Szabó László (Budapest, 1917. március 19. – 1998. augusztus 8.), magyar sakkozó, nemzetközi nagymester, sakkolimpiai bajnok, Európa-bajnoki ezüst és bronzérmes, többszörös világbajnokjelölt és tízszeres magyar bajnok.

Élete Budapesten, 1917 március 19-én született zsidó származású családba. Nemzetközi sakk-karrierje 1935-ben kezdődött, amikor beválogatták a magyar csapatba, a lengyelországi 8. sakkolimpiára. Az 1936-os nemhivatalos sakkolimpián Münchenben a magyar válogatott csapattal aranyérmet nyert. Az 5. táblán elért 86,8%-os teljesítményével tábláján aranyérmet szerzett, és eredménye a teljes mezőnyben is a legjobb volt. Az 1937-es stockholmi sakkolimpián a 2. táblán a mezőnyben a 2. legjobb eredményt érte el, amellyel nagyban hozzájárult a magyar válogatott ezüstérméhez.

1942-ben Londonban tartózkodott, amikor megígérték neki, hogy hasonlóan a kétszeres olimpiai bajnok kardvívó és egyébként színikritikus Petschauer Attilához nem fog bántódása esni a származása miatt csak jöjjön haza. Szabó hitt az ígéreteknek, pedig Budapestre érkezése után Petschauerrel együtt munkaszolgálatra hívták be és 1943-ban hadifogságba esett. A sakkozó karrierjéből ezek az évek így kimaradtak. A nagymester, miután hazajöhetett a fogságból, mintegy húsz éven keresztül a legjobb magyar sakkozó volt.

Sakkozói pályafutása 1950-ben lett nemzetközi nagymester. Ugyanebben az évben az egyik résztvevője volt a Budapesten megrendezett világbajnokjelöltek versenyének, amely után a szovjet Bronstejn hívhatta ki 1951-ben az akkori sakk-világbajnokot, Botvinniket.

A Bán Jenő és Barcza Gedeon által szerkesztett Magyar Sakkélet élére helyezték, és – a nemzetközi versenyek által megkövetelt időszakot leszámítva – a szerkesztési munkákba is aktívan bekapcsolódott. Két évtizedre ez a triumvirátus határozta meg a folyóirat arculatát.

A Budapest Filmstúdió által kiadott Magyar Sporthíradó egyik 1961-es összeállításában Szabó és Bilek István egy élősakk-bemutatón szerepeltek, amelyben az alakok egy nagy sakktáblán a bábukat személyesítették meg.1

Olimpiai szereplései 11 hivatalos és 1 nemhivatalos olimpián szerepelt a magyar válogatottban, amelyeken 156 partit játszott magyar színekben és 95,5 pontot szerzett. Összesen 1 alkalommal nyert aranyérmet, emellett 1 ezüst és 2 bronzérmet szerzett a magyar csapattal. Egyénileg 1 arany, 2 ezüst és 1 bronzérmet kapott a tábláján elért eredményei alapján.

+ Olimpiai szerepléseiÉvOlimpiaHelyszínTáblaGyőzelemVereségDöntetlen%HelyezésegyéniHelyezéscsapat 1935 6. sakkolimpia Varsó () 4. 6 2 6 64,3 4. 4. 1936 3. nemhivatalos sakkolimpia München () 5. 14 0 5 86,8 20px|Aranyérem 20px|Aranyérem 1937 7. sakkolimpia Stockholm () 2. 9 2 7 69,4 20px|Ezüstérem 20px|Ezüstérem 1952 10. sakkolimpia Helsinki () 1. 8 1 5 75 20px|Bronzérem 6. 1954 11. sakkolimpia Amszterdam () 1. 5 4 7 53,1 14. 6. 1956 12. sakkolimpia Moszkva () 1. 6 1 10 64,7 5. 20px|Bronzérem 1958 13. sakkolimpia München () 1. 6 3 3 62,5 7. 13. 1960 14. sakkolimpia Lipcse () 1. 6 5 3 53,6 16. 4. 1962 15. sakkolimpia Várna () 2. 3 2 9 53,6 16. 5. 1964 16. sakkolimpia Tel-Aviv () 2. 5 3 4 58,3 14. 4. 1966 17. sakkolimpia Havanna () 2. 7 0 8 73,3 20px|Ezüstérem 20px|Bronzérem 1968 18. sakkolimpia Lugano () 2. 1 4 5 35 6. bélyegkép|200px|Szabó László sírja Budapesten. Kozma utcai izraelita temető: 5B-2-36. Olimpiai eredményeinek emlékét a világon egyedülálló sakkolimpiai emlékmű is őrzi Pakson.

Könyve 50 év – 100 000 lépés (Sport kiadó, 532 oldal, 1981, )

Díjai, elismerései A Magyar Népköztársaság kiváló sportolója (1951) A Magyar Népköztársasági Sportérdemrend arany fokozata (1951) Szocialista Munkáért Érdemérem (1961) a lipcsei sakkolimpián elért eredményért A Magyar Népköztársaság Kiváló Sportolója (1968) Munka Érdemrend arany fokozat (1982) Maróczy-bronzplakett (1994)

Emlékezete 2017. március 18–26. között, születésének 100. évfordulója alkalmából rendezik a Budapesti Tavaszi Fesztivál–Szabó László Sakk emlékversenyt, amely az utóbbi 25 év legnagyobb magyarországi nyílt versenye. Az előzetes nevezések alapján Afrika kivételével minden kontinensről érkeznek résztvevők, akik között 40 nemzetközi nagymester és 22 nemzetközi mester jelezte indulását.

Jegyzetek

Források

Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Munkaszolgálatosok Kategória:A holokauszt magyar túlélői Kategória:1917-ben született személyek Kategória:1998-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar sakkolimpiai bajnokok Kategória:Magyar sakkbajnokok Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek