Haarlem város és közigazgatási egység (község, gemeente) Hollandiában, Észak-Holland tartomány fővárosa, a Haarlem-Amszterdami egyházmegye székhelye. A Spaarne folyó mentén, a Kennemerland történelmi tájegységben, a Randstad, a hatodik legnagyobb európai konurbáció északi részén terül el.
Amszterdamtól húsz kilométerre nyugatra, a tengerparthoz közel, a tulipántermesztésre nagyon alkalmas homoktalajon fekszik. Évszázadok óta a tulipántermesztés központja, ezért is kapta a virágváros becenevet. Több mint lakosával Hollandia tizenharmadik legnagyobb községe.
Haarlem első írásos említése a 10. századból maradt fenn. 1245-ben városi jogokat kapott II. Vilmos holland gróftól. A középkor végére Hollandia egyik legjelentősebb városa lett. Az újkor kezdetén textiliparáról volt nevezetes, valamint a holland festészet haarlemi iskolájáról.
A 20. század elejére Amszterdam mellett háttérbe szorult, az évszázados gazdasági versengés a két város között a holland főváros javára dőlt el. Ez hozzájárult ahhoz, hogy Haarlem óvárosa meg tudta őrizni műemléki jellegét, hagyományos városképét. Haarlem ma főleg szolgáltató város, lakosai közül sokan járnak dolgozni Amszterdamba.
Etimológia A Haarlem név valószínűleg egy eredeti, feltételezett Harloheim név eltorzulásából alakult ki. A régi holland nyelvben a heim szó lakóhelyet, otthon jelentett (mai formája hollandul heem). Az eredeti név egészében így egy homokos magaslaton (haar) elterülő erdőben (lo) lévő otthont jelenthetett. Más etimológiai megoldások is lehetségesek azonban, mivel a haar szónak annak idején egy sor különböző jelentése volt.
A város első írásos említése Haralem formában történt valamikor 900-950 között, amikor az utrechti Szent Márton-templom egyik írnoka felvette az egyházi tulajdonok listájára. Ebben a leltárban Haralem három parasztgazdasággal szerepel.Het boek: Ach Lieve Tijd, 750 jaar Haarlem en de Haarlemmers uitgegeven door De Vrieseborch - Waanders; Blz. 6 en 7
A Spaarne folyó melletti fekvésből eredően a városkát később Spaarnestadnak is nevezték. A város lakóinak neve hollandul Haarlemmer, azaz haarlemi, de tréfásan gyakran mug (szúnyog) néven is emlegetik őket. Az elnevezés eredetére vonatkozóan több eltérő legenda is létezik, de kézenfekvő lehet összefüggésbe hozni azt a korabeli mocsaras vidéken tenyésző szúnyogokkal. Már a 14. és a 15. században is a városka lakóinak csúfneveként szerepelt ez az elnevezés.
A holland festészet aranykorában Haarlem festészeti iskolájáról kiérdemelte a festők városa nevet. A tulipántermesztő zóna közelsége miatt a virágok városának is hívják. A városi karnevál idején pedig Muggendonk a neve.
1658-ban Peter Stuyvesant megalapította a Nieuw Haarlem, „Új Haarlem” elnevezésű gyarmatot Észak-Amerika keleti partvidékén. 1664-ben az angolok kezére jutott a kolónia, akik Harlemnek nevezték át. Harlem ma New York városának része, a Manhattan északi részén terül el.
Története Korai történet Az emberi települések legrégebbi nyomait Haarlem területén a késő újkőkorszak idejéből tárták fel (i. e. 2850–2000). Ezek a leletek a harangedényes kultúrához tartoznak. A dűnevidék állandó szárazulatán megtelepedett lakosság már az újkőkorszakban és a bronzkorban is mezőgazdasági tevékenységet folytatott itt. A leletek tanúsága szerint a korabeli lakosság már élénk kapcsolatokat tartott fenn távoli területekkel, minden bizonnyal vízi úton. A város területén és közvetlen környékén erre utaló cserépleleteket tártak fel. A közeli Waarderpolderben az i. sz. 1. és 2. századból, a római hódítás korából származó, helyi készítésű agyagcserepeket találtak.
A város alapját egy geest-település adja. A holland partvidéken a 4–7. században a még a jégkorszakból eredő morénákat és a tengerparti dűnék szárazföld felé eső oldalát borító erdőket a növekvő lakosság helyenként felégette, hogy termőföldhöz jusson. Az irtásföldek talaját a homok mellett a dűnék közötti mocsarakban keletkező tőzeg, valamint az időnkénti vihardagályok áradásai által lerakott a tengeri eredetű agyag is variálta. A védettebb magaslatokon jellegzetes települések jöttek létre az Északi-tenger partvidékén, nemcsak a mai Hollandia, hanem Alsó-Szászország és Dánia területén is. Haarlem neve először 900–950 körül jelenik meg a forrásokban.
A parttal párhuzamosan futó magaslat egyben jó útvonalat adott az észak-déli irányú közlekedéshez a tenger és a beljebb fekvő tavak és mocsarak között. A Spaarne folyó is jó közlekedési lehetőséget biztosított. A két útvonal jelentősen hozzájárult a település gazdasági felvirágzásához.
Középkor bélyegkép|Egy haarlemi hajó áttöri a kikötőt védő láncot Damietta ostroma során Cornelis Claesz. van Wieringen festménye, 1628. bélyegkép|Egy haarlemi lovag átveszi az ezüst kardot és a keresztet a város szolgálataiért cserébe. Pieter de Grebber festménye, 1620. A város lakói I. Vilmos holland gróf zászlaja alatt harcoltak az V. keresztes hadjáratban, és részt vettek az egyiptomi Damietta meghódításában. A Nílus deltájában fekvő, erősen védett várost 1218 májusától csaknem 17 hónapig ostromolták a keresztesek, míg be tudták venni. Bár a várost a lovagoknak hamarosan fel kellett adniuk, ez a győzelem a középkor során nagy szerepet játszott a haarlemiek öntudatában.
1480 körül Johannes van Leiden, a haarlemi karmeliták kolostorának perjele írta le a város címerének történetét. Eszerint a címer eredetileg csak négy csillagot ábrázolt, de a haarlemiek egyiptomi hősi cselekedetei, a damiettai kikötői lánc átvágása után II. Frigyes német-római császár engedélyezte a címer kibővítését egy arany markolatú ezüst karddal, a jeruzsálemi pátriárka pedig egy keresztet adott hozzá. Ez volt a címer „megsokszorozásának” történelmi eseménye, amit festményen is megörökítettek.
A történet valósságát azonban megkérdőjelezi egy bizonyos Kölni Olivér lovag korabeli szemtanúi beszámolója az ostromról, ő ugyanis nem tesz említést a haarlemiekről, a kikötői lánc átvágását a frízeknek tulajdonítja. Ugyancsak ellene szól e legendának az a tény, hogy a legrégebbi ismert, 1345-ből származó városi pecséten még csak a négy csillag látható, a kard és kereszt először 1391-ben jelenik meg.
A Grote Kerk kis harangjai azonban esti harangjátékukkal máig emlékeztetnek arra, hogy 1219-ben a haarlemi vitézek nagy szerepet vállaltak Damietta megvívásában. Maguk a damiettaiaknak nevezett harangok is szerepelnek a címeren. (Természetesen a harangok sem az egyiptomi városból származnak, „csak” 1564 óta vannak a templomtoronyban.) A címerpajzs felett látható száraz fa, amelyen a harangok függenek, a Haarlemmerhout erdőt ábrázolja. A pajzsot eredetileg két szarvas tartotta, ugyancsak erre az erdőre emlékeztetve, ezeket azonban később a hősiességet jelképező arany oroszlánok váltották fel a címer oltalmazójaként.
Holland grófjai, a német-római császár hűbéresei a keresztes hadjárat után a települést székhelyükké tették, és annak II. Vilmos holland gróf 1245-ben városi jogokat adományozott.
A jó közlekedés mellett a sörfőzés, a hajóépítés és a posztóipar voltak a település gazdasági életének fő pillérei a 13. és a 14. században. A 15. század elején a városban 120 sörfőzde volt. Közvetve a gazdasági fejlettséget mutatja az is, hogy a város 19 kolostort és egy begina-udvart tartott el. 1429-ben város vámjogokat kapott. A helyi legenda szerint a város szülötte, Laurens Janszoon Coster, Johannes Gutenberget megelőzően itt fedezte fel a könyvnyomtatást. A gazdasági fejlődés a 15. században azonban a környező holland területek belviszályai miatt megtorpant, sok ház megüresedett, és a város nem tudta fizetni adósságait. bélyegkép|Haarlem térképe, 1550 körül A belháborúk ellenére Haarlem a 16. század elején több mint lakossal a hat legnagyobb holland város közé tartozott (Leiden, Amszterdam, Dordrecht, Delft és Gouda mellett). 1559-ben létrehozták a haarlemi püspökséget, az első püspök Nicolaas van Nieuwland lett. bélyegkép|Kivégzések Haarlem ostroma idején 1572-ben Haarlem a németalföldi szabadságharc idején az Orániai Vilmos vezette felkelők oldalára állt a spanyolok ellenében. Decemberben a Don Fadrique Álvarez de Toledo, a félelmetes Alba herceg fia által vezetett spanyol hadak ostrom alá vették a várost. Haarlem keményen ellenállt, különösen, hogy a közeli Naardenben néhány nappal korábban a spanyolok annak ellenére vérfürdőt rendeztek, hogy a város megadta magát. A spanyol táborba küldött haarlemi követnek az ostromlók csak a levágott fejét adták vissza; erre a haarlemiek tizenegy általuk elfogott spanyol katona fejét küldték a spanyol táborba egy hordóban. A spanyol ostromlókat megviselte a kemény tél, nyáron pedig pestisjárvány tört ki soraikban. A védők azonban mégsem bírták végig, a város felmentésére igyekvő Orániai Vilmos tengeren és szárazföldön egyaránt vereséget szenvedett. 1573 júliusában aztán a város megadta magát, váltságdíjat ajánlott a spanyoloknak, de ők lemészárolták a katonákat, és a civilek köréből is sokakat meggyilkoltak, 700 védőt fejeztek le. A város összes veszteségét tízezer főre teszik a történetírók.
1576-ban a megszálló katonák miatt tűz pusztította a várost. 1577-ben a spanyolok elhagyták a várost, és az visszatért Orániai Vilmos pártjára. A lakosság nagy része azonban katolikus maradt, és ez további súlyos gondokat okozott. Bár 1577-ben kötöttek egy megállapodást, a veerei egyezményt a reformátusok és a katolikusok közötti egyházbékéről, ami csak Haarlemre vonatkozott, ezt nem sokáig tartották be. 1578 júniusában a protestánsok megtámadták az akkor még katolikus központi templomot, a Grote Kerket a főtéren, kifosztották, és a papot meggyilkolták. 1581-ben formálisan is felmondták a veerei megállapodást, és a katolikusokat illegalitásba kényszerítették. bélyegkép|Haarlem térképe 1646-ból. (Ezen a térképen észak balra található.) A nyugalom visszatérte után sok flamand és franciaországi hugenotta család telepedett le a városban. Szaktudásukkal hozzájárultak a vászonszövés és általában a textilipar fellendüléséhez. Frans Hals, a város nagy festője is flamand bevándorló textilmunkás családjában született.
Újkor A 17. század Haarlem számára is, akárcsak Amszterdamnak és egész Hollandiának, nagy fellendülést hozott. Ez az építészet terén is megmutatkozott. Már 1593-ban Lieven de Key, a szintén Flandriából, Gent városából származó mester lett a város főépítésze, aki aztán a holland reneszánsz stílusában alkotott jelentős épületekkel máig meghatározó módon járult hozzá a város arculatához. A lakosság száma az 1577-et követő 50 évben -ről -re nőtt, ezzel Haarlem lett a legnagyobb holland város. A gazdasági növekedés alapja a textilipar volt. 1631-ben vontatóúttal ellátott csatorna (trekvaart) épült Haarlem és Amszterdam, majd 1657-ben Haarlem és Leiden között. Ezeknek a víziutaknak a rendszere Hollandiában a 17. században meglehetősen hatékonyan működött, mind az áruszállítás, mind a személyszállítás terén.
1635–37 között a városban pestisjárvány pusztított, amelynek a lakosság egynegyede esett áldozatul. A század végére a lakosság száma mégis -re emelkedett. 1680 után azonban a holland textilipart, és emiatt Haarlem gazdaságát hanyatlás sújtotta. A város lakosainak száma 1815-re alá süllyedt. bélyegkép|Havas látkép a haarlemi belvárosból. Eduard Alexander Hilverdink (1889) Az első holland vasút 1839-ben indult el Amszterdam és Haarlem között, majd a vonalat 1843-ban Leidenig meghosszabbították. Az első holland vasútvonalak széles nyomtávúak voltak, 1866-ban tértek át a mai normál nyomtávra. bélyegkép|A város 700 éves fennállásának megünneplése 1946-ban 1878-ban indult el az első lóvasút a városban a vasútállomástól,Beknopt overzicht van de Nederlandse Spoor- en tramwegbedrijven door Ir.J.W.Sluiter ezt 1913-ban villamosították. 1881-ben helyiérdekű, gőzvontatású kisvasutat építettek Haarlem és Leiden között, amit 1932-ben villamosítottak.