A Budapest–Esztergom-vasútvonal a MÁV 2-es számú, Rákosrendező elágazás és Újpest, Aquincum és Pilisvörösvár, valamint Őrhegy A és B elágazás között kétvágányú, a többi szakaszon egyvágányú, villamosított budapesti elővárosi vonal. A Budai-hegység, a Pilis és a Gerecse között, a Solymári-völgyben és a Dorogi-medencében kanyargó vasútvonalon – a legmagasabban fekvő szakaszon – található Magyarország leghosszabb vasúti alagútja, a Kopár-hágói vasúti alagút.

A 2001-es népszámlálás szerint a főváros egyik legjelentősebb hivatásforgalommal rendelkező agglomerációs települései a vonal mentén találhatóak. A kibocsátott munkavállalók száma és aránya szerint csökkenő sorrendben Solymár, Pilisvörösvár, Piliscsaba, Esztergom és Dorog voltak.A főváros és a megyei jogú városok munkaerő-forgalma nem, korcsoport, legmagasabb befejezett iskolai végzettség, összevont nemzetgazdasági ág és összevont foglalkozási főcsoport szerint, Budapest A vasútvonal több olyan települést is átszel, amely érintett az észak-budai térségben illetve a pilisi medencékben (Pilisvörösvári-árok, Dorogi-medence) kibontakozó szuburbanizációs fejlődésben. E településeken az 1990-es évek közepe óta a népesség gyors iramban gyarapodik, ezért szükség van a vasútvonal modern, elővárosi vasúttá történő kiépítésére. A vonal felújítása és átépítése 2012. május és 2015. augusztus között zajlott, majd 2016–2018-ban villamosították. 2018 áprilisában a korszerű villamos motorvonatok forgalomba állításával fejeződött be.

Története

A Kenyérmező–Budapest vasútvonal megépítése 1893-ban kezdődött, megnyitása 1895-ben történt, eredetileg HÉV-ként (Budapest-Esztergom-Füzitői helyi érdekű Vasút Rt.).Kovács Lajos (szerk.): Dorogi füzetek 38., Dorog és a tudományok/ Leblancné Kelemen Mária: A városiasodás jelei Dorogon (XIX-XX. század), p. 46-60, Dorog, 2010, ISSN 1215-7872 Megépülésének elsődleges célja a budapesti gyárak és a lakosság dorogi szénnel való ellátása volt. (...előjog biztosíttatik egyúttal minden oly vasútvonalra, mely az Esztergom-vidéki kőszéntelepeket, akár önállóan, akár már létező vonalakhoz való csatlakozással Budapest irányába összeköttetésbe hozná., részlet az Országgyűlés 1893. XL. sz. törvényéből). Kenyérmező és az esztergomi végállomás közötti 4 kilométeres szakasz már 1891-ben elkészült az részeként. A 780 méter hosszú Kopár-hágói vasúti alagút a vonallal azonos időben készült el. A Mária Valéria híd pedig már úgy épült meg, hogy később a vasútvonal keresztül vezethető legyen rajta Párkány-Nána vasútállomásig. Ez a terv azonban sosem valósult meg.

A MÁV tulajdonában

Az esztergomi HÉV 1931-ben, a nagy gazdasági világválság idején került a MÁV tulajdonába. Megnyitása nagyban hozzájárult a környék fejlődéséhez (az azóta eltelt időszak alatt a vonal mentén fekvő települések össznépessége – Budapest nélkül – 28 000 főről 82 000 fő fölé emelkedett), ebben az időszakban kezdtek kiépülni a piliscsabai üdülőtelepek és a dorogi munkástelepek a vonal mentén, megindult a szuburbanizáció és az iparosodás. A vasút megépülte előtt ezer lelkes Dorog népessége a második világháború előtt meghaladta a 8000 főt. Az 1940-es évek elején már naponta 6-800 ember ingázott a budapesti munkahelyére (főleg az Óbudai Gázgyárba, az újpesti textilgyárba és bőrgyárba, az Egyesült Izzóba, a Váci úti csavargyárba és a Láng Gépgyárba, az Óbudai Hajógyárba és a kőbányai MÁVAG-ba). A háborús konjunktúra miatt megnőtt a kereslet a dorogi szén iránt, így a teherforgalom is nagy mértékben növekedett. 1944. december 24-én este szovjet csapatok felrobbantották az Esztergom és Budapest között közlekedő vonatot.

A második világháború után

A második világháború végén felrobbantott újpesti vasúti híd újjáépítéséig, 1955-ig a vonatok Aquincumtól a Szentendrei (ma H5-ös) HÉV-vel közös pályán közlekedtek. A személyvonatok Buda-Császárfürdőig, a tehervonatok pedig előbb a jobb parti körvasúton át a Déli pályaudvarra, majd 1950-től a frissen átadott Árpád hídon át (Filatorigát teherpályaudvar – Szentendrei út – Árpád híd – Vizafogó – Angyalföld vasútállomás útvonalon) közlekedtek Pestre. Az 1956-os forradalom alatt népfelkelők felrobbantották a pályát Dorog és Leányvár között. A nagy teherforgalom miatt leromlott állapotú pályát az 1960-as években modernizálták.

1996-ban emléktáblát avattak az esztergomi vasútállomáson és a Nyugati pályaudvaron a vonal megnyitásának századik évfordulóján. Az eredetileg az Óbudai Gázgyár számára létesült Aquincum megállóhelyet – az átszállás megkönnyítése céljából – 2001-ben közelebb helyezték a Szentendrei úthoz, az Aquincumi Múzeum romkertje mellé. (2015-től pedig az út nyugati oldalára, a Szentendrei HÉV azonos nevű megállójához.) A MÁV 23 korszerű Siemens Desiro motorvonatot állított forgalomba 2003-ban és 2005-ben, valamint a görög vasutaktól átvett 8 motorvonatot 2010-ben, így jelenleg 31 ilyen típusú járművel rendelkezik. Az 53 km-es Esztergom–Budapest-távolságot a vonat másfél óra alatt tette meg általában, mivel az elavult pályán csak 60 km/h sebességgel lehetett közlekedni. Mivel a vonal egyvágányos volt, emiatt a vonatok keresztnél gyakran várakozni kényszerültek, de mindez a 2012–2015 közötti felújítással megszűnt. 2006 decemberében bevezették az ütemes menetrendet Esztergom és a Nyugati pályaudvar között.

Fejlesztése

2008-2009 között átépítették az Újpesti vasúti hidat, amely során az egész acélszerkezetet lecserélték, valamint a hídpilléreket megerősítették. A munkálatok befejezése óta 80 km/h-val haladhatnak a vonatok az addigi 30 km/h-s lassújel helyett. A személyvonatok 2008 nyarán és az azt követő hétvégéken a második világháború utáni állapotnak megfelelően a Szentendrei HÉV vonalán Margit híd állomásig közlekedtek.

A vonalon 3 év 2 hónapig, 2012. június 16-tól 2015. augusztus 19-ig felújítási munkák zajlottak, Pilisvörösvár és Esztergom között, 2013. áprilisától pedig Budapest-Árpád híd autóbusz-állomás és Esztergom (2013 decemberétől Piliscsaba) között vonatpótló autóbuszok közlekedtek. Budapest-Nyugati pályaudvart, Újpest megállóhelyet, Rákosrendező, Angyalföld állomásokat és Vasútmúzeum megállóhelyet az autóbuszok nem érintették.

2013. december 12-én átadták az Esztergom-Pilisvörösvár között megújult egyvágányú, 32,7 km-es vasútvonalat, amely magába foglalja a 2 kilométeres Őrhegy forgalmi kitérőt a Terranova gyárnál. Piliscsaba és Esztergom között a sebesség a korábbi 60 kilométerről 70–100 kilométerre nőtt, ezzel a teljes szakaszon majdan 20 perccel csökken a menetidő. A vasúti forgalom 2013. április 2-ától december 14-ig szünetelt, majd 2013. december 15-étől indult meg. Az átadott szakaszon 11 helyszínen összesen 1170 P+R és 422 B+R parkoló épül. Dorog állomás mellett az átszállást megkönnyítendő buszfordulót alakítottak ki. Új megállóhely létesült Magdolnavölgynél. Új közúti aluljáró épült a Terranova gyár térségében és a 10-es főút forgalmának átvezetésére a pilisvörösvári állomás végében. Átépítették és biztonságosabbá tették Pilisvörösváron a Kálvária és az Őrhegy utcáknál található két felüljárót, a Piliscsabai úton és a Tó utcában lévő közúti aluljárókat is. Új gyalogos aluljáró vagy átjáró épült Szabadságligeten, Piliscsabán, Pilisjászfalun és Piliscséven. A Pilisvörösvár és Piliscsaba közötti vonalszakasz kivitelezője a Szemafor Konzorcium (A-Híd Építő Zrt., Vasútépítők Kft., H.F. Wiebe GmbH & Co. KG.), nettó 10,4 milliárd forint értékben. A Piliscsaba és Esztergom közötti vonalszakasz kivitelezője az Inflexió Konzorcium (Vasútépítők Kft., H.F. Wiebe GmbH & Co. KG, A-Híd Építő Zrt.) volt nettó 8,7 milliárd forint értékben.

2015. augusztus 11-én megindult a 10 napos utasok nélküli üzem,Elindult a tíznapos sötétüzem a kettesen amelyet 2015. augusztus 20-án a teljes üzem indulása követett.Nem reklámozza agyon magát a vasút A 44,5 milliárd forintos projekt befejezése 2015. augusztus 20-a, azaz az eredeti határidőhöz mérten másfél év késéssel adták át a teljesen felújított vonalat.

A villamosítás, valamint a rekonstrukcióhoz csatolt egyéb feladatok elvégzéséhez 2016. június 30-án kezdhettek neki a kivitelezők, a szerződés értéke 33,6 milliárd forint volt. A beruházás keretében elkészült az Angyalföld – Újpest közötti új, 2. vágány, illetve a teljes szakaszon kiépítették a kiegészítő biztosítóberendezéseket. 2018 áprilisában üzembe helyezték az új D55 típusú biztosítóberendezéseket Leányvár, Esztergom-Kertváros és Esztergom állomásokon, így április 9-től már csak villamos vontatású FLIRT vonatok közlekednek, amely miatt a korábbi 1 óra 28 perces menetidő 1 óra 9 percre csökkent. A korábbi dízel motorvonatok és dízelmozdonyok ezzel eltűntek a vasútvonalról. Május 20-án pedig a vonatok jobb menetdinamikáját kihasználó zónázó menetrendet is bevezették. Az új -es zónázó vonatok piliscsabai, majd később pilisvörösvári zónahatárral közlekednek. Pilisvörösvárig csak Újpesten, Aquincum megállóhelyen, és Solymáron állnak meg, onnantól Esztergomig pedig mindenhol. Egy későbbi menetrendváltással megszűntek a gyorsított személyvonatok, a helyüket a zónázó vonatok vették át, azóta félórás ütemben követik egymást -es zónázó vonatok. Ezzel a módosítással egyúttal megszűnt a 2-es vasútvonal utasforgalmi kapcsolata Rákosrendező állomással.

Pálya KezdőpontVégpontHossz [km]Maximális sebesség [km/h]Rákosrendező Aquincum (Óbuda)580Aquincum (Óbuda) Esztergom42100

Forgalom

Utasforgalom

A Budapest–Esztergom-vasútvonalat igénybe vevő utasok számát az alábbi táblázat tartalmazza, nem számítva a jogszabály alapján díjmentesen utazókat (65 év felettiek, 6 év alattiak, határon túli magyarok, díjmentesen utazó diákcsoportok), valamint a fővároson belül Budapest-bérletet használókat.

Év Utasszám VáltozásVáltozás a 2011-es, felújítás előtti forgalomhoz képest2001700 ezer2002800 ezer+14%2003900 ezer+12%20041,1 millió+22%20051,3 millió+18%20061,5 millió+15%20071,5 millió0%20081,6 millió+6%20091,6 millió0%20101,7 millió+6%20111,8 millió+6%20121,6 millió-12% -12%20131,1 millió-32% -39%2014800 ezer-28% -56%20151,4 millió+75% -22%20162,9 millió+107% +61% 2017 3,2 millió +10% +77% 2018 3,9 millió +22% +116%20194,9 millió +25% +172%20203,2 millió -65% +77%20213,78 millió 20225,78 millió

Teherforgalom

A vonalon a teherszállítás csak Esztergom és Esztergom-Kertváros között gyakori, a további szakaszon elenyésző. A tehervonatok nagy részét M44, a Budapest felé közlekedö vonatokat ÖBB 1116 sorozatú mozdony továbbítja.

Járművek

2022 januárjától emeletes Stadler KISS motorvonat is közlekedik a vonalon.

2018. április 9-étől 12, korszerű, villanyvontatású Stadler FLIRT motorvonatok közlekednek a teljes vonalon. Esztergom és Budapest-Nyugati Pályaudvar között óránként 2 vonatpár, egy gyorsított és egy zónázó közlekedik. Hétköznap napközben Piliscsaba és Angyalföld között óránként egy személyvonatpár közlekedik.

A motorvonatok mindegyike a MÁV-START 2014–2015-ben forgalomba állított 42 kék-sárga Stadler FLIRT motorvonata közül származnak.

2018 előtt hétköznaponként 25, hétvégenként 19 modern Siemens Desiro vonatpár közlekedett rajta, általában óránként Esztergomba, a reggeli és délutáni csúcsidőszakban félóránként Piliscsabán fordulva, melyeken mozgásukban korlátozott személyek utazása és kerékpár szállítása is megoldható volt. A Desirók előtt, 2002-től az orosz államadósság terhére beszerzett MÁV 6341 sorozatú dízel motorkocsik jártak a vonalon, korábban MÁV M41-es mozdony vontatta Bhv vagonos járművek. A villamosítás után a Desirók a ra is kerültek, de 2019 áprilisában a felújított pályaszakaszának üzembe helyezésével ezek a motorvonatok váltották fel a Bzmotokat a on is.

Menetrendi struktúra