Az 1683–84-es francia–spanyol háború, francia szóhasználatban „(újra)egyesítési háború” (guerre des réunions) egy viszonylag rövid ideig tartó katonai konfliktus volt a Francia Királyság és a Spanyol Királyság között. XIV. Lajos francia királyt nem elégítették ki korábbi hódító hadjárataiban – az 1667–1668-as devolúciós háborúban és az 1672–1679-es francia–holland háborúban – elért területi gyarapodások. További területeket kívánt szerezni elsősorban Spanyol-Németalföld rovására. Kormánya 1679–1682 között az „egyesítési politikát” (politique des réunions) folytatta, azaz a békeszerződések joghézagait kihasználva, diplomáciai és jogi manőverekkel való megalapozás után, XIV. Lajos hadserege békeidőben, hadüzenet nélkül megszállta az igényelt területeket. A kisebb konfliktusok sorozata fokozatosan eszkalálódott, míg 1683-ban a szorongatott Spanyolország formálisan is hadat üzent, ekkor robbant ki a „hivatalos” háború.
Spanyolországot cserben hagyták szövetségesei, Hollandia és a Német-római Birodalom, ezért hamarosan békét kellett kérnie. A háborút az 1684. augusztus 15-én megkötött regensburgi fegyvernyugvási szerződés (Trêve de Ratisbonne) zárta le, ebben a hadviselő felek húsz évnyi fegyvernyugvásban állapodtak meg, elfogadva a status quót.
Előzmények Ez a háború a korábbi devolúciós háború (1667–1668) és francia–holland háború (1672–1679) közvetlen következménye volt. A Hollandia elleni győzelem ellenére XIV. Lajos elégedetlen volt az elért területi nyereségekkel. Még 1679-ben elbocsátotta külügyminiszterét, Pomponne márkit, helyére Colbert pénzügyminiszter tehetséges öccsét, Charles Colbert de Croissy márkit nevezte ki. Az új külügyminiszter dolgozta ki és javasolta a királynak azon diplomáciai és katonai manőver-sorozatot, amelyet a „birtok-egyesítések politikájának” (politique des réunions) neveztek.
XIV. Lajos a sikeres háború végeztével sem oszlatta fel hadseregeit. Teljes létszámban ( fő) fegyverben tartva, hatékony eszközként használta őket „birtok-egyesítő” politikájának (Réunions) keresztülerőszakolásában. A királyság határainak védelmére XIV. Lajos hatalmas erődrendszer kiépítésébe kezdett. Vauban márki, tábornagy (1633–1707) 160 új erődítményt létesített vagy korszerűsített Franciaország szárazföldi és tengeri határai mentén. Erre a bázisra építve kezdte meg XIV. Lajos a lépésenkénti terjeszkedést.
A francia „egyesítési politika” Az 1683–84-es francia–spanyol háború, amit a franciák következetesen az „egyesítések háborújának” (guerre des réunions) neveznek, nem hirtelen robbant ki. 1679–1682 között éveken át tartó diplomáciai és katonai manőversorozat előzte meg, amelynek keretében Franciaország – békeidőben – kisebb-nagyobb területeket ragadott el Spanyolországtól és szövetségeseitől, azon a jogcímen, hogy a rosszul megszövegezett békeszerződések révén ezek is a francia koronát illetik.
Új külügyminiszterének, Croissy márkinak tanácsára XIV. Lajos már 1679-ben „egyesítő kamarákat” (chambres des réunions) állított fel, amelynek tagjai tanult jogászok és történettudósok voltak. E bizottságokat a király azzal bízta meg, hogy vizsgálják át az elmúlt években Franciaország által megkötött összes békeszerződés területi rendelkezéseit. A harmincéves háborút lezáró, 1648-as vesztfáliai béke, a devolúciós háborút lezáró, 1668-as aacheni békeszerződés és a francia–holland háborút lezáró, 1679-ben kötött nijmegeni békeszerződés rendelkezései alapján Franciaország számos kisebb-nagyobb területet szerzett meg. Az egyesítő kamaráknak – a szerződések és a birtokviszonyok aprólékos átvizsgálásával – meg kellett állapítaniuk, Franciaország ténylegesen megkapta-e valamennyi neki járó területet, minden olyan földdel és csatolt birtokkal („dépendences”-okkal) együtt, amelyek valaha ezekhez tartoztak, ezeknek részei voltak.
Korabeli szokásjog szerint, ha egy uralkodó megszerzett egy várost, ezzel megszerezte a jogot a város saját birtokaira, és a környező vidékre (falvakra, termőföldekre). Például Elzász a 17. századtól kezdve eltérő birtokterületek valóságos szövevényéből, „patchwork”-jéből állt össze. 1648-ban Franciaország megszerezte az osztrák Habsburgok birtokát, a Sundgaut, egy aránylag kis területet, Mulhouse-tól délre. A nijmegeni békeszerződés lényegében helybenhagyta ezt a helyzetet, XIV. Lajos azonban úgy értelmezte, teljes szuverén jogot szerzett mindazokra a „maradék” területekre is, amelyek még a Német-római Birodalomhoz tartoztak. 1679-től kezdve az egyesítő kamarák megbízást kaptak, hogy nyomozzák le és vizsgálják ki e területek jogállását. Ehhez nagy mennyiségű helyi (tehát német-római birodalmi) joganyagot is fel kellett kutatniuk. Ugyanezt az eljárást folytatták le a Luxemburg és a Spanyol-Németalföld határvidékén is. A legnagyobb ilyen királyi vizsgálóbizottság a lotaringiai Metzben működött.Hermann Kaufmann: Die Reunionskammer in Metz. In: Jahrbuch der Gesellschaft für lothringische Geschichte und Alterztumskunde, 11. sz. (1899.), pp.1-313.
A békeszerződésekben számos esetben hanyagul, vagy félreérthetően írták körül a tárgyalt területek és birtokok határvonalait. Amennyiben a francia kormánybizottságok olyan területekre találtak, amelyekről bizonyítható volt, hogy korábban függelékei voltak a békeszerződésekben Franciaországhoz került valamelyik tartománynak, akkor a korona ezekre a „plusz” területekre is bejelentette igényét, „egyesítés” jogcímén. Ez volt XIV. Lajos király ún. „egyesítési politikája” (politique des réunions), amelynek jogalapját a jogászi kamarák dolgozták ki: „megvizsgálták” az igényeket, és mindig a király elvárásának megfelelő ítéletet hoztak. A döntést közölték az érintett területek fejedelmével vagy elöljáróságával, felszólítva őket, vessék alá magukat a francia joghatóságnak.
thumb|right|250px|XIV. Lajos hadai beveszik Strassburg szabad birodalmi várost, 1681. thumb|right|180px|Louis de Crévant, Humières hercege, a flandriai francia erők parancsnoka. Az egyesítések „folyamatba tétele” Az igénybejelentés után a francia hadsereg hadüzenet nélkül bevonult az „egyesítendő” területekre. A lakosság, és a helyi elöljáróságok általában a franciákkal szimpatizáltak. A helyi hatóságok, megfelelő fegyveres erő híján befejezett tény elé kerültek, nem tanúsítottak komolyabb ellenállást. A spanyol helyőrségeket kivonták, csak elszigetelt csetepatékra került sor. A „furcsa háborúban” elfoglalt területeket a Francia Királysághoz csatolták. A spanyol kormány tiltakozó jegyzékeket küldött Párizsba, eredménytelenül.
A Lajos által igényelt területek főleg a Spanyol-Németalföldön és a Német-római Birodalom nyugati végvidékén (elsősorban Elzászban) feküdtek. A megszerzendő nyílt vidékek azonban védtelenek voltak az erős helyőrségi városok birtoklása nélkül. A frissen megszerzett Elzász megtartásához Lajosnak le kellett foglalnia Strassburgot, a hatalmas luxemburgi erődítmények megszerzése pedig a Spanyol-Németalföldi szerzemények biztosításához volt szükséges.
A terjeszkedés az apróbb városok és azok „dépendence”-aik „egyesítésével” kezdődött. 1680 augusztusában XIV. Lajos megszállta Elzász azon területeit, amelyekről az egyesítési kamarák úgy döntöttek, ezek az 1648-ban megszerzett 10 városhoz csatolt részeknek tekintendők. 1681-ben XIV. Lajos hatalmas erejű hadsereggel körülzárta a Német-római Birodalomhoz tartozó Strassburg szabad várost. Rövid ostromzár után, 1681 szeptemberében a város megadta magát.1681. október 8-án a francia királyi hadsereg bevonult Strassburgba. Még ugyanebben az évben XIV. Lajos bekebelezte az egész elfoglalt Elzászt, ezzel elejét vette, hogy Strassburgon keresztül német-római császári támadások érjék.
A Milánó felé tekintő XIV. Lajos „mellékesen” délkeleten, az Alpokon át is terjeszkedett, a Savoyai-ház uralma alatt álló Piemont rovására. (A Savoyai-ház a Német-római Birodalom hűbérese volt, de francia csapatok szabadon átvonulhattak Savoya és Piemont területén Lombardia felé). 1681 szeptemberében Franciaország megszállta a stratégiai helyzetű Casale Monferrato erődöt, Lombardia és Mantova kapujában. Ezzel és a nyugat-piemonti Pignerol (Pinerolo) erődjével harapófogóba zárta a Savoyai Hercegség nagy részét, és bejelentette igényét a Milánói Hercegségre, a Spanyol Királyság birtokára.
A francia nagyhatalom Észak-Amerikában is terjeszkedett. René de La Salle Québec-ből kiindulva feltárta a Nagy-tavak vidékét és Michigant (1678–1679), teljes hosszában végighajózta a Mississippi folyót (1682) és kijutott a Mexikói-öbölbe. 1682. április 9-én-én megalapította Louisiana francia gyarmatot. E területek egészen 1762-ig, a hétéves háborút lezáró fontainebleau-i békeszerződésig a Francia Királyság birtokában maradtak.
1679 és 1683 között XIV. Lajosnak számos Habsburg-tartományt sikerült megszereznie. „Egyesítette” saját országával Vaudémont grófságot (Comté de Vaudémont), a korábban Lotaringiához tartozott Saarburg (Sarrebourg) városát, a Nassau–Saarbrückeni grófságot (Comté de Nassau–Sarrebruck), a Vogézekben lévő ősi Salm grófságot (Comté de Salm-en-Vosges), a Luxemburgi grófság területének egy részét, a Saar-vidéki Homburg (Hombourg) városát, a Pfalz–Zweibrücken Hercegséget (németül Herzogtum Pfalz–Zweibrücken, francia nevén Principauté du Palatinat-Deux-Ponts), a Franche-Comté-béli Montbéliard Hercegséget (Principauté de Montbéliard), továbbá Weißenburg (Wissembourg) és Straßburg (Strassbourg) városait, Alsó-Elzász egy részével együtt.
A Spanyol Királyság külpolitikailag elszigetelődött, sehonnan sem számíthatott támogatásra. Szövetségese, a Holland Egyesült Tartományok Köztársasága, alig 5 évvel a legutóbbi, nagy vérveszteséggel járt francia–holland háború után nem vállalhatta egy újabb konfliktus kockázatát. A főkormányzói hatalom helyreállítása miatt polgárháborúval fenyegető, bizonytalan belső helyzet állt elő Hollandiában. Amszterdam küldöttei a békét, Orániai Vilmos herceg, főkormányzó (Stathouder) képviselői a háborút pártolták. I. Lipót német-római császár sem tudott segítséget küldeni madridi unokafivérének, mivel ugyanezekben a hónapokban 1683 júliusában XIV. Lajos szövetségese, az Oszmán Birodalom történetének legnagyobb offenzíváját indította meg a Német-római Birodalom keleti határán, részben XIV. Lajos bátorító üzeneteinek köszönhetően. Az oszmán hadsereg három hónapon át ostromolta Bécset. Lipót császár hadai le voltak kötve Keleten.
thumb|right|250px|Korabeli hadi térkép Luxembourg ostromáról, 1684. május 16. A „hivatalos” háború kirobbanása A békeidőben elkövetett nyílt, sorozatos agresszió súlyos fenyegetést jelentett Spanyolországnak. A spanyol kormány hevesen tiltakozott németalföldi területeinek elragadása és a spanyol korona területein állomásozó francia katonaság miatt. Végül 1683. október 26-án a spanyol kormány ultimátumot küldött XIV. Lajosnak, ezzel hivatalosan is kitört a háború a két ország között. 1683 novemberében XIV. Lajos hadserege megindult, és elfoglalta a spanyol-németalföldi Kortrijk (Courtrai) erődített városát, majd a Spanyol-Németalföld keleti részét. Kortrijk erődítményrendszerét Vauban marsall utasítására 1684-ben lerombolták, az nem is épült többé újjá, egyetlen épen maradt része a ma is látható, középkori eredetű „Broeltorens” ikertornyok, a Leie folyó fölött.
1684-ben XIV. Lajos megszerezte a Pfalzi Választófejedelemséget (Kurpfalz) is, ennek helyén létrehozta a francia Saar-vidék tartományt. Hadai elfoglalták a Schelde folyó alsó szakaszát, kézre kerítve Flandria nagy területeit. Bevették Diksmuide (Dixmude) erődített városát is.
Az 1555 óta a spanyol koronához tartozó Luxemburg elutasította a meghódolást. Védőit német–római birodalmi csapatok is erősítették. 1684. április 29. a franciák ostrom alá vették, és két hónapon át tartó ostrom után 1684 júniusában elfoglalták az erődrendszert. XIV. Lajos – az „egyesítési politika” jegyében – saját országához csatolta a Luxemburgi grófságot is. A csatamezőkön a francia csapatok – ahogy a korábbi háborúkban – mindenütt legyőzték a spanyolokat.