A Sándor Mátyás Jules Verne 1885-ben megjelent kalandregénye, a négy magyar vonatkozású Verne-könyv közül ez a regény kapcsolódik leginkább a magyar történelemhez, de cselekményének jelentős része nem érinti Magyarországot.

A regény először a Le Temps-ben jelent meg 1885. június 16. és szeptember 20. között. Könyvként az első kötet 1885. július 27-én, a második kötet 1885. augusztus 17-én, a harmadik kötet pedig 1885. október 26-án jelent meg. A teljes regény egyetlen kötetben, illusztrációkkal 1885. november 19-én jelent meg. A könyvek kiadója Pierre-Jules Hetzel volt, a regény a Különleges utazások sorozat része. A könyv illusztrációit Léon Benett rajzolta.

A regény alapján nagy sikerű színházi előadások születtek már Verne életében. Itthon a mai napig léteznek színpadi Sándor Mátyás-feldolgozások.

A regény keletkezése Jules Verne 1883 őszén kezdte kidolgozni a regény tervét. A kiadónak írt levelében a szerző bejelentette, hogy az új regény „olyan lesz, mint a Monte Cristo grófja, de eltúlzott szerelmi szenvedélyek nélkül”.

A regényt 1884 nyarán írta, amikor családjával a Saint-Michel III. jachtján kirándulást tett leendő regénye helyszínein, bejárva a Földközi-tengert Tangertől Máltáig. „Vitorláztam örömömre, de mindig szem előtt tartva, hogy információkat szerezzek a könyveimhez. Ez folyamatos feladat volt, és minden regényem nyert az utakból. … A „Sándor Mátyás” ötlete a fiamról, Michelről elnevezett St. Michel jachtommal tett, Tangertől Máltáig tartó hajózáson született, az útra elkísért a fiam, az anyja és testvérem, Paul. Saját összegzése életéről és munkájáról - alcímmel. … „Kívánom olvasóimnak, hogy mindent megtanuljanak a Földközi-tengerről – írta Verne Hetzelnek –, ezért az történet húsz különböző helyre viszi el őket”. A regényben több jelenet is van, amely az utazás során esett meg Vernéékkel, ilyen a Máltánál történt vihar, Catania és az Etna meglátogatása. Antekirtt jachtját, a Savarenát a Saint-Michel III.-ról mintázta Verne.

Az írásra készülve újraolvasta Stendhaltól A pármai kolostort és Rómát, Nápolyt és Firenzét is bemutató útirajzát. Az első rész meghatározó helyszínéről, Pisino várától és a vár alatti víznyelőről Charles Yriarte: Az Adria kikötői műve hívhatta fel figyelmét. A fiatal gróf Esdorff, akit Pazin prefektúrájához vagy kapitányságához kötnek, egy kis csónakkal megpróbált behatolni a barlangba, hogy lássa, meddig követheti a Foiba útját; de apránként a falak bezáródása és a boltozat leereszkedése arra kényszerítette, hogy kinyújtózkodjon a csónakban, anélkül, hogy bármilyen mozdulatot képes volna végrehajtani, ezért vissza kellett fordulnia. Azt mondják, hogy a szakadék nyílásába dobott borostyángyöngyöket találtak a Lim csatornában, Vrsar és Rovinj között. Amikor mi is beléptünk a barlangba, nehezen kapaszkodva a sziklák szakadékaiba, a Foiba vize nagyon alacsony volt, így hosszú utat tehettünk előre; de a túl agyagos talaj nem engedte, hogy a kísérletet egyedül, segédeszközök nélkül folytassuk tovább.

Jules Verne levelet írt Pazin kortárs polgármesterének, Giuseppe Cechnek, amelyben részletesebb tényeket kért a várról. Cech válaszához fényképeket csatolt a szurdokról, a régi várról és a város régi részeiről. A könyv illusztrátora, Leon Benett ezeket felhasználva készítette el rajzait. Verne a Sándor Mátyás első kiadásából dedikált példányt küldött Cechnek: „Au Podestat de Pisino – Hommage de l'auteur – Jules Verne – Párizs, 1885. november 22.”

1884. július 18-án a adta át a regény első kötetét a kiadónak, és év végére elkészült a második és a harmadik kötetet is. Hetzel arra kérte a Vernét, hogy kissé változtassa meg a főszereplő motivációját, inkább az igazságosság harcosa legyen, mint bosszúálló, kérése meghallgatásra talált. 1885. március 2-ára elkészült a regény. Jules Verne a művet idősebb Dumas-nak, akit személyesen is ismert és fiának, ifjabb Dumas-nak, aki a barátja és mentora volt, ajánlotta. Ez volt az első alkalom, hogy Verne művét valakinek ajánlotta. Barátját, Dumas-t annyira meghatotta az elkötelezettségben megnyilvánuló szeretet, hogy levelet írt Vernének: „Olyan régóta szeretlek, hogy a testvérednek érzem magam”, és elismerte, hogy az irodalomban inkább Verne Dumas fia, mint ő maga.

Dumas válasza:

Története Sándor Mátyás erdélyi gróf és társai, Szathmár László gróf és Báthory István összeesküvést terveznek az osztrák császári hatalom ellen, de Torontál Simon bankár, valamint Sárkány és Zirone leleplezik őket. A halálos ítélet elől csak Sándor Mátyás tud megszökni…

Első rész Az első rész történetét Antekirtt doktor mondja el a második részben.Második rész. IV. fejezet …három magyar nemes egy összeesküvést szervezett, melynek az volt a célja, hogy visszaadja Magyarországnak régi függetlenségét. Ez a három férfi, Sándor Mátyás gróf, Báthory István tanár és Szathmár László gróf jó barát volt, ugyanaz a remény éltette őket régóta, a három ember szíve ugyanazért a célért dobogott. 1867. június nyolcadikán akarták megadni a jelt arra a felkelésre, amely kiterjedt volna egész Magyarországra és Erdélyre; előző este Szathmár gróf trieszti házát, ahol az összeesküvés vezetői tartózkodtak, megszállta az osztrák rendőrség. Sándor grófot és két társát elfogták, s még aznap éjszaka a pisinói vártoronyba vitték, ott bebörtönözték, és néhány héttel később már halálra is ítélték őket. Az ítélet végrehajtására kitűzött napot megelőző este a foglyok, akiket ekkor már közös cellába zártak, megkísérelték a szökést. Sándor grófnak és Báthory Istvánnak a villámhárító huzalába fogózva sikerült is a menekülés a pisinói vártoronyból, és abban a pillanatban zuhantak a rohanó Foibába, amikor Szathmár Lászlót megragadták a fegyőrök, megakadályozva, hogy kövesse őket. Noha a szökevényeknek vajmi kevés esélyük volt, hogy megmeneküljenek a haláltól, mivel a föld alatti folyó olyan vidékre sodorta őket, amelyet nem ismertek, mégis ki tudtak vergődni a Leme-csatorna kavicsos partjára, aztán elértek Rovigno városába, s ott menedéket találtak Andrea Ferrato halász házában. Ez a bátor halász mindent előkészített, hogy átszállítsa őket az Adria túlsó partjára, amikor személyes bosszútól fűtve, egy Carpena nevű spanyol, aki rájött rejtekhelyükre, feljelentette a szökevényeket a rovignói rendőrségen. Másodszor is megkísérelték a szökést. De Báthory István megsebesült, és nyomban el is fogták a rendőrök. Sándor Mátyást pedig a partig üldözték, golyózáporban a víz alá merült, és az Adria még holttestét sem vetette partra. Másnap Báthory Istvánt és Szathmár Lászlót a pisinói várerődben kivégezték. Andrea Ferrato halászt pedig örökös kényszermunkára ítélték, és a steini fegyenctelepre szállították, mert menedéket adott nekik. Először is az árulók elcsíptek egy postagalambot, nyakán a Sándor grófhoz intézett rejtjeles üzenettel, és másolatot készítettek róla. Másodszor: sikerült Szathmár gróf házában másolatot készíteniük a rostélyról, és ennek segítségével elolvasták az üzenetet. Amikor a levél szövegét megfejtették, az adatokat kiszolgáltatták a trieszti kormányzónak. Sándor gróf elkobzott javainak egy részével fizették meg a feljelentést. A feljelentőknek jutott két negyedrész több mint másfél millió forintot jelentett, amivel tetszésük szerint rendelkeztek.Második rész. VII. fejezet.

Akik elcsípték: Sárkány és Zirone. Sárkány félalvilági figura, akit korábbi sötét ügyek kötnek Simon Torontál trieszti bankárhoz. Torontál ajánlja be Sárkányt a könyvelőt kereső Sándor grófhoz, így nyílik alkalma Sárkánynak a rostély lemásolására.

Második rész Tizenöt év telt el.

Simon Torontál eladta bankját Triesztben, és Raguzába költözött feleségével és tizenhét éves lányával, Szávával. A város egyik elismert polgára. Sárkány visszatért észak-afrikai szülőföldjére, olyan ütemben költi Sándor gróf és társai feljelentéséért kapott összeget, hogy mostanra alig maradt belőle. Zirone a meggazdagodott Sárkány mellett maradt, amíg az el nem szegényedett, most mindketten Szicíliában próbálják feléleszteni egykori bűnbandájukat. Carpena meg hol ül. ???

Báthory István özvegye szintén Raguzában él szegény körülmények között a hozzá elszegődött Borossal, Szathmár László inasával. Fia, Báthory Péter, végzett mérnök, aki épp állástalan és szerelmes Torontál Szávába. Száva viszontérez, ám Simon Torontál teljesen elutasítja Báthory Pétert. A menekülőket anno segítő halász meghalt a fegyenctelepen, két gyerekének, Luiginak és Mariának nyoma veszett.

Raguzában bukkan fel Antekirtt doktor, aki az elmúlt tíz évben szerzett hírnevet a Földközi-tenger térségében hatékony gyógyítási képességével. A vagyonos doktoré Antekirtta szigete, amely nem messze fekszik Líbia partjaitól. Antekirtt visszautasítja Torontál kérését, hogy vizsgálja meg egyre depressziósabb feleségét, ugyanakkor kéretlenül felkeresi Báthorynét, akit pár éve jelentős összeggel támogatott Sándor gróf barátságára hivatkozva. Báthoryné, bár szüksége lenne rá, de visszaadja az ajándékot, Péter fia pedig visszautasítja Antekirtt állásajánlatát, mert az elszólítaná Raguzából, Szávától. Antekirtt két új segítőre tesz szert Pescade és Matifou személyében, akik francia cirkuszi komédiások. Pescade bőbeszédű akrobata, Matifou erőművész.

Sárkány és Zirone is Raguzába érkezik, Sárkány zsarolással ráveszi Torontált, hogy lányát hozzá adja. Száva nagykorúságával megkapja apja vagyonának másik felét, amelyet nem osztottak szét az őt feljelentők között. Száva hallani sem akar a frigyről. Pétert egy rejtélyes éjszakai sétáján megszúrják, Antekirtt sem tudja megmenteni. Péter temetési menete szembetalálkozik Sárkány és Száva esküvői menetével, Száva idegösszeomlást kap, az esküvő kútba esik. Rövid idővel később Torontál felesége hal meg, ám halála előtt egy levelet ad postára Báthorynénak. Halála ismét késlelteti az esküvőt. Antekirtt Pescade és Matifou segítségével Péter temetésének éjszakáján kiássa a koporsót, a tetemet Antekirtt hajójára viszik, ahol kiderül, hogy Péter csak tetszhalott volt. Antekirtt felfedi előtte magát: ő Sándor Mátyás gróf.

Harmadik rész Péter Antekirtta szigeten lábadozik, majd meggyógyul. Anyja és Boros elköltözik Raguzából, a Torontálné küldte levélről nem esik szó. Antekirtt Péterrel Szicíliába indul Antekirtt egyik gőzjachtján, de Málta partjainál hatalmas viharba kerülnek, a hajó motorja meghibásodik, épp sikerül őket megmentenie egy bátor halásznak. A halászról kiderül, hogy ő Andrea Ferrato fia, Luigi, aki nővérével él Máltán. Ők is csatlakoznak Antekirtt csapatához.

Sárkány, Zirone és a közben hozzájuk csapódott Carpena Szicíliában szervez rablóbandát. Antekirtt megtudja, hogy rá is vadásznak, az Etna csúcsa közelében ezért csapdát állít a három gazembernek. Ám azok kifürkészik szándékát, a doktor és Péter kerül életveszélybe. Egy kis házba szorulnak tizedmagukkal, a házat ostromló bűnözők vagy ötvenen vannak. Pescade bátorsága segíti megmenekülésüket, de a fegyveres harcban megsebesül, a doktor minden szándéka ellenére Matifou Zironét az Etna kráterébe veti.

Negyedik rész Carpenát egy régebbi bűne miatt letartóztatják Szicíliában, kiadják a spanyoloknak, elítélik, és a ceutai fegyenctelepen tölti büntetését. Antekirtt és Péter Ceutába hajózik. Antekirtt a ceutai kormányzóval kötött fogadást, hogy képes bárkit hipnotizálni, alanynak Carpenát javasolja. A hipnotizált Carpena a kormányzót XII. Alfonz spanyol királynak nézi, kegyelmet és az Izabella-rend keresztjét kéri tőle – Antekirtt sikere mindenkit lenyűgöz egész addig, amíg Carpena egy szikáról a tengerbe nem veti magát. Antekirtt elismeri, hogy kicsúszott felügyelete alól a fogoly, a kormányzó ezt elhiszi, pedig Antekirtt emberei kimentették Carpenát. Antekirtt és emberei visszatérnek Antekirtta szigetére.