Viktor Olegovics Pelevin (oroszul: Виктор Олегович Пелевин) (Moszkva, 1962. november 22. –) orosz író.
Élete és munkássága
1989-ben végzett a Moszkvai Energetikai Főiskolán, majd a Gorkij Irodalmi főiskolára járt. 1987 óta ír, 1989-ben jelent meg először nyomtatásban. A következő három évben számos novelláját közölték folyóiratok és antológiák. 1992-ben jelent meg első novelláskötete, majd 1993-ban első kisregénye Omon Ré címmel, mely a szovjet űrkutatást ábrázolja groteszk módon. A kötetet egyből lefordították angol és német nyelvre (magyarul 2001-ben jelent meg). Nem csak hazájában, de világszerte hamar népszerű lett, 2000-ben a New Yorker Európa hat legjelentősebb fiatal írója között emlegette. Viktor és Venyegyikt Jerofejev mellett a mai orosz irodalom „fenegyerekeként” emlegetik.
Stílusa minden előítélettől mentes, szatirikus, groteszk; gyakran keveri a nyelvi rétegeket, bátran használ szlenget, káromkodásokat; jellemző rá az intertextuális áthallás; a modern rockzenétől a klasszikus kínai szerzőkig sokféle kultúrkört mozgósít. Művein többen felfedezni vélték a fantasztikum számos irányzatának hatását, korai írásaira a tudományos fantasztikum kedvelői figyeltek fel, mondták posztmodernnek, mágikus realistának, Gogol groteszk világához hasonlították, fantasyvel rokon vonásokat találtak bennük. Mindezek mellett a posztszovjet világ egyik leghatásosabb ábrázolójának tartják.
Regényei
1992 – Омон Ра – Omon Ra Omon Ré. Budapest, JAK-Osiris, 2001. Fordította Bratka László 1993 – Жизнь насекомых – Zsizny naszekomih A rovarok élete. Budapest, Park, 1999. Fordította Király Zsuzsa A rovarok élete. Budapest, Park, 2006. Fordította Király Zsuzsa 1996 – Чапаев и Пустота – Csapajev i pusztota Az agyag géppuska. Budapest, Európa, 2001. Fordította Bratka László Az agyag géppuska. Budapest, Európa, 2013. Fordította Bratka László 1999 – Поколение "П" – Pokolenyije „P” Generation "P". Budapest, Európa, 2001. Fordította és az utószót írta Bratka László Generation "P". Budapest, Európa, 2006. Fordította és az utószót írta Bratka László Generation "P". Budapest, Európa, 2009. Fordította és az utószót írta Bratka László 2003 – Числа – Csiszla Számok. Budapest, Európa, 2005. Fordította és az utószót írta Bratka László Számok. Budapest, Európa, 2007. Fordította és az utószót írta Bratka László 2004 – Священная книга оборотня – A Metamor Szent könyve. Budapest, Európa, 2006. Fordította Bratka László 2005 – Шлем ужаса. Креатифф о Тесее и Минотавре – A rettenet sisakja. Budapest, Palatinus, 2006. Fordította Bratka László A rettenet sisakja. Budapest, Cartaphilus, 2011. Fordította Bratka László 2006 – Empire "V" – Empire "V". Budapest, Európa, 2008. Fordította Goretity József 2009 – t T. Budapest, Európa, 2011. Fordította M. Nagy Miklós 2011 – S.N.U.F.F. S. N. U. F. F.. Budapest, Európa, 2013. Fordította M. Nagy Miklós 2013 – Бэтман Аполло Apolló Batman. Budapest, Európa, 2015. Fordította Iván Ildikó 2017 – iPhuck 10 iPhuck 10. Budapest, Helikon, 2018. Fordította M. Nagy Miklós
2018 – Тайные виды на гору Фудзи Titkos pillantások a Fudzsi-hegyre. Budapest, Helikon, 2019. Fordította M. Nagy Miklós 2019 – Искусство лёгких касаний Gyengéd Érintések Művészete. Budapest, Helikon, 2020. Fordította M. Nagy Miklós
Magyarul
A rovarok élete; ford. Király Zsuzsa; Park, Bp., 1999 Omon Ra; ford. Bratka László; JAK–Osiris, Bp., 2001 (JAK világirodalmi sorozat) Generation "P"; ford., utószó Bratka László; Európa, Bp., 2001 Az agyag géppuska; ford. Bratka László; Európa, Bp., 2001 Kristályvilág. Budapest, JAK, 2002 (második kiadás Budapest, Gondolat, 2004). Fordította Bratka László A tervhivatal hercege. Budapest, Gondolat, 2004. Fordította M. Nagy Miklós és Bratka László (Princ Goszplana) A hunok harmóniája. Budapest, Gondolat, 2005. Fordította M. Nagy Miklós és Bratka László. Előszó Podmaniczky Szilárd (Szinyij fonar) Számok; ford., utószó Bratka László; Európa, Bp., 2005 A rettenet sisakja; ford. Bratka László; Palatinus, Bp., 2006 (Mítosz-sorozat) A metamor szent könyve; ford., utószó Bratka László; Európa, Bp., 2006 A sárga nyíl. Elbeszélések; Budapest, Európa, 2007. Fordította Bratka László, Goretity József és Herczeg Ferenc (A fordítás a Zsoltaja sztrela kiadás alapján készült; Vagrius, Moszkva, 2000) Empire "V". Elbeszélés a valódi felsőbbrendű emberről; ford. Goretity József; Európa, Bp., 2008 P5. Pindosztán politikai pigmeusai – pá, pederaszták; ford. Goretity József; Európa, Bp., 2010 T Viktor Pelevin; ford. M. Nagy Miklós; Európa, Bp., 2011 Ananászlé a szépséges hölgynek. Háború és béke (Ананасная вода для прекрасной дамы, 2011); ford. Goretity József; Európa, Bp., 2012 S. N. U. F. F. Utøpia; ford. M. Nagy Miklós; Európa, Bp., 2013 Apolló batman; ford. Iván Ildikó; Európa, Bp., 2015 IPhuck10; ford. M. Nagy Miklós; Helikon, Bp., 2018 Omon Ré; ford. Bratka László; Helikon, Bp., 2018 Titkos pillantások a Fudzsi-hegyre; ford. M. Nagy Miklós; Helikon, Bp., 2019 Gyengéd érintések művészete / Remete és hatujjú; ford. M. Nagy Miklós; Helikon, Bp., 2020 A legyőzhetetlen Nap; ford. M. Nagy Miklós; Helikon, Bp., 2021 Transzhumanizmus Rt.; ford. Iván Ildikó; Helikon, Bp., 2024
Szakirodalom
Bratka László: Viktor Pelevinről. in: Életünk 1999. november-december 1023 Bratka László: Utószó. In: Generation "P". Budapest, Európa, 2001 Bratka László: Utószó. In: Számok. Budapest, Európa, 2005 Podmaniczky Szilárd: Előszó. In: A hunok harmóniája. Budapest, Gondolat, 2005 M. Nagy Miklós: A Pelevin-mítosz. in: Könyvjelző, 2010. október
Források
Rövid életrajz a Se apák, se fiúk – poszt szovjet dekameron című kötetből (Budapest, Osiris/2000, 1992. 245. o.) Rövid életrajz a Huszadik századi orosz novellák című kötetből (Budapest, Noran-Kiadó, 2006. 634. o.) Magyarul Babelben – Pelevin, Viktor Olegovics oldala Oroszország Hangja – Viktor Pelevin Európa Könyvkiadó honlapja Cartaphilus Könyvkiadó honlapja
Kategória:Orosz írók Kategória:1962-ben született személyek Kategória:Élő személyek