Dengyel Iván (Nagyvárad, 1944. május 10. –) Jászai Mari-díjas és Aase-díjas magyar színész.
Élete Középiskolai tanulmányait a nagyváradi premontrei gimnáziumban végezte. 1969-ben kapott színészi diplomát a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben. Osztályvezető tanára Tompa Miklós volt, asszisztensek : Tar László és Kovács Levente.
1969–1972 között a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház színésze volt. 1972-től 10 évig a Szatmárnémeti Északi Színház tagja volt. 1982-ben áttelepült Magyarországra. 1983 karácsonyán Ádám Ottó színigazgatónál kétéves szerződést írt alá a Madách Színházhoz. 1984-ben Gali László Debrecenbe hívta, Tóth-Máthé Miklós: A fekete ember című drámájának címszerepére. 1986-ig a Józsefvárosi Színházban és Radnóti Színpadon dolgozott. 1986–1993 között a Madách Színház művésze volt. 1993-tól a Katona József Színház, majd 1994-től az Új Színház, 2010-2025 között a Vígszínház színművésze. 2025-ben befejezte a pályafutását.
Felesége: D. Szabó Éva színésznő, aki színészcsaládból származik, édesapja Szabó Ottó, nagyapja Szabó Ernő. Házasságukból négy gyermek született.Ádám magazin, 1993. január 1. (XIII. évfolyam 1. szám) A művész ne csak igényes, de néha kegyetlen is legyen önmagához – Hajmási Zsuzsa interjúja Dengyel Ivánnal
Színházi szerepei
Filmjei
Játékfilmek Szirmok, virágok, koszorúk (1984) Higgyetek nekem! (1984) Kiáltás és kiáltás (1987) MÁV 2000 (1992) narrátor Valahol Magyarországon (1997) Zsötem (1992) Roncsfilm (1992) A részleg (1995) Honfoglalás (1996) Gyilkos kedv (1997) Kínai védelem (1999) Egy tél az isten háta mögött (1999) Egyszer élünk (2000) Üvegtigris (2001) Valami Amerika (2001) Csocsó, avagy éljen május elseje! (2001) Ének a csodaszarvasról (2002) Előre! (2002) A Hídember (2002) Ébrenjárók (2002) Sobri (2002) Másnap (2004) Világszám! (2004) Friss levegő (2006) Budakeszi srácok (2006) Szabadság, szerelem (2006) Taxidermia (2006) A Hold és a csillagok (2007) Csendkút (2007) Tabló – Minden, ami egy nyomozás mögött van! (2008) Az ügynökök a paradicsomba mennek (2010) Magic Boys (2011) Isztambul (2011) Ól (kisfilm, 2015) Gondolj rám (2016) Magyar Passió (2021) Szimpla manus (2022)
TV-filmek Kémeri (1985) A fekete kolostor (1986) Míg új a szerelem (1986) A nap lovagja (1987) Katona József: Bánk bán (1987) Nyolc évszak (1987) A pacsirta (1987) A törvény szövedéke (1988) Családi kör (1989-1994, 1999) Linda (1989) A megközelíthetetlen (1989) Szomszédok (1991-1998) Haláli történetek (1991) Pénzt, de sokat! (1991) Egy diáktüzér naplója (1992) Öregberény (1993-1995) Devictus Vincit (1994) Ábel az országban (1994) Família Kft. (1997) Ábel Amerikában (1998) Kisváros (1998-2001) Családi album (2000) A titkos háború (2002) Limonádé (2003) Indián nyár (2006) Mátyás, a sosem volt királyfi (2006) A harmadik fiú (2006) Régimódi történet (2006) 56 villanás (2007) Tűzvonalban (2008) Aranyélet (2015) Munkaügyek (2015) Csak színház és más semmi (2016–2017) A tanár (2019)
Szinkronszerepei 102 kiskutya: Armstrong nyomozó - Jim Carter 48 óra: Cowboy csapos - Peter Jason A belső tenger: Francisco atya - José María Pou A cég: Barry Abanks - Sullivan Walker A Gyűrűk Ura - Sauron Szája A Főnix felrepül: Cobb - Ernest Borgnine A hálószobában: Willis Grinnel - William Wise A keresztapus: Al - Vincent Pastore A kilencedik nap: Philippe püspök - Hilmar Thate A majmok bolygója (2001): Majomparancsnok - Kevin Grevioux A mamut: Simon Abernathy - Tom Skerritt A medve: Bill - Jack Wallace A palota ékköve: O Gyeom-ho - Jo Gyeong-Hwan A rettenthetetlen: MacClannough - Sean McGinley A tizedik: Pierre - Jim Carter A világ legszebb története: Varus - Harold J. Stone Ami sok, az sokk: Vic, kukás - Dick Miller Arthur: Bitterman, Arthur sofőrje - Ted Ross Az 54. hadtest: Francis George Shaw - Peter Michael Goetz Casino: Charlie Clark - Richard Riehle Dzsungelláz: Mike Tucci - Frank Vincent Elemi ösztön: Seriff - Jack McGee Esküdt ellenségek: D.A. Adam Schiff - Steven Hill Fenyegetés: Leo - Neville Brand Imitátorok: Umbrillo atya - Werner Herzog Jégkeblek: Albert - Michel Peyrelon Kemény fiúk: Hotel portás - Ernie Sabella Marnie: Sidney Strutt - Martin Gabel Minden héten háború: TV-kommentátor - Barry Switzer Nincs kiút: Mate - Dennis Burkley Pofa be!: Nosberg - Michel Aumont A rejtőzködő: Holt szenátor - John McCann Ritz fürdőház: Izmos vendég - Leon Greene Rocky: Jergens - Thayer David Sok hűhó semmiért: Antonio - Brian Blessed Szellemirtók: Börtönőr - Reginald VelJohnson Titkos terv: Paul Elkert - Serge Houde Tökéletes célpont: Randal Poe - Eliott Keener Tuti dolog: Rendőr - Frantz Turner Véres ököl: Hal - Kenneth Peerless Veszett kutya (1977): Bruno Esposito - Sergio Smacchi Zürichi páncélterem: Norbert Kumeron - Hans Heinz Moser Zsaru pánikban: Jonathan - Gregg Daniel
Díjai Vándor Pufi-díj (1992) Jászai Mari-díj (1999) A kiscsillag is csillag díj (2011) Aase-díj (2015)
Jegyzetek
Források
Dengyel Iván hivatalos honlapja
További információk
Adatlapja a Vígszínház honlapján Filmkatalógus.hu Magyar szinkron Internetes Szinkron Adatbázis
Kategória:Magyar színészek Kategória:Nagyváradiak Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:Aase-díjasok Kategória:1944-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Vándor Pufi-díjasok