IX. Benedek pápa (), eredeti nevén Theophylactus, olaszul Teofilatto, magyarosan Teofilaktosz (ismeretlen időpontban, valószínűleg Rómában vagy Tusculum térségében – 1055. szeptember 18. és 1056. január 9. között) Róma püspöke, a katolikus egyház pápája volt három különálló időszakban: 1032 augusztusa vagy szeptembere és 1044 szeptembere között, 1045. március 10. és 1045. május 1. között, majd 1047 októbere vagy novembere és 1048 júliusa/augusztusa között. A Szentszék jelenlegi pápalistája ezért három külön pápai tételben szerepelteti: első pontifikátusa szerint a 145., második szerint a 147., harmadik szerint pedig a 150. pápa.

A tusculumi grófi család tagja volt. Apja III. Alberik, Tusculum grófja, nagybátyjai pedig VIII. Benedek és XIX. János pápák voltak. Pápasága a római arisztokrata családok 10–11. századi egyházi és politikai befolyásának késői szakaszához, valamint a gregorián reform közvetlen előzményeihez kapcsolódik.

IX. Benedek a történetírás egyik legkedvezőtlenebb megítélésű pápája. Különösen arról ismert, hogy 1045-ben pénzbeli ellenszolgáltatás fejében átengedte a pápai hivatalt keresztapjának, Giovanni Grazianónak, aki VI. Gergely néven lett pápa. A vele kapcsolatos középkori források súlyos erkölcsi vádakat őriztek meg, de a modern szakirodalom hangsúlyozza, hogy e beszámolók jelentős része reformpárti, monasztikus, császárpárti vagy helyi politikai nézőpontból született, ezért nem kezelhető minden részletében kritikátlanul szó szerinti történeti beszámolóként.

Neve, számozása és pontifikátusai

IX. Benedek eredeti neve Theophylactus volt; az olasz szakirodalom többnyire Teofilatto formában említi. A magyar egyházi irodalomban Theophilaktosz vagy Teofilaktosz alakban is előfordul. Pápai neve a tusculumi családi hagyományhoz is kapcsolódhatott, mivel nagybátyja, VIII. Benedek ugyanebből a római arisztokrata körből került a pápai trónra.

A hivatalos pápalistákban IX. Benedek különleges helyet foglal el, mert ugyanaz a személy három különálló pontifikátusi tételben szerepel. A Szentszék mai listája szerint első pontifikátusa 1032 augusztusában vagy szeptemberében kezdődött és 1044 szeptemberében ért véget; második pontifikátusa 1045. március 10-től 1045. május 1-jéig tartott; harmadik pontifikátusa pedig 1047 októberétől 1048 augusztusáig szerepel. Más modern összefoglalók a harmadik időszak tényleges végét 1048. július 16–17-re teszik, amikor Poppo brixeni püspök II. Damáz néven foglalta el a pápai széket.

Ezért pontatlan az a közkeletű megfogalmazás, hogy IX. Benedek egyszerűen „a 147. pápa” volt. Ez csak második pontifikátusára igaz a vatikáni számozás szerint; első pontifikátusa alapján 145., harmadik pontifikátusa alapján 150. pápaként is szerepel.

Származása és életkora

Theophylactus a nagyhatalmú tusculumi családból származott. Apja III. Alberik, Tusculum grófja volt, aki Rómában és Latiumban jelentős politikai befolyással rendelkezett. A család már korábban is meghatározó szerepet játszott a pápaság történetében: VIII. Benedek és XIX. János is ugyanebből a körből került ki, így IX. Benedek megválasztása a tusculumi családi pápaság folytatásának tekinthető.

Születési ideje bizonytalan. A régebbi és népszerű elbeszélések gyakran 1012 körüli születési dátumot, illetve rendkívül alacsony, akár tíz-tizenkét éves életkort említenek. Ez főként Rodulfus Glaber elbeszélésére vezethető vissza, aki szerint Benedek nagyon fiatal fiúként került a pápai trónra.

A modern forráskritika ezt a hagyományt óvatosan kezeli. A Treccani szerint a „tízéves” vagy „tizenkét éves” pápává választásról szóló adat inkább polemikus toposzként is értelmezhető, amely Benedek méltatlanságát kívánta hangsúlyozni. A Catholic Encyclopedia szintén valószínűtlennek tartotta a tizenkét éves életkort, és körülbelül húszéves kort valószínűsített. A New Catholic Encyclopedia óvatosabb megfogalmazása szerint Benedek fiatal volt, de bizonyosan nem tizenkét éves gyermek; egyes modern becslések húsz és harminc év közé teszik életkorát megválasztásakor.

Ennek alapján helyesebb úgy fogalmazni, hogy IX. Benedek a hagyomány szerint az egyik legfiatalabb pápa volt, de pontos életkora vitatott. A „minden idők legfiatalabb pápája” állítás erős bizonyosságként nem tartható fenn, mert más korai pápák, például XII. János életkorára vonatkozó adatok is bizonytalanok.

A tusculumi családi pápaság háttere

A 10–11. századi római politikát a helyi arisztokrata családok erősen befolyásolták. A régebbi történetírás ezt a korszakot gyakran saeculum obscurum, vagyis „sötét század” néven emlegette, de ez a megjelölés értékterhelt, és óvatosan használható. IX. Benedek pontifikátusai inkább a római arisztokrata családok pápai befolyásának késői szakaszához és a reformpápaság előtörténetéhez kapcsolódnak.

A pápaválasztás ekkor még nem a későbbi konklávérendszer szerint zajlott. A római klérus, a városi előkelők és a nép részvétele, valamint a tényleges katonai-politikai erőviszonyok egyaránt befolyásolták. Ez a rendszer különösen sebezhető volt a helyi családi hatalommal, fegyveres nyomással és anyagi befolyással szemben.

A tusculumi család számára a pápai hivatal nem pusztán lelki tekintélyt jelentett, hanem Róma és Közép-Itália politikai irányításának egyik legfontosabb eszközét is. VIII. Benedek és XIX. János pontifikátusai alatt a család befolyása még viszonylag stabil rendet tudott fenntartani. IX. Benedek esetében azonban a családi hatalom és a pápai hivatal összekapcsolódása a kortárs és későbbi reformpárti szerzők szemében a pápaság elvilágiasodásának és politikai instrumentalizálásának jelképes esetévé vált.

IX. Benedek pontifikátusai ezért nem kizárólag személyes botrányként értelmezhetők, hanem a római arisztokratikus pápaság, a szimónia, a családi hatalmi befolyás és a kialakulatlan pápaválasztási rend összefüggésében. Ez a történeti közeg közvetlenül előkészítette a század második felének reformmozgalmait.

Első pontifikátusa (1032–1044)

Theophylactust 1032 augusztusában vagy szeptemberében választották pápává, nagybátyja, XIX. János halála után. Megválasztását a tusculumi család politikai befolyása tette lehetővé. A korabeli és későbbi elbeszélő források egy része már a megválasztás körülményeit is szimóniával vagy családi kényszerrel kapcsolta össze, de ezeknél a vádaknál forráskritikai óvatosság szükséges, mert a későbbi reformszemlélet visszavetítése és a konkrét korabeli jogi helyzet nehezen választható el egymástól.

Első pontifikátusa több mint egy évtizedig tartott. A Catholic Encyclopedia szerint két vagy három zsinatot tartott Rómában, és több egyház, illetve kolostor kiváltságait erősítette meg. A Treccani részletesen tárgyalja egyházkormányzati tevékenységének olyan eseteit, mint a perugiai egyházi javakkal, a Szent Péter-monostorral és a S. Maria di Val di Ponte ügyével kapcsolatos intézkedések, amelyeket később IX. Leó pontifikátusa alatt újraértékeltek.

Benedek politikája nagyrészt követte tusculumi elődei irányát: fenntartotta a kapcsolatot a német-római császári házzal, különösen II. Konráddal, továbbá kapcsolatban állt Bonifác toszkán őrgróffal és Guaimar salernói fejedelemmel. Ezek a szövetségek a tusculumi hatalmi kör római és közép-itáliai pozícióinak fenntartását szolgálták, de nem jelentik azt, hogy Benedek minden ügyben egyszerűen a császári politika végrehajtója lett volna.

Heribert milánói érsek ügye

1037 nyarán Benedek északra utazott, és találkozott II. Konráddal. A Treccani szerint a korábbi értelmezéssel szemben ezt az utat nem kell Rómából való menekülésként felfogni; inkább Konrád milánói konfliktusának és Heribert milánói érsek ellenállásának összefüggésében értelmezhető. Benedek később, valószínűleg 1038-ban, zsinati keretben kiközösítette Heribertet, bár az intézkedésnek nem lett tartós gyakorlati eredménye.

Ez az epizód azt mutatja, hogy a róla kialakult kedvezőtlen forráshagyomány ellenére a pápai tekintély továbbra is szerepet játszott császári és egyházi konfliktusokban. A pápaság intézménye tehát nem szűnt meg működni, de a politikai és családi érdekek erősen meghatározták mozgásterét.

Grado és Aquileia vitája

Egyházkormányzati tevékenységének egyik jelentősebb ügye a Grado és Aquileia közötti joghatósági vita volt. IX. Benedek 1044-ben Grado önállósága mellett döntött Aquileiával szemben. A döntés a helyi egyházi joghatósági kérdésen túl a pápaság, az észak-itáliai püspökségek és a német királyi befolyás viszonyát is érintette.

Ez az ügy azért fontos, mert árnyalja azt a képet, amely Benedeket pusztán passzív tusculumi bábként vagy kizárólag botrányfiguraként mutatja be. A Grado–Aquileia-vitában hozott döntése azt jelzi, hogy egyes egyházpolitikai ügyekben önálló pápai álláspontot is képviselt.

Magyar vonatkozások

A magyarországi eseményekkel kapcsolatban a régebbi összefoglalók olykor úgy fogalmaznak, hogy IX. Benedek 1043-ban személyesen Aba Sámuelt és a magyarokat közösítette ki. A Magyar Katolikus Lexikon is ilyen, erősebb megfogalmazást használ. A Treccani részletesebb rekonstrukciója azonban óvatosabb: eszerint 1041-ben, Orseolo Péter magyar király elűzése után Benedek azokat közösítette ki, akik Péter ellen fellázadtak.

A magyar ügy tehát nem pusztán egy személyes pápai döntésként, hanem a pápaság, a német királyság és a magyar trónviszály összefüggésében értelmezendő. A személyesen Aba Sámuelre irányuló, 1043-as „kiátkozás” állítása forráskritikai pontosítás nélkül félrevezető. A Katolikus Lexikon adata ugyanakkor jelzi, hogy a magyar egyháztörténeti hagyományban Benedek szerepét a Péter-párti és németbarát politika összefüggésében tartották számon.

A Katolikus Lexikon említi továbbá, hogy Benedek megerősítette székében Benedek és Domokos esztergomi érsekeket, valamint Lőrinc ozerói püspököt. Ezek az adatok a magyar vonatkozások szempontjából fontosak, de további okleveles és magyar szakirodalmi ellenőrzést igényelnek.

Az 1044–1046 közötti válság

A római felkelés és III. Szilveszter

A korábbi összefoglalókban olykor szerepel egy 1036-os római elűzés és II. Konrád általi visszahelyezés története. A Treccani szerint ez a rekonstrukció Rodulfus Glaber zavaros elbeszélésének félreértéséből ered, és nem támasztható alá megfelelően. A jól adatolható római felkelés 1044 szeptemberében történt.

Ekkor Benedeket a rómaiak elűzték, ő pedig a tusculumi erősségekbe, a hagyomány szerint Monte Cavóba menekült. A rómaiak a sabinai püspököt, Jánost választották meg, aki III. Szilveszter néven foglalta el a pápai trónt. III. Szilveszter pápaságát a modern pápalisták rendszerint elismerik, bár megválasztása a római frakcióharcok és IX. Benedek elűzése miatt vitatott körülmények között történt.

A konfliktus nem csupán Benedek személyes népszerűtlenségének következménye volt. A tusculumiak és a velük szemben álló római frakciók, különösen a Crescentiusokhoz köthető körök hatalmi harca is meghatározta. A római felkelés tehát egyszerre volt helyi politikai és egyházi válság.

Második pontifikátusa és a pápai hivatal átengedése

Benedek hívei, köztük tusculumi családtagjai, 1045 elején fegyveres erővel visszaszerezték Rómát, és kiűzték III. Szilvesztert. A Szentszék listája Benedek második pontifikátusának kezdetét 1045. március 10-ére teszi. Ez a második pápaság csak rövid ideig tartott.

1045. május 1-jén Benedek a pápai hivatalt pénzbeli ellenszolgáltatás fejében átengedte keresztapjának, Giovanni Graziano római archipresbiternek, aki VI. Gergely néven lett pápa. A Catholic Encyclopedia szerint Benedek „nagy összegért” mondott le a hivatalról; a pontos pénzösszegre vonatkozó későbbi számadatokat azonban a modern szócikkben nem célszerű biztos történeti adatként közölni, ha azok nem elsődleges forrásból vagy megbízható szakirodalmi rekonstrukcióból származnak.