Lehecsény (románul Leheceni) falu Romániában, a Partiumban, Bihar megyében.

Fekvése A Bihar-hegységben, a Fekete-Körös egyik ága mellett, Vaskohtól délkeletre fekvő település.

Története A falut 1588-ban említette először oklevél Lehechien néven.

1600-ban Recheleny (Lechecheny), 1808-ban Lehecsény, 1913 Lehecsény néven írták.

1851-ben Fényes Elek írta a településről.

Földesura a nagyváradi 1. sz. püspökség volt.

1910-ben 565 lakosából 6 magyar, 559 román volt. Ebből 559 görögkeleti ortodox, 6 izraelita volt.

A trianoni békeszerződés előtt Bihar vármegye Vaskohi járásához tartozott.

2002-ben 422 lakosa közül 413 fő (97,9%) román, 9 fő (2,1%) cigány volt.

Nevezetességek Görög keleti temploma 1820-ban épült. Fazekasság, kézműipari tevékenységek: Lehecsény falu a vörös agyag megmunkálásának központjaként ismert, ahol még napjainkban is számos hagyományos darabot készítenek, közülük is legismertebbek a lehecsényi edények, melyeket spirálvonallal, körökkel és cakkozással díszítenek. Az egyetlen fazekas, aki ezt a mesterséget ma is a hagyományok szerint végzi Raul Bocse, aki alig 8 éves korában ismerkedett meg a fazekas koronggal, nagyapjának köszönhetően.

Jegyzetek

Források

Fényes Elek: Magyarország történeti földrajza

Vistai András János: Tekintő – erdélyi helynévkönyv

További információk

Kategória:Bihar megye települései Kategória:Bihar vármegye települései