Pongrácz Zoltán (Magyardiószeg, 1912. február 5. – Budapest, 2007. április 3.) Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző, érdemes művész, az elektroakusztikus zene magyarországi úttörője.
Életpályája Pongrácz Ernő (1882–1972) diószegi sebészfőorvos és Novák Ida (1883–1924) tanítónő elsőszülött fiaként látta meg a napvilágot. Az elemi iskolát szülőfalujában, a gimnázium első osztályát Pozsonyban, a továbbiakat 1922-től a budapesti Érseki Katolikus Reálgimnáziumban (Rákócziánum) végezte. Magánúton már ekkor tanult zeneszerzést Mathia Károlytól, első kompozícióit is a középiskolában mutatták be. Az érettségi utáni nyáron népdalokat gyűjtött szülőföldjén, ennek nagy szerepe volt abban hogy 1930 és ’35 között Kodály Zoltán növendéke lehetett a Zeneművészeti Főiskolán. A népdalgyűjtést akadémistaként is folytatta. A végzés utáni tanévben fizetés nélküli asszisztense volt Kodálynak.
1936–37-ben ösztöndíjjal karnagyképzőt végzett Bécsben Rudolf Niliusnál. Egy tanévet egykori gimnáziumában tanított, majd az 1939–40-es évadban a budapesti Opera korrepetitora. 1940–41-ben a berlini Humboldt Egyetemen összehasonlító zenetudományt hallgatott, itt ismerte meg a gamelánzenét. Hazatérése előtt Salzburgban Clemens Kraussnál a vezénylés alapjaival ismerkedett. Dohnányi Ernő protezsáltjaként 1943-tól a Magyar Rádió zenei részlegénél dolgozott. Ezen időszakban a Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom tagja volt, a XII. kerületi nyilas szervezet tevékenységében aktívan részt vett. Rádiós munkája mellett – ahol többek közt letiltotta Bartók műveit –, „Kun páterrel” átvette a Magyar Zeneszerzők és Szövegírók Egyesületének vezetését.Csontos Erika: Géppisztoly és mandolin. – Beszélgetés Zoltán Gáborral = Liter@ 2016. december 26. (Hozzáférés: 2019. szeptember 29.) A második világháború utáni felelősségre vonás eredményeképpen eltiltották a budapesti munkavállalástól.
1946-tól a Debreceni MÁV Szimfonikus Zenekar és a helyi Szent Anna-templom kórusának dirigense volt. Házasságot kötött Mátyás Mária opera-énekesnővel. 1949-ben a világháborús szerepe miatti újabb eljárás elől Jugoszláviába disszidált, de visszatoloncolták. 1953-ig Csanádapácán volt kántor, majd a Békéscsabai Állami Építőipari Vállalatnál kapott adminisztrátori állást.Tarhosi Énekiskola = Tarhos község honlapja (Hozzáférés: 2019. szeptember 29.) Gulyás György közbenjárására tanított a békéstarhosi énekiskolában és vezényelte a békéscsabai zenekart. 1954-től tíz éven át újra Debrecenben élt zenetanárként és a MÁV-zenekar karmestereként.
1964-ben és 1965-ben Darmstadtban szerezte első ismereteit az elektroakusztikus zenéről, 1965–66-ban az utrechti Holland Királyi Egyetemen Gottfried Michael Koenig növendéke volt az egyetem szonológiai intézetében. Ekkor írta az első magyar szerzőtől származó elektroakusztikus művet, a Kryptothesiphont (Phonothèse címmel is ismert). 1967-ben az Alföldben indított vitasorozatot A zeneművészet „harmadik korszaka” címmel. 1972-től a Mafilm, 1974-től a Magyar Rádió Elektronikus Zenei Stúdiójának egyik legtöbbet alkotó művésze. 1975 és 1995 között a Zeneművészeti Főiskola elektronikus zeneszerzés tanáraként tevékenykedett.
A bourges-i székhelyű International Confederation of Electroacoustic Music egyik alapító tagja, majd alelnöke volt, később a nemzetközi igazgatóság tagja lett. 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 1996 és 2000 között alelnöke.
Későbbi élettársával, Kormányos Ilona Piroskával a csanádapácai templomban töltött kántori évei alatt ismerkedett meg. Két gyermekük született: Pongrácz István Zoltán és Ilona.
Elismerései Ferenc József-díj (1939) Mesteri fokozat GMEB-UNESCO (1988) Francia Euphonies d’or (1989) Érdemes művész (1989) A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1992) Erkel Ferenc-díj (1996) Vox electronica (Magyar Rádió, 2000)
Főbb művei Operák Odysseus és Nausikaa Az utolsó stáció
Oratóriumok és kantáták A Teknőkaparó legendája Út omnes unum simt Missa solemnis Buda expugnata Kossuth kantáta Apollón Mozagetész
Zenekari és hangszeres művek Szimfónia Három zenekari etűd Pastorale Gamelán zene Három improvizáció ütőhangszerekre és zongorára Három bagatell ütőhangszerekre Magyar régiségek
Elektroakusztikus művek Mariphonia Madrigál Tizenkét körszalag 144 hang Bariszféra Szukcesszív és poláris kontrasztok Egy Cisz-dúr akkord története
Elektronika és hangszeres zene Szaxofonverseny Cimbalomverseny A balgaság dicsérete Szatíra bariton szólóra és vegyeskarra Közeledni és távolodni (elektronikus hangdráma Gerhard Rühm szövegére)
Könyvek Népzenészek könyve ; Zeneműkiadó, Budapest, 1965 Mai zene, mai hangjegyírás; Zeneműkiadó, Budapest, 1971 Zeneelmélet szórakoztatózenészek részére; Országos Szórakoztatózenei Központ–Táncsics, Budapest, 1975 Az elektronikus zene; Zeneműkiadó, Budapest, 1980
Jegyzetek
Források Keuler Jenő: A magyar elektronikus zene pionírja. Pongrácz Zoltán zeneszerző-karnagy születésének centenáriumára = Parlando 2012 1. sz. Ki kicsoda a magyar zeneéletben? Zeneműkiadó, Budapest, 1988. 367. o. Kovács Ilona: Pongrácz Zoltán életrajz a Magyar Művészeti Akadémia oldalán
Kovács Ilona: Pongrácz Zoltán; Mágus, Budapest, 2004 (Magyar zeneszerzők)
További információk csemadok.sk
Kategória:Diószegiek Kategória:1912-ben született személyek Kategória:2007-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar zenepedagógusok Kategória:Magyar karmesterek Kategória:20. századi zeneszerzők Kategória:Nyilaskeresztes Párt-tagok Kategória:Elektronikus zene Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:Ferenc József-díjasok Kategória:Erkel Ferenc-díjasok Kategória:Az Egyetemi Katolikus Gimnázium diákjai Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei