bélyegkép|380px|A Déloszi Szövetség a peloponnészoszi háború kitörése előtt (i. e. 431)
Az i. e. 478-ban alapított Déloszi Szövetség 173 görög városállam társulása, koinonja volt. A vezető szerepet az athéniak töltötték be, akiknek célja az volt, hogy a görög–perzsa háborúk végét jelentő plataiai győzelem után is folytatódjon a Perzsa Birodalom elleni küzdelem. A szövetség ma használtA history of the classical Greek world: 478-323 BC By Peter John Rhodes Page 18 (2006) neve a gyűlések eredeti helyének, Délosz szigetének a nevéből származik. A sziget templomában tartották a gyűléseket, i. e. 454-ig pedig a szövetség kincstárát is itt őrizték, akkor azonban Periklész Athénba költöztette. Nem sokkal megalakulása után Athén elkezdte felhasználni a szövetség flottáját saját céljaira, ami gyakori konfliktusok alapját képezte az athéniak és a kisebb tagok között. I. e. 431-ben Athén keménykezű szövetségi politikája a peloponnészoszi háború kitöréséhez vezetett. Az i. e. 404-ben Athén vereségével záruló háború egyben a szövetség végét is jelentette.
Előzmények
I. e. 550 után nem sokkal Nagy Kürosz perzsa király meghódította Kis-Ázsia görög városállamait, ami (különösen az ióniai városok elfoglalása) fél évszázaddal később a görög–perzsa háborúk kitöréséhez vezetett. Az iónok kormányzása azonban nehéz feladatnak bizonyult, ezért a perzsák végül megelégedtek azzal, hogy egy általuk támogatott türannosz álljon minden görög város élén.Holland, 147–151 Habár a görög városállamokat azelőtt gyakran irányították türannoszok, a kormányzásnak ez az önkényes formája ekkorra már hanyatlóban volt.Fine, pp269–277 I. e. 499-re az ión városok megérettek arra, hogy fellázadjanak a perzsák ellen, amikor a régóta lappangó feszültség a sikertelen, perzsák által támogatott Naxosz elleni hadjárat után felszínre tört. Milétosz türannosza, a hadjáratban részt vevő Arisztagorasz, úgy próbálta magát elkeseredetten menteni a perzsák haragjától, hogy felbujtotta ellenük a neki alávetett iónokat, és demokráciát kiáltott ki városában.Hérodotosz V.35 A görög városállamok követték példáját, egészen Dóriszig és Aióliáig terjedően, ezzel pedig kitört az ión felkelés.Holland, pp155–157
bélyegkép|300px|Az ión felkelés főbb eseményei.
Arisztagorasz közbenjárására sikerült Athén és Erétria katonai támogatását megszerezni a felkeléshez, akik i. e. 498-ban – az egyetlen hadjáratukban – elfoglalták és felégették a perzsák tartományi székhelyét, Szardeiszt.Holland, p160–162 Ezt követően a felkelés további külső segítség nélkül még öt évig tartott, amikor a perzsák könyörtelenül leverték. Azonban a perzsák királya, Nagy Dareiosz, nem tekintette ezzel lezártnak az ügyet, ugyanis a felkelést támogató Athént és Erétriát is meg akarta büntetni. Ezt a történelmi jelentőségű döntést már csak azért is meg kellett hoznia, mert ahogyan az ióniai felkelés komolyan veszélyeztette Dareiosz birodalmának egységét, úgy a tengeren túli görög államok is komoly veszélyt jelentettek, amíg nem tisztázódtak az erőviszonyok. Dareiosz tehát elkezdte szőni a terveket Athén, Erétria, majd az összes görög városállam meghódítására.Holland, pp160–162
A következő két évtizedben kétszer támadtak a perzsák Görögországra, és az ezekben a hadjáratokban lezajlott nagy ütközetek – a görög történetíróknak köszönhetően – minden idők leghíresebb csatái közé kerültek. Az első hadjárat során Trákiát, Makedóniát és az égei-tengeri szigeteket is sikerült a Perzsa Birodalomhoz csatolniuk, Erétriát pedig lerombolták.Holland, pp183–186 Az inváziónak azonban az i. e. 490-es marathóni csatában aratott döntő athéni győzelem véget vetett.Holland, pp187–194 A két hadjárat között Dareiosz elhunyt, így a háborúval járó felelősség fiának, Xerxésznek a vállára került,Holland, pp202–203 aki személyesen vezette Görögországba óriási seregét és flottáját, amelyeknek méretét a korabeli történetírás – elsősorban a görög–perzsa háborúkat megörökítő Hérodotosz – gyakran eltúlozta.Holland, pp240–244 Az ellenálló görög államok szárazföldön a Thermopülai-szorosnál, tengeren pedig Artemiszionnál próbálták meg feltartóztatni a perzsákat – sikertelenül.Holland, pp276–281 Ezzel a Peloponnészoszi-félsziget kivételével minden görög föld perzsa kézre került, akik a szalamiszi csatában az egyesült görög flottát végleg meg akarták semmisíteni, azonban vereséget szenvedtek.Holland, pp320–326 A következő évben, i. e. 479-ben, a plataiai csatában az addig soha nem látott méretű görög sereg újabb győzelmet aratott, ezúttal szárazföldön, ezzel téve pontot a perzsa invázió végére.Holland, pp342–355
A hagyomány szerint a plataiai győzelemmel egy napon a Mükalé-hegyfoknál vívott tengeri ütközetben is sikerült a görögöknek felülkerekedniük a maradék perzsa hajóhadon.Holland, pp357–358 Ezzel véget ért a perzsa offenzíva, és megkezdődött a görög ellentámadás.Lazenby, p247 A mükaléi csata után a kis-ázsiai görög városállamok ismét sorra fellázadtak, a perzsák pedig most már képtelenek voltak leverni őket.Thuküdidész, I.89 A görög hajóhad a mai Gallipoli-félszigethez vonult, amely még mindig perzsa uralom alatt állt, ahol megostromolták és elfoglalták Szésztosz városát.Hérodotosz IX.114 A következő évben, i. e. 478-ban, a görögök megostromolták Büzantion városát is, amelynek tétje a Boszporusz ellenőrzésének lehetősége volt. Az ostrom sikeres volt, ezzel végképp kiszorultak a perzsák Európából, azonban a sereget vezető spártai hadvezért, Pauszaniaszt, a perzsákkal való állítólagos együttműködése miatt hazahívták.Jona Lendering, Delian League (angol nyelven, hozzáférés: 2010. december 31.)
A szövetség megalakulása Büzantion bevétele után Spárta szeretett volna minél előbb kiszállni a háborúból. A spártaiak álláspontja szerint a tengeren inneni és azon túli görög városok felszabadításával a háború elérte célját. Talán azt is gondolhatták, hogy hosszú távon a kis-ázsiai görög városállamok biztonságát lehetetlen lett volna biztosítani. A mükaléi csatát követően II. Leótükhidasz spártai király azt javasolta, hogy a kis-ázsiai települések lakóit költöztessék át Európába, mivel másképp nem lehet őket tartósan felszabadítani a perzsa uralom alól. Xanthipposz, a mükaléi csata görög hadvezére azonban hevesen tiltakozott ez ellen; az ión városok ugyanis eredetileg Athén gyarmatai voltak, és ha más nem, Athén mindenképpen megvédte volna őket.Holland, p362 Ez volt az a pont, ahol a görög városállamok szövetségének tényleges vezető szerepe az athéniakhoz került,Holland, p362 ami a spártaiak Büzantion utáni visszahúzódásával világossá vált.
bélyegkép|balra|350px|Délosz szigetének romjai.
A Xerxész ellen harcoló görög városállamok laza szövetségét Spárta és az általa vezetett Peloponnészoszi Szövetség dominálta. Az athéni Ariszteidész látta, hogy a spártaiakra Pauszaniasz miatt rossz szemmel néztek az ióniaiak, ezért arra biztatta őket, hogy szakadjanak el a spártai szövetségtől.Arisztotelész: Az athéni állam, 23.4-5 Ezek után a kis-ázsiai és hellészpontoszi görög városok önként fordultak Athénhoz, és kérték, hogy vegye kezébe a háború további vezetését. A szövetségeseknek ezt az önkéntes elhatározását az athéniak később, a peloponnészoszi háború során többször hangoztatták: „Mi nem erőszakos úton jutottunk vezető szerepünkhöz! A szövetségesek maguk fordultak hozzánk, ők kértek bennünket, lépjünk egyesülésük élére!” (Thuküdidész: A peloponnészoszi háború, I.75)Szabó Árpád: Periklész kora, p. 89
I. e. 478-ban összegyűltek az érintett görög városok Délosz szigetére (innen a ma használt „Déloszi Szövetség” kifejezés), hogy létrehozzanak egy új szövetséget, amelynek Thuküdidész szerint a hivatalos célja az volt, hogy a perzsa király területének pusztításával elégtételt vegyenek az őket ért sérelmekért.Thuküdidész, I.96 Azonban a történetíró szerint ez csak ürügy volt, és a szövetség már a kezdetektől fogva minden lehetséges ellenséggel szembeni segítségnyújtást jelentett, ami Spártát és a Peloponnészoszi Szövetséget is magában foglalta. A tagoknak meg kellett esküdniük, hogy ugyanazok a városok lesznek a barátaik és az ellenségeik. Ezt az esküt azzal szilárdították meg, hogy vasrögöket dobtak a tengerbe, jelezve, hogy együttműködésük addig fog tartani, amíg ezek a rögök fel nem jönnek ismét a felszínre – vagyis örökké. Déloszt jelölték ki a szövetség kincstárának, a szövetséges államok pedig Athént elismerték métropoliszuknak (szó szerint „anyaváros”).
A szövetség minden tagjának ugyanolyan érvényű szavazata volt a déloszi gyűlésben, mint magának Athénnak.Thuküdidész, III.11 Azonban azt, hogy mit jelenthetett a valóságban ezeknek a nagyrészt apró szövetséges városkáknak az egyenlősége Athénnal szemben, jól mutatja annak az Antiszthenésznek az egyik állatmeséje, aki a Periklész korabeli Athénban nőtt fel. Ez nagyjából így szól: „Amikor a népgyűlésben a nyulak egyenlőséget követeltek minden állat számára, az oroszlánok azt felelték nekik: Nyulak! A ti szavaitokból hiányoznak a mi karmaink és fogaink”.Szabó Árpád: Periklész kora, p. 90 A tagoknak tartózkodniuk kellett egymás megtámadásától, a közös háborúkban pedig kötelező volt részt venniük. Az erősebb városok hajókkal járultak hozzá a közös flottához, a kisebbek pedig – a városok többsége – pénzt fizettek, hogy Athén újabb hajókat tudjon építeni a védelmükre, ami kedvező volt ezeknek a poliszoknak, hiszen többe került volna saját maguknak megszervezni a védelmüket. Ezt a hozzájárulást phórosznak nevezték. Ehhez hasonló jelenségről az addigi görög szövetségekben nem tudunk, a Peloponnészoszi Szövetségben például soha nem kértek pénzbeli hozzájárulást a tagoktól, csak katonákat. Azonban az athéniak szövetsége a korábbiakkal ellentétben tengeri, nem pedig szárazföldi volt, ami másfajta szervezést igényel. Komoly inspirációt jelenthetett ennek a rendszernek a kialakításához maga az Óperzsa Birodalom, hiszen Nagy Dareiosznak nem volt elég csupán katonákat kérnie az alávetett népektől, a nyugati területek irányításához flottára is szüksége volt, ezért be kellett vezetnie a pénz formájában fizetendő adót. De nem ez volt az egyetlen közös vonás a Déloszi Szövetségben és a perzsákban: a szövetséges, illetve alávetett városok lakosai közül sokan a közös flotta hajóin szolgáltak, hogy aztán városuk abból a pénzből tudja fizetni az adót a flotta fenntartására, ami a lakosok fizetéséből neki járt. Az athéniak ún. episzkóposzokat is kineveztek a szövetséges városokba, akiknek a feladata a hozzájárulások fizetésének felügyelete, a felkelések megelőzése, valamint az Athénra leselkedő veszélyek kivizsgálása és jelentése volt. Ez gyakorlatilag megfelelt a perzsáknál a „király szemé”-nek nevezett tisztviselőnek, akinek tájékoztatnia kellett a királyt a birodalom történéseiről, a satrapánál szélesebb hatáskörrel rendelkezett, ő felelt az adott tartomány egységéért és az adók befizetéséért. További tisztviselők voltak a Déloszi Szövetségen belül a kincstárnokok (hellenotamiai)Smith, William (1870), "Hellenotamiae" (Smith, William, Dictionary of Greek and Roman Antiquities, Boston: Little, Brown and Company, pp. 590–591) (angol nyelven, hozzáférés: 2010. december 31.) és az Athén és a tagállamok közötti jó viszonyért felelős – a mai konzulokhoz hasonló – proxénoszok.Smith, William (1870), "Hospitium" (Smith, William, Dictionary of Greek and Roman Antiquities, Boston: Little, Brown and Company, p. 620) (angol nyelven, hozzáférés: 2010. december 31.)
A lázadásokhoz vezető út Az első évek Amíg a perzsa támadás veszélye nem múlt el, a szövetség tagjainak jó oka volt az egység megőrzésére, azonban Xerxész belenyugodott a birodalom perifériáján elhelyezkedő országok elvesztésébe, mivel azoknak a meghódítása túl költséges lett volna. Amikor Aiszkhülosz i. e. 472-ben megírta Perzsák című drámáját, a görögök már tudatában voltak annak, hogy megnyerték a háborút. Tehát ha a szövetség megalakulásakor még nem is, de az i. e. 470-es évek végére már mindenki számára világos kellett legyen, hogy a Déloszi Szövetség célja nem csupán a perzsák elleni küzdelem volt.