatást. Ezzel Franciaország külpolitikai elszigeteltsége megtört. A Hármas Szövetség, amely XIV. Lajos első hódító hadjáratát megfékezte, felbomlott.
Következő lépésként a francia külpolitika megkísérelte az Egyesült Hollandia külpolitikai elszigetelését, hogy a tervezett francia támadás bekövetkeztekor ne lépjen fel mellette senki potenciális szövetségesként. I. Frigyes Vilmos brandenburgi választófejedelem és XIV. Lajos között már 1669 óta szövetség állt fenn, ennek értelmében Franciaország támogatta a poroszok igényét az Ausztriához tartozó Sziléziára. 1670 telén hasonló egyezmény köttetett a Bajor Választófejedelemséggel, más osztrák területekre vonatkozó bajor igény francia támogatásáról. Ezzel XIV. Lajos maga mellé állította a Német-római Birodalom két legerősebb fejedelemségét.
Lotaringia francia megszállása A következő lépés a Lotaringiai Hercegség megszállása volt. IV. Károly lotaringiai herceg (1604–1675), a kiváló hadvezér a devolúciós háborúban a Hármas Szövetséget támogatta, így Franciaország ellenfelének számított. 1670 áprilisában a Napkirály egyik hadserege De Créquy márki, marsall (1624–1687) vezetésével megindult, és megszállta a hercegséget. Károly herceget elűzték országából, Lotaringia erődítményeit rövid idő alatt bevették.Részletes leírást lásd
Bár XIV. Lajos a Hollandia elleni háború megindítását már a következő évre, 1671-re tervezte, az évet mégis arra használta ki, hogy a megvalósítás biztonságát növelje. El kívánta nyerni I. Lipót császár (1640–1705) egyetértését is. A külpolitikai helyzet kedvező volt: A Francia Királyság és a Ausztria még 1668 januárjában titkos megállapodást kötött a Spanyol Királyság területeinek felosztásáról (bár ezt a szerződést sohasem ratifikálták). 1671. november 1-jén Lipót egy újabb titkos megállapodásban kötelezettséget vállalt, hogy háború esetén csak akkor avatkozik be, ha közvetlen német vagy spanyol érdekek sérülnének. I. Lipót császár belátta, hogy Bajorország és Brandenburg nélkül nem kaphat érdemleges segítséget a Birodalomtól. Az 1670-ben leleplezett Wesselényi-összeesküvés pedig azt mutatta, hogy Magyarországon is fegyveres felkeléssel számolhat, csapatait tehát ajánlatosabb az örökös tartományokban tartania.John P. Spielman: Leopold I. - Zur Macht nicht geboren, Graz / Wien / Köln 1981, S.56f Mindemellett Lipót úgy gondolta, ezen a módon megakadályozhatja, hogy a konfliktus össz-európai háborúvá eszkalálódjék.John A. Lynn: The Wars of Louis XIV 1667–1714, London/ New York 1999, S.111
A Német-római Birodalom két másik hűbéres fejedelme, a Wittelsbach-házból való Miksa Henrik herceg (1621–1688), Köln érseke és választófejedelme, továbbá Christoph Bernhard von Galen (1606–1678), Münster püspökfejedelme 1671. január 11-én még semlegességüket deklarálták. Mivel azonban mindketten holland területekre áhítoztak, 1672. január 4-én mégis csatlakoztak a XIV. Lajos kovácsolta holland-ellenes szövetséghez. 1672 tavaszára az Egyesült Hollandia egyedül maradt, a francia támadás megindítása elől minden akadály elhárult.
thumb|right|A „hollandi vízvonal” 1672-ben
A háború lefolyása Hadi események 1672-ben 1672. március 28-án II. Károly angol király, majd április 6-án XIV. Lajos is hadat üzent az Egyesült Hollandiának. Ezzel megkezdődött francia–holland háború, és vele párhuzamosan az harmadik angol–holland tengeri háború (1672–1674) is. Június 7-én a 93 hajóból álló angol–francia szövetséges hadiflotta a kelet-angliai Solebay partjai előtt megütközött a de Ruyter admirális által vezetett, 75 hajóból álló holland flottával. De Ruyter hatalmas stratégiai győzelmet aratott, és meghiúsította hazájának a tenger felől történő megszállását.
XIV. Lajos katonával – a Spanyol-Németalföld területét kikerülve – átlépte az Egyesült Holland Tartományok területének határát. Nem szándékozott bekebelezni egész Hollandiát, de példát kívánt statuálni, és kereskedelmi engedményeket akart kicsikarni. Valódi célja egy Spanyolország elleni katonai fellépés kiprovokálása volt. Szövetségesként csatlakozott hozzá a Münsteri Püspökség és a Kölni Érsekség.