bélyegkép|Habsburg József Ferenc főherceg, a Magyar Turáni Társaság első fővédnöke A turanizmus, turánizmus vagy az úgynevezett turáni gondolat az úgynevezett turáni népek közös eredetének és mai összetartozásának eszméje. A turanizmus eszméje, amely a romantikus nacionalizmus egy fajtája, a tizennyolcadik században megjelent nagynémet, pángermán és pánszláv ideológiák hatásainak ellensúlyozására született megFARKAS Ildikó: A magyar turanizmus török kapcsolatai. Valóság, 2007/6. a tizenkilencedik század első felében Finnországban, a finn nacionalista fennofil és fennomán mozgalomban. Úttörője a finn nacionalista nyelvész, Matthias Alexander Castrén, aki az urál-altaji népek faji egységét és eljövendő nagyságát hirdette.SOMMER, Łukasz: Historical Linguistics Applied: Finno-Ugric Narratives in Finland and Estonia. in: The Hungarian Historical Review. Vol. 3. Issue 2. 2014. http://hunghist.org/images/volumes/Volume3_Issue_2/Lukasz.pdf Arra a következtetésre jutott, hogy a finnek Közép-Ázsiából származnak, és nem csupán egy apró, elszigetelt népet alkotnak, hanem egy nagyobb közösség részei, amelybe olyan népek tartoznak, mint a magyarok, a törökök, a mongolok stb. A turanizmus vagy pán-turanizmus innen terjedt el a finnek rokon nyelvű népeinél, így Magyarországon és Törökországban is. A két világháború között több országban, például Törökországban, Japánban és Magyarországon is politikai támogatást kapott.
Turán mint tudományos kifejezés egy földrajzi hely, a Turáni-alföld nevéből származik. A Turán, turáni kifejezéseket a tizennyolcadik századtól kezdve széles körben használták az európai tudományos irodalomban Közép-Ázsia megnevezésére. Az európai tudósok a kifejezést Abu al-Ghazi Bahadur történeti munkáiból kölcsönözték; Shajare-i Türk (A törökök családfája) című könyvének magyarázatokkal ellátott angol nyelvű kiadása 1729-ben jelent meg és gyorsan az európai tudósok sűrűn használt forrásává vált.
Magyarországon 1910-ben alakult meg a Turáni Társaság (alcímében Magyar Ázsiai Társaság), amely a keleti gyökerek kutatásával a nemzettudatot kívánta erősíteni. A Turáni Társaság katalizátora volt a két világháború közötti Távol-Kelet iránti érdeklődésnek. Tudós tagjainak – Cholnoky Jenő geográfus, Ligeti Lajos nyelvész, Felvinczi Takács Zoltán művészettörténész és mások – kelettel kapcsolatos kutatásai a korszak tudományos élvonalába tartoztak.FAJCSÁK Györgyi: Keleti Művészeti Kiállítás. Keleti magángyűjtemények, kínai tárgyak a két világháború között Budapesten. In: Tanulmányok Budapest Múltjából. 34. 2009.http://epa.oszk.hu/02100/02120/00034/pdf/ORSZ_BPTM_TBM_34_185.pdf
Bár a turanizmus szerepe a szélsőjobb ideológiák kifejlődésében elhanyagolható volt,"While Turanism was and remained little more than a fringe ideology of the Right, the second orientation of the national socialists, pan-Europaism, had a number of adherents, and was adopted as the platform of several national socialist groups." JANOS, Andrew C.: The Politics of Backwardness in Hungary, 1825-1945. 1982. p.275. a második világháború utáni kommunista-szocialista korszakban nacionalista jellege miatt megbélyegezték és tiltották.
A turanista mozgalom Sárközy Miklós iranista, történész véleménye szerint mindenféle népet egybe boronált a koreaiaktól a párthusokon, a törökségen, az amúgy máig ismeretlen nyelvű hunokon át a magyarokig.Sárközy Miklós: A párthusok Azonban a turanizmus sem tudományos irányzatként, sem népszerű mozgalomként nem volt egynemű és egységes. Több tudományos elképzelés, elmélet is született a magyarság múltjával kapcsolatban, ezek az elméletek pedig kidolgozottságukban és tudományos színvonalukban jelentős eltéréseket mutatnak és olykor egymásnak is élesen ellentmondó állításokat tettek. Épp ezért nem lehet és nem is szabad az egész irányzatot egységesként kezelni, hisz csak egyetlen dolog volt, amiben mindannyian megegyeztek; a magyarok büszkék lehetnek ázsiai gyökereikre és örökségükre, mert olyan örökség ez, ami megőrzésre méltó.
Eredete, fejlődése A turánizmus kialakulása a 17. században, a mai értelemben vett európai tudományosság születésével vette kezdetét. Fontos forrása volt a nyelvészet, pontosabban az összehasonlító nyelvészet ekkoriban kibontakozó tudománya. A németalföldi filozófus, Marcus Zuerius van Boxhorn, és a német gondolkodó, Gottfried Wilhelm Leibniz nyelvészeti elméletei adták a népek és nyelvek eredetére irányuló modern tudományos kutatások alapját. Boxhorn úgy vélte, hogy az európai és indoiráni nyelvek mind egyetlen közös ősnyelvből erednek, amit ő „szkítának” nevezett, az ázsiai puszták nomád, lovas harcosai után. Azonban az ősnyelvekről elmélkedő tudósoknak szembe kellett nézniük a kor közvélekedésével, miszerint a Biblia alapján a héber volt az emberiség őseredeti nyelve. Leibniz a bibliai elméletet cáfoló munkákat közölt, és Boxhornnak a szkíta ősnyelvről szóló elméletét támogatta.
„Az Ázsiának és Amerikának addigalé ismeretlen népeiről és nyelveiről szóló információ olyan tudósok kezébe jutott, mint Gottfried Leibniz, aki felismerte, hogy nincs jobb módszer 'a föld különféle népei rokonságának és eredetének meghatározására, mint nyelveik összevetése'. Azért, hogy a lehető legtöbb nyelvet leszármazási csoportok szerint osztályozhassák, Leibniz azt javasolta, minden újonnan leírt nyelvből hasonló anyagot gyűjtsenek. Evégre azt kérte, hogy a felfedezők vagy jól ismert keresztény imák, például a Miatyánk szövegét szerezzék meg, vagy, ami még jobb, »közönséges dolgoknak szavait« (vocabula rerum vulgarium), amiknek mintajegyzékét a turkológus D. Podestához írott egyik leveléhez csatolta (Leibniz 1768/1989b). A szójegyzék számneveket, rokonsági fogalmakat, testrészeket, alapvető szükségletek (étel, ital, fegyverek, háziállatok), természeti jelenségek (isten, égi és időjárási jelenségek, földrajzi jellegzetességek, vadállatok) neveit és tucatnyi egyéb szót (enni, inni, szólni, látni stb.) tartalmazott. Leibniz különösen érdeklődött az Orosz Birodalom déli és keleti terjeszkedése iránt, az ő elképzelésén alapuló jegyzékeket gyűjtöttek a cárok által a nemrégiben uralmuk alá hajtott területek és a határos földeken élő népek tanulmányozására indított kutatóutakon.” Kevin Tuite: The rise and fall and revival of the Ibero-Caucasian hypothesis. 2008. in: Historiographia Linguistica, 35 #1; p. 23-82.
Leibniz felismerte, hogy a sémi nyelvek, mint a héber és az arab, és némely európai nyelvek, mint a számi, finn és magyar nem ahhoz a nyelvcsaládhoz tartoznak, amelyhez Európa legtöbb nyelve. Feltette a magyar és a finnségi nyelvek közti kapcsolatot. A magyarok eredeti hazáját a Volga és a Kaszpi-tenger tájára helyezte.
Ezek az elméletek óriási hatással voltak a népek és nyelvek eredetének, így a magyar nép és nyelv eredetének kutatására is. Mindkét, a magyarok népének és nyelvének eredetére vonatkozó főbb elképzelés, a türk eredetről szóló és a finnugor eredetről szóló egyaránt innen eredeztetheti tudományos gyökereit. Az ázsiai népek és nyelvek megismerését nagyban segítették a korai utazók beszámolói és tudományos munkái (például a svéd Philip Johan von Strahlenberg Das Nord-und Ostliche Theil von Europa und Asia című munkája, amely a tudósok figyelmét a finn-magyar kapcsolat felé fordítottaSTRAHLENBERG, Philipp Johann von: An historico-geographical description of the north and east parts of Europe and Asia http://catalog.hathitrust.org/Record/010825073), azonban e nyelvek kutatását igen megnehezítette a nyelvemlékek szinte teljes hiánya. Néhány kivételtől eltekintve e nyelvek nem rendelkeztek írásbeliséggel, s még a létező ujgur, mongol és török írott emlékek is szinte teljességgel ismeretlenek és hozzáférhetetlenek voltak az európai kutatók számára.
bélyegkép|balra|180px|Philipp Johann von Strahlenberg a finn és magyar nyelv rokonságáról „An historico-geographical description of the north and east parts of Europe and Asia” című, 1738-ban Londonban megjelent munkájában
A manapság finnugornak nevezett nyelvek közül is csupán a magyar bír komolyabb múltra visszatekintő írásbeliséggel, és e nyelvemlékek is a magyar honfoglalás után keletkeztek. Régebbi nyelvemlékeink szilánkosak és kevesek, ami maradt, nem több, mint néhány idegen nyelvű szövegekben megőrzött személynév, méltóságnév és helynév. A középkori krónikairodalom (például a Gesta HungarorumAnonymus: Gesta Hungarorum. https://mek.oszk.hu/02200/02245/02245.htm és a Gesta Hunnorum et HungarorumKézai Simon mester Magyar krónikája. https://mek.oszk.hu/02200/02249/02249.htm) megőrizte, még ma is élő magyar történeti hagyomány a magyarság legközelebbi rokonainak a török népeket tekintette. Így nem csoda, hogy más érdemi források híján e hagyomány szolgált a magyar nép születésére vonatkozó tudományos vizsgálatok kiindulópontjaként, Magyarországon és külföldön egyaránt.
Valójában a türk származás elmélete jobban illeszkedett a magyar hagyományhoz (a gesztákhoz és krónikákhoz), és a történeti forrásokhoz (például VII. Kónsztantinosz bizánci császár A birodalom kormányzásáról című munkájához és Bölcs Leó Taktika című munkájához), a magyar és a türk nyelvek közti nyelvi hasonlóság pedig elég szembeszökő és egyértelmű, ezért a magyar-türk rokonságot nemigen vonták kétségbe. Azonban ez nem zárta ki, hogy a magyart más nyelvekkel is kapcsolatba hozzák.
bélyegkép|"Гєωβιτzас Пιсτос Κρаλңс Τоυрхιас, azaz "Géza, Türkia hithű királya". Zománckép a Szent Koronán, a 11. századból
Azonban a nyelvészet tudománya sem vonhatta ki magát a kor politikai eseményeinek és társadalmi változásainak, átalakuló bölcseleti eszmerendszereinek hatása alól. Nacionalizmus, felvilágosodás, idealizmus, romantika – kulcsszavak mind a nyelvészet, mind a turánizmus történetének megértéséhez.
Az újkori nacionalizmus Angliában és Franciaországban született, együtt az abszolút monarchiával és erősen központosított állammal és a vele járó központosított bürokráciával. Walesben az Angliával történő egyesülésről szóló 1536-os egységesítési törvény tette az angolt hivatalos közigazgatási nyelvvé. Franciaországban az 1539-ben kiadott Villers-cotterêts-i rendelet nyelvileg is egységesítette a közigazgatást, a Párizs környéki francien nyelvváltozatot hivatalossá téve, kiszorítva a használatból más nyelveket, így a Dél-Franciaország nagy részén beszélt, komoly műveltségi értékekkel bíró okcitánt is. A rendelet szavaival: „... en langaige maternel françois et non autrement” (a francia anyanyelven, s nem máson) bonyolódtak eztán a hivatalos ügyek. Mindez jól jelzi a politikai és műveltségi nemzet fogalmának átalakulását, a nyelv (anyanyelv, nemzeti nyelv, államnyelv) értékének és szerepének rendkívül hangsúlyossá válását. Az angol és francia példát több-kevesebb késéssel minden európai állam mintaként követte.
Az ezzel egyidejűleg zajló keresztény reformáció Európa addigi látszólagos keresztényi egységének felbomlásához vezetett és a hitélet nyelvének megváltoztatásával tovább erősítette a nemzeti nyelvek fontosságát.
Ettől kezdve hosszú időre a nemzeti és felekezeti törésvonalak menti szembenállás határozta meg Európa történelmét.
Az angol és francia példa hosszútávú sikerén felbuzdulva az európai uralkodók lelkes másolásba kezdtek (leszámítva persze a terhessé vált uralkodók lefejezésére vonatkozó részt), Poroszország a protestáns német államokat kívánta egyesíteni, a Habsburgok saját soknyelvű birodalmukat kívánták a német nyelv és a katolicizmus égisze alatt egységesíteni és központosítani.
Ezek a változások tükröződtek a kor bölcseleti és tudományos gondolkodásában is. Hobbes, Leibniz, Montesquieu, Rousseau, az enciklopédisták, Herder, Kant, Fichte, Schelling és Hegel munkája nyomán a világ egy sokkal gépiesebb és kiszámíthatóbb hellyé vált, ahol örök elvek alapján zajlik minden, ahol a népekben, nemzetekben testet öltött eszme vívja örök történeti harcát. A társadalomtudományok közt jó időre a nyelvészet, a néprajz és a történettudomány foglalta el a főhelyet, s a tudomány gyakorta szolgált ki politikai célokat és érdekeket.