Schilling Árpád (Cegléd, 1974. május 1. –) Jászai Mari-díjas rendező, a Krétakör alapítója, 1995 óta művészeti vezetője. Sárosdi Lilla színésznő férje.
Pályafutása A Krétakör Színházként 1995 és 2008 között Magyarország legismertebb független színházi társulatává vált belföldön és külföldön egyaránt. Schilling a társulatot 2008-ban feloszlatta, hogy Krétakör néven előadó-, és médiaművészeti műhelyt hozzon létre. Munkatársaival több hazai és nemzetközi projekten is dolgozott.
thumb|right|Rövid videórészlet az Eleven Emlékmű 2015-ös kultúrpolitikai beszélgetéséből, melyen Schilling Árpád válaszol
„A vágyam az, hogy egy olyan társadalomban élhessek és nevelhessek gyereket, amelyben senki sem akarja ráerőltetni a másikra a nézeteit, ahol az oktatás többfajta megközelítési módot is kínál a felnövekvő generációknak a világ megismeréséhez. Elsősorban azt szeretném, ha az ember kellő alázattal viseltetne a természet iránt, de ez a mentalitás nem jelentene egyet a bárgyúsággal és a populizmusra való igénnyel. Az ember által teremtett környezet esztétikája és a szellemi kapacitásunk között törvényszerű az összefüggés, ezért én minden erőmmel támogatom a művészetpedagógiát már a bölcsődében is. Az ember, ha nem rendelkezik arányérzékkel, nem ismerhet mértéket az élet semmilyen területén. Ha pedig nem ismerünk mértéket, merő tudatlanságból fogjuk egymást elpusztítani. Tanuljunk és tanítsunk egy életen át, hogy emberhez méltó életet élhessünk – ez az én filozófiám.”
Felesége Sárosdi Lilla színésznő, akivel egy közös lányuk is van.Origo: Folytatásos teleszínházat csinál a Krétakör
A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: színész - 6, rendező - 29.2013. április 30-i lekérdezés
2018 májusában bejelentette, hogy a negyedik Orbán-kormány miatt Franciaországba költözött.
Munkái a Krétakörben 1995. Jean Cocteau – Schilling – Krétakör: Nagy játék – rendező 1995. Krétakör: Teatro Godot – rendező 1997. Schilling – Krétakör: Kicsi – rendező 1998. Bertolt Brecht: Baal – rendező 2000. Tasnádi – Schilling – Krétakör: Nexxt – rendező 2001. Molnár Ferenc: Liliom – rendező 2001. Georg Büchner: Woyzeck – rendező 2002. Georg Büchner: Leonce és Léna – rendező 2002. Tasnádi – Schilling – Krétakör: Hazámhazám – rendező 2003. Anton Pavlovics Csehov: Siráj – rendező 2004. Molière: Mizantróp – rendező 2005. Tasnádi István: Phaidra – rendező 2006. Roland Schimmelpfennig: Előtte–utána – rendező 2006. A csillagász álma – művészeti vezető 2006. Feketeország (színházfilm) – rendező 2007. hamlet.ws (Shakespeare) – rendező 2008. Eloge de l’escapologiste – művészeti vezető 2009. A szabadulóművész apológiája – művészeti vezető 2009. Káva – Krétakör: Akadályverseny – művészeti vezető 2010. Anyalógia – rendező 2010. Majális – művészeti vezető 2010. Káva – AnBlokk – Krétakör: Új Néző – művészeti vezető 2011. Schilling – Gulyás – Fancsikai: Krízis – művészeti vezető 2011. Mobil (színházi nevelési foglalkozás) – rendező
Vendégrendezései 1998. Ladislav Klima: Alulról az Ibolyát (Katona József Színház/Kamra) – rendező 1999. Tasnádi István: Közellenség (Katona József Színház/Kamra) – rendező 1999. Anton Pavlovics Csehov: Platonov (Strasbourgi Nemzeti Színház Főiskolája) – rendező 2000. Federico Garcia Lorca: Bernarda Alba háza (Katona József Színház) – rendező 2002. Wenedikt Jerofejev: Walpurgis éj (Schaubühne, Berlin) – rendező 2003. William Shakespeare: III. Richárd (Piccolo Teatro, Teatro Studio, Milánó) – rendező 2005. Hamlet3 (William Shakespeare műve nyomán, Burgtheater, Casino, Bécs) – rendező 2009. Schilling Árpád: URBANRABBITs (Cirkuszművészetek Nemzeti Központja, Chalons en Champagne) – rendező 2010. Gioacchino Rossini: La Cenerentola (Bajor Állami Operaház, Opernstudio, München) – rendező 2012. Gubanc (Káva Kulturális Műhely, Mu Színház – színházi nevelési foglalkozás) – rendező 2013. Giuseppe Verdi: Rigoletto (Bajor Állami Operaház, München) – rendező
Filmjei 2001. Nexxt (nagyjátékfilm) 2002. No comment (kisjátékfilm) 2003. Határontúl (kisjátékfilm) 2006. Feketeország (színházfilm) 2012. Krumpliangyal (fikció és dokumentumfilm)
Kurzusok 2006. Budapest (Színház–, és Filmművészeti Egyetem) 2006. Párizs (Conservatoire National Supérieur d’Art Dramatique) 2009. Chalons en Champagne (Centre National des Arts du Cirque)
Kötetei Tasnádi István: Taigetosz csecsemőotthon. Drámák; Schilling Árpád próbanaplóival; Krétakör Színház–Jelenkor, Budapest–Pécs, 2004 Egy szabadulóművész feljegyzései. Körszerű gondolatok; Gáspár Máté, Budapest, 2007 Egy szabadulóművész feljegyzései. Körszerű gondolatok; 2. jav. kiad.; Gáspár Máté, Budapest, 2008 A szabadulóművész apológiája / Apology of the escapologist; Krétakör, Budapest, 2010 + 2 DVD
Díjai 1997. Legjobb alternatív előadás (Kicsi) – Színikritikusok Díja, Magyarország 1999. Legígéretesebb pályakezdő – Színikritikusok Díja, Magyarország 2002. Legjobb alternatív előadás (Woyzeck) – Színikritikusok Díja, Magyarország – nem fogadta el 2003. A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje – nem fogadta el 2004. Legjobb előadás (Sirály) – Pécsi Országos Színházi Találkozó, Magyarország 2004. Legjobb előadás (Sirály) – Színikritikusok Díja, Magyarország 2004. Gundel művészeti díj: Legjobb rendező (Sirály) – Magyarország 2004. Vámos László-díj – Magyarország 2005. Legjobb előadás (Sirály) – Nemzetközi Stúdiószínházi Fesztivál, Fiume 2005. Legjobb rendező (Sirály) – Nemzetközi Stúdiószínházi fesztivál, Fiume 2005. Legjobb külföldi előadás (Woyzeck) – Kanada 2005. Nagydíj (Határontúl) – Angers–i Filmfesztivál, Franciaország 2005. Jászai Mari-díj – Magyarország 2005. Sztanyiszlavszkij–díj – Oroszország 2006. Nagydíj (Sirály) – BITEF, Szerbia 2006. Hevesi Sándor-díj – Magyarország 2008. Chevalier de L’Ordre des Arts et des Lettres – Franciaország 2009. Europe Theatre Prize - Europe Prize Theatrical Realities – Európai Bizottság 2013. Magyar Művészetért díj 2015. Szép Ernő–különdíj a fiatal nemzedékek színpadi mítoszainak megteremtéséért.Díjak a Magyar Dráma Napján – Népszava, 2015. szeptember 21.
Jegyzetek
Források Schilling Árpád: Stohl jobban tenné, ha inkább nem mondana semmit, 24.hu
További információk
IMDb
https://www.facebook.com/schillingarpad/
Kategória:Magyar színházrendezők Kategória:Magyar filmrendezők Kategória:1974-ben született személyek Kategória:Ceglédiek Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:Gundel művészeti díjasok Kategória:Hevesi Sándor-díjasok Kategória:Élő személyek Kategória:Szép Ernő-díjasok