Harlequin Enterprises Limited egy Torontó-központú vállalat, amely a világ egyik vezető kiadója szerelmes történetek és nőirodalom terén. Tulajdonosa a Torstar Corporation, a legnagyobb újság kiadója Kanadában. Ez a cég mintegy 120 kiadványt jelentet meg havonta, 29 nyelven, 107 nemzetközi piacon, 6 kontinensen. Ezeket a könyveket világszerte több mint 1300 szerző írja meg, ezáltal kínálnak széles választékot a szerelmes történettől a pszichológiai thrilleren át a párkapcsolati regényig. 131 millió eladott példánnyal 2006-ban – fele részben tengerentúlon, 96%-ban Kanadán kívül – Kanada legsikeresebb kiadója, és egyike legnagyobb nemzetközi vállalatainak.
Korai évek A Harlequin 1949 májusában alakult meg Winnipegben, a kanadai Manitoba államban, puhafedelű könyvek utánnyomásával foglalkozó cégként. A cég az Advocate Printers és a Doug Weld of Bryant Press, Richard Bonnycastle, valamint Jack Palmer, a Saturday Evening Post és a Ladies’ Home Journal kanadai terjesztésének vezetője közötti társulásból jött létre. Palmer ellenőrizte az új cég kereskedését, Richard Bonnycastle volt a termelés felelőse.
A cég első kiadványa Nancy Bruff regénye, The Manatee. Az indulás éveiben sokféle könyvet jelentetett meg, mindet 25 centért. A regények között utánnyomások is szerepeltek Agatha Christie-től, Sir Arthur Conan Doyle-tól, James Hadley Chase-től és William Somerset Maughamtől. A legnagyobb sikere Jean Plaidy 1951-es Beyond the Blue Mountainja volt. 30 000 kinyomtatott példányból csak 48 érkezett vissza. Bár az új vállalat értékesítési adatai jól alakultak, haszna korlátozott volt, működése csak küzdelem árán volt fizetőképes.
Jack Palmer halála után, az 1950-es évek közepén, Richard Bonnycastle szerezte meg az ő 25 százalékát. Még mindig a túlélésért küzdve hamarosan Doug Weld kiszállt. Richard Bonnycastle, most már teljhatalommal a kezében, átadta Weld részesedését egyik legfontosabb alkalmazottjának, Ruth Palmournak.
1953-ban a Harlequin elkezdett orvosi regényeket közzétenni. A vállalat főszerkesztőjének halála utáni évben Bonnycastle felesége, Mary vette át feladatait. Mary Bonnycastle élvezettel olvasta a brit Mills and Boon kiadó regényeit. Ösztönzésére 1957-ben a Harlequin megszerezte észak-amerika forgalmazási jogát romantikus regények kategóriában. Az első Harlequin által újra kiadott Mills and Boon regény Anne Vinton The Hospital in Buwambo (Mills and Boon No. 407) volt.
Társulás a Mills and Boon Kiadóval
A Mills and Boonnal kötött szerződést egy kézfogás jelentette, melyet évente váltott Bonnycastle, mikor Londonba látogatott. A Ritz Hotelben ebédelt Alan Boonnal, a Mills and Boon Kiadó megalapítójának fiával, így állapodtak meg abban, hogy újabb egy évvel hosszabbítják meg szerződésüket.
Mary Bonnycastle és lánya, Judy Burgess döntötték el, melyik Mills and Boon regényt adja ki újra a Harlequin. Volt egy "illemkódexük", eszerint több, nyíltan szexuális részt vágtak ki, mint amennyi az eredeti Mills and Boon könyvekben szerepelt. Mikor ráébredtek, hogy a műfaj közkedvelt lett, Richard Bonnycastle úgy döntött, hogy elolvas egy romantikus regényt. Egy kendőzetlenebbet választott, és tetszett neki. Intézkedésére kiadták, és felmérték, mennyi példányban kelt el. Kiderült, hogy kelendőbb, mint egy hasonló, prűdebb regény. Korábban a regényekben lévő intimitás nem lépett túl a főszereplők csókváltásán.
A lányregények rendkívül népszerűnek bizonyultak. 1964-re a cég kizárólag Mills and Boon regényeket adott ki. Bár megvolt a joga, hogy a Mills and Boon könyveket egész Észak-Amerikában terjessze, 1967-ben könyveinek több mint 78%-át Kanadában adta el, ahol a kiskereskedők által értékesített arány megközelítőleg 85%-os volt. Richard Bonnycastle 1968-ban meghalt. Fia, ifj. Richard Bonnycastle vette át a cég irányítását. 1969-ben áthelyezte központjukat Torontóba, Ontario államba, ahol a könyvkiadó üzletág legnagyobb cégévé akarta fejleszteni a Harlequint. 1970-ben ifj. Bonnycastle leszerződött a Pocket Booksszal és a Simon and Schusterrel, hogy az Egyesült Államokban terjesszék a Mills and Boon regényeket.
1971. október 1-jén Harlequin megvásárolta a Mills and Boont. John Boon, a másik alapító fia maradt a társaságnál, hogy felügyelje a brit működést. Az észak-amerikai könyvkiadók vonakodtak ellátni a tömeges olcsókönyvpiacot, ezért a Harlequin úgy döntött, ott adják el könyveiket, "ahol a nők vannak", és szupermarketekben valamint más kiskereskedésekben terjesztették őket. A cég inkább a könyvsorozatokra fókuszál, mint az önálló könyvekre. A hagyományos reklámozás helyett az előzetesekre helyezi a hangsúlyt. Abban reménykedik, ha néhány előzetes sort elolvasnak a vevők, néha más termékhez kapcsolva, szeretnék tudni a történet folytatását, és megveszik a könyvet. Ezután a Harlequin kiszolgálja az olvasót, közvetlenül az olvasóknak árul, akik beleegyeznek abba, hogy havonta bizonyos számú könyvet megvesznek.
Abban az időben, mikor megvásárolta a Mills and Boont, a cég egy kategóriában csak egyféle sorozatot adott ki. Hat regényt jelentetett meg minden hónapban Harlequin Romance címmel. John Boon ösztönzésére 1973-ban bevezetett egy második sorozatot, a Harlequin Presentset. Úgy tervezték, három népszerű és termékeny szerzőt emelnek ki: Violet Winspeart, Anne Hampsont és Anne Mathert. Ezek a regények kissé bujábbak voltak, mint társaik a Harlequin Romance-ban. Bár Mary Bonnycastle helytelenítette érzékibb jellegüket, jól fogytak Nagy-Britanniában, így a cég úgy döntött, elkezdi terjeszteni Észak-Amerikában is. Két éven belül a Harlequin Presents regények több bevételt hoztak, mint a Harlequin Romance. 1975 végén a Toronto Star Ltd. megszerezte a tulajdonhányad 52,5 százalékát a Harlequinben, 1981-ben pedig a fennmaradó részt is.
Románcháború
1975-re a könyvek 70%-át az Egyesült Államokban adták el. Ennek ellenére a cég kizárólag brit írókkal szerződött. Ebben az évben született meg az első szerződés amerikai szerzővel, mikor megvásárolták Janet Dailey egyik regényét. Dailey regényei tökéletes példányai voltak a műfajnak: "igazi hősnők és hősök, az udvarlás helyszíne Amerika, amerikai érzékenységgel, erényességgel, történelemmel és legfőképpen beállítottsággal."Regis (2003), p. 159. Harlequin bizonytalan volt, hogyan reagál a piac erre az új típusú szerelmes regényre, és nem volt hajlandó teljes mértékben magáévá tenni azt. Az 1970-es évek végén egy Harlequin szerkesztő visszautasított egy kéziratot Nora Robertstől, aki azóta a legkeresettebb romantikus szerző, mert "már volt amerikai írójuk."Regis (2003), pp. 158, 183, 184.
1976-ban a Harlequin felmondta a terjesztési szerződését a Simon and Schusterrel, valamint a Pocket Booksszal. Ezzel a Simon and Schuster ott maradt hatalmas kereslettel kínálat nélkül. Hogy pótolja ezt a hiányosságot, és hogy kihasználja a kiaknázatlan amerikai tehetségeket, akiket a Harlequin elutasított, 1980-ban megalapította a Silhouette könyveket. A Silhouette számos sorozatot jelentetett meg több kategóriában, és arra biztatta szerzőit, hogy bátran kísérletezzenek a műfajjal, alkossanak újfajta hősnőket, hősöket, szóljanak hozzá az aktuális társadalmi kérdésekhez.
Felismerve hibáját, 1980-ban a Harlequin elindította saját Amerika-központú szerelmes regényeit. A Harlequin Superromance sorozat volt az első, mely Nagy-Britannia helyett Észak-Amerikából eredt. A regények hasonlóak voltak a Harlequin Presents könyveihez, de hosszabb terjedelem, amerikai beállítottság, valamint amerikai karakterek jellemezték.
Nehezen alkalmazkodott a Harlequin azokhoz a jellemzőkhöz is, melyeket az olvasók értékeltek a számos, kifejezetten szexuális jelenetet tartalmazó regényekben, így 1980-ban több kiadó is belépett a romantikus regények piacára, hogy kitöltsék ezt az űrt. Ebben az évben Dell elindította a Candlelight Ecstasyt, az első olyan sorozatot, melyben eltekintenek attól a követelménytől, hogy a hősnőnek szűznek kell lennie. 1983 végére a Candlelight Ecstasy összbevétele 30 millió dollár volt. A Silhouette is elindította hasonló sorozatát, a Desire-t és a Special Editiont, melyek mindegyikét havonta 90 - 100%-ban értékesítették. A szerelmes regény-sorozatok kategóriájának hirtelen megnövekedése a lányregények új stílusú szerzői iránti megnövekedett keresletet is jelentette. Ez a szűk piac okozta azon minőségi regények számának csökkenését, melyek ez idő tájt jelentek meg. 1984-re a piac telítve volt sorozatokkal, az olvasók kezdtek panaszkodni a cselekmény terjengőssége miatt. A következő évben "a felesleg magas fokú csökkenését kapcsolatba hozták a sorozatokkal, melyeket hónapról hónapra egyre kevesebben olvastak."Thurston, p 128. A Harlequin eladatlan könyveinek aránya, mely 1978-ban kevesebb volt 25%-nál, amikor a szerelmes regény kategória elsődleges szereplője volt, 60%-ra dagadt.
1984-ben a Harlequin felvásárolta a Silhouette-et. A vétel ellenére a Silhouette ugyanúgy működött tovább: szerkesztői tovább dolgoztak, saját cégére alatt folytatta különböző sorozatainak kiadását. Nyolc évvel később a Harlequin megpróbálta megszerezni a Zebra Books-ot, de az üzlet nem valósult meg. 1992-ben a Zebra elvesztésén kívül a Harlequin megtartotta a 85%-os részesedést az észak-amerikai romantikus regények piacán.
Nemzetközi terjeszkedés
A Torstar Corporation, amely Kanada legnagyobb napilapjának, a Toronto Starnak tulajdonosa, 1981-ben felvásárolta a Harlequint. A vállalat elkezdett aktívan terjeszkedni más piacokon. Bár a Harlequin regények szerzői angol anyanyelvűek, mindegyik Harlequin iroda maga döntötte el, mely könyveket adja ki, szerkeszti, fordíttatja le, és nyomtatja ki, ezzel "biztosítva a saját piacához való maximális alkalmazkodást."Hemmungs Wirten (1998), pp. 21-22.
1974-ben elkezdett Európa más részein is terjeszkedni azzal, hogy terjesztési megállapodást kötött a Cora Verlaggal, a német Axel Springer AG kiadó egyik vállalatával. A két cég két évre szóló megállapodást kötött, mely szerint havonta két Mills and Boon regény jelenik meg németül magazin formátumban. A könyvek jól fogytak, és amikor a megállapodás ideje lejárt, meghosszabbítás helyett a Harlequin 50%-os részesedést vásárolt meg a Cora Verlagban. Az új közös vállalati forma lehetővé tette, hogy a Harlequin több nyereségre tegyen szert, emellett folyamatosan terjeszkedjen Nyugat-Németországban, Ausztriában és Svájcban. 1998 óta Németország teszi ki a teljes európai üzletág 40%-át.
Ugyanezen időszak alatt iroda nyílt Hollandiában. Bár az első évben ez veszteséges volt, harmadik évére sikerült nyereséget hoznia. 1979-ben a cég skandináviai irodával bővült Stockholmban. Gyorsan terjeszkedett mind Finnországban, mind Norvégiában. Két évvel megnyitásuk után, a Harlequin a tömegesen gyártott könyvek piacának 24%-át mondhatta magáénak Svédországban. Skandináviában egyedi formátumú példányokat kínáltak. A könyvkereskedők nem voltak hajlandók szerelmes sorozatokat árusítani. Arra panaszkodtak, hogy a könyvek rövid élettartama (egy hónap) túl sok munkát követel túl kevés bevételért. Könyvkereskedők és terjesztők is aggódtak amiatt, hogy a Harlequin könyvborítók egységessége túl nehézzé teszi a reklámozást. Ehelyett a skandinávok regényeket magazinoknak minősítették, és szupermarketekben, újságárusoknál vagy előfizetéssel árusították. Megtartották az észak-amerikai stílusú direkt marketinget, bár a skandináv célközönség valamennyire különbözött.