A Pandora az OpenPandora egyesülés által tervezett kézi játékkonzol, amelynek célja, hogy nyílt forrású szoftver- és hardver-platformot nyújtson a „házi készítésű” program- és játékfejlesztés számára. Az OpenPandora egyesülést a GP32 és GP2X konzolok korábbi forgalmazói és az ezek köré formálódott közösség tagjai hozták létre.
A Pandora tervezőinek 2009-es bejelentése szerint ez a konzol sokkal jobb képességekkel rendelkezik, mint bármelyik más, akkor létező kézi videójáték-konzol. Több olyan elemet is tartalmaz, amelyek addig nem fordultak elő kézi konzolokban, ezért inkább a kézi játékkonzol és subnotebook közötti átmenetnek tekinthető. Az OpenPandora az első 4000 darabra 2008. szeptember 30-tól kezdve vett fel előrendeléseket, de gyártási problémák miatt csak 2010. május 21-én kezdte meg a kiszállítást.
Történet A Pandora konzol fejlesztése akkor kezdődött, amikor Craig Rothwell, Fatih Kilic, Michael Mrożek és (később) Michael Weston összeállt és a tervezett egy hordozható rendszert, amely kiemelkedően teljesít azokon a területeken, amelyeken szerintük a GP32 és GP2X rendszerek elmaradtak. A cél egy nyílt forrású csúcsteljesítményű kézi eszköz létrehozása volt. A tervezéshez sok ötlettel és javaslattal hozzájárultak a GP32X fórum tagjai is. A végleges külső és a billentyűzet terve DaveC-től, egy egyéni hardvermódosításairól ismert fórumtagtól származik.
A tervezők eredetileg úgy képzelték, hogy a konzol már 2007-ben elkészül, de nem tudták tartani a határidőket, így a megjelenésre vonatkozó dátumok többször módosultak. 2008 szeptemberében kezdték fölvenni az előrendeléseket az első 3000 darabra.http://www.gp32x.com/board/index.php?showtopic=48285&st=105&p=735504&#entry735504 EvilDragon's June 2009 post about release dates they're "talking about".Craig's Christmas Message on YouTube.comhttp://www.open-pandora.org/index.php?option=com_content&view=article&id=156%3Aever-thought-it-could-be-bad-when-things-arrive-earlier-than-expected&catid=2%3Ablog&Itemid=2&lang=en "So what should we say? We decided to GO for it!" -EvilDragonhttp://www.gp32x.com/board/index.php?/topic/51961-put-us-out-of-our-misery/page__st__30__p__813232&#entry813232 "They were unable to make all of the parts in time [...]. So they will finish the run on the 22nd+." -Craigix Március közepére legyártották a dobozokat és Angliába szállították azokat az összeszereléshez.http://www.gp32x.com/board/index.php?/topic/52655-made-in-china/page__st__90__p__832138&#entry832138 "There isn't any accepting to do, these are the MP cases." -- Craigix Végül 2010. május 21-én kezdték kiszállítani a kész gépeket.First shipping emails hit inboxes . Pandora Press. May 21, 2010.
2010 második felében újra lehetőség nyílt az előrendelésre; ebből a sorozatból 2011 elejére ígérték a gépek szállítását, azonban január 27-én megszüntették ezt a lehetőséget és felváltották egy másik rendszerrel, amelyben a vásárlók a megrendelt készülékeket 7 napon belül megkapják, valamivel magasabb áron.http://www.slashgear.com/pandora-open-source-console-goes-on-general-sale-27128863/http://www.engadget.com/2011/01/27/openpandora-begins-private-sales-fast-track-your-open-source/http://www.gadgetoid.com/2011/01/27/openpandora-pandora-console-available-now-for-500/ A jelenlegi (2011. február 8.) ár 500 amerikai dollár (2008-ban még 330 USD volt).
Technikai jellemzők Rendszer: Texas Instruments OMAP3530 SoC (system-on-chip), rajta ARM Cortex-A8, 600 MHz Memória: 512 MB NAND flash memória 256 MB DDR-333 SDRAM Processzorok: ARM Cortex-A8 szuperskalár mikroprocesszor mag PowerVR SGX 530 (110 MHz), OpenGL ES 2.0 szabványt támogató GPU, a 3D-s grafika gyorsítására Audio/videorendszer: IVA2+ audio- és videoprocesszor (TMS320C64x+ DSP Core, 430 MHz chipen, Texas Instruments DaVinci technológia. Minden OMAP3 SoC tartalmaz IVA2 "Image, Video, Audio" gyorsítót.) Kommunikáció: integrált Wi-Fi 802.11b/g integrált Bluetooth 2.0 + EDR (3Mbit/s, Class 2, +4dBm) Képernyő: 800×480 rezisztív érintőképernyős LCD, 4.3" WVGA, 16.7 millió szín (fényerő 300 cd/m², kontraszt 450:1) Irányítás, bevitel: 2 analóg irányítógomb; 15mm, konkáv, mozgás: 2.5 mm a középponttól teljes gamepad vezérlő (D-pad, akciógombok, oldalgombok) 43 gombos QWERTY és numerikus billentyűzet Memóriabővítés: 2 SDHC memóriakártya aljzat (max. 32GB kapacitású memóriakártya és SDIO támogatás) Egyéb I/O, csatlakozási lehetőségek: fülhallgató-kimenet: 150 mW/channel, 16 ohm, 99 dB SNR TV kimenet (kompozit és S-Video) beépített mikrofon, külső mikrofon csatlakoztatása lehetséges headseten keresztül USB 2.0 OTG port (480Mb/s) – ezen keresztül tölthető is a Pandora USB 2.0 host port (480Mb/s), amely 500 mA áramot biztosít a csatlakoztatott eszközöknek kívülről elérhető UART hardveres nyomkövetés és hibakeresés céljaira téglásodást megakadályozó elektronika beépített bootloaderrel a programok biztonságos teszteléséhez Egyéb jellemzők: Linux kernel (2.6.x) támogatás 4200 mAh tölthető lítium-polimer akkumulátor átlagos működési idő: 8.5–10+ óra játékoknál, 10+ óra videó és általános alkalmazásoknál, elméletileg 100+ óra játékidő zenelejátszásnál (kikapcsolt háttérvilágítás és maximális teljesítményvezérlés mellett) méretek: 140×83×27 mm (314 ml) (5.51×3.27×1.06 in) tömeg: 320 g (0.739 lbs)
Hasonló termékek Egyéb egylapos számítógépek is OMAP3500 sorozatú processzorok köré épülnek. Ezek pl. az Oregon State University diákjai által oktatási célokra fejlesztett OSWALD, Beagle Board, IGEPv2, Touch Book, és a Gumstix Overo sorozat.
Hivatkozások
Fordítás
Kategória:Kézi videójáték-konzolok Kategória:Számítógépek Kategória:Linux