A Meseautó 1934-ben bemutatott magyar, fekete-fehér, romantikus, zenés vígjáték. A magyar hangosfilm első évtizedének korszakos alkotása, melyet több országban is forgalmaztak.

Egy évvel később angol nyelvű feldolgozás is készült Car of Dreams címmel az Egyesült Királyságban.

A film újabb magyar feldolgozása 2000-ben jelent meg, azonos címmel.

Cselekmény Szűcs János bank-vezérigazgató nagy nőcsábász, de ezúttal szeretné messze, távol a világtól és a nőktől egy hónapos szabadságát eltölteni. Mielőtt elindulna, egy Horch 780-ast vásárol 20 ezer pengőért, amikor az autószalonban nézelődő ifjú hölgy felkelti az érdeklődését. Szűcs úgy intézi, hogy a lány, Kovács Vera, a kis gépírólány a bankjából, kapja meg az autót nyeremény gyanánt (mint a „tízezredik” vásárló), s anélkül, hogy elárulná kilétét, a lány sofőrjéül szegődik, mert szeretné, ha a lány a rangja és a vagyona nélkül is megszeretné. A pár Lillafüredre indul. Itt Vera az osztályvezetője révén megtudja, hogy akit ő sofőrnek hitt, az valójában a bank vezérigazgatója. Mivel úgy gondolja, hogy csak egy tréfa vagy fogadás tárgya volt, Vera a másik férfival vacsorázik (aki a bank vezérigazgatójának mondja magát). Azonban végül otthagyja, és mert jobban kedveli, visszatér a „sofőr”-höz, akivel azon nyomban eljegyzik egymást.

Szereplők Perczel Zita (Kovács Vera) Gombaszögi Ella (Kerekes Anna, a vezérigazgató titkárnője) Tolnay Klári (Sári, Vera barátnője) Törzs Jenő (Szűcs János, a bank vezérigazgatója) Kabos Gyula (Halmos Aladár, osztályvezető a bankban) Berky Lili (Kovács mama, Vera anyja) Gózon Gyula (Kovács papa, Vera apja) Komlós Vilmos (hentes) Herczeg Jenő (Péterffy, az autószalon tulajdonosa, Szűcs János barátja) Pethes Sándor (sofőr) Várkonyi Zoltán (eladó az autóüzletben, aki kiszállítja a kocsit Kovács Veráéknak)

Érdekességek Minthogy az autó (Horch 780 Sport Cabriolet) 20 ezer pengőbe kerül, és Vera kezdő fizetése a bankban havi 80 pengő, ezért számára valóban elérhetetlen az autó, amit 20 000 /80 ×12 = 20,8 év alatt tudna megvásárolni (ha a fizetése teljes összegét az autó vásárlására fordítaná).

A film készítésekor még csak 3 éves Lillafüredi Palotaszálló, az ország egyik legelegánsabb szállója ugyancsak a jómód egyik jelképe volt. A Palotaszállótól mintegy 200 méterre, a lillafüredi vízesés alatt található Zöldfa adott szállást a film főszereplőinek. Ott forgatták a kiskocsma jelenetet.

Németországban a filmet betiltották, a német propaganda-minisztérium nem engedélyezte a film szinkronizálását sem. Az indoklásuk szerint azért, mert a szereplők, a rendező és továbbá a gyártók között nem árják is voltak.

Jegyzetek

További információk

Kapcsolódó szócikk Meseautó (2000)

Kategória:1934 filmjei Kategória:Magyar romantikus filmvígjátékok Kategória:Magyar fekete-fehér filmek Kategória:Gaál Béla-filmek