A Kalandra fel! (eredeti cím: Adventure Time vagy Adventure Time with Finn & Jake) 2010 és 2018 között vetített amerikai televíziós számítógépes animációs fantasy sorozat, amelyet Pendleton Ward alkotott.

A történet két főhőse Finn és az ő „varázskutyája”, Jake, akik Ooo földjén, egy vicces, furcsa és varázslatos világban élnek, ahol az ember állandóan kalandokba botlik. A sorozatot rengeteg díjra jelölték már és indulása óta készült belőle videójáték és képregény is, valamint a Cartoon Network Üzletben vásárolhatók Kalandra fel!-es termékek.

A széria a Nicktoons-on sugárzott próbaepizód alapján készült. Amerikában 2010. április 5-én mutatta be a Cartoon Network. A sorozat igazság szerint a mesés történetek kiparodizálása. Tíz évad készült belőle. Amerikában hatalmas siker volt a sorozat, több 2–3 millió nézője volt epizódonként. Magyarországon a sorozat vetítését a magyar Cartoon Network 2011. május 16-án mutatta be. A magyar nézettség is kiemelkedően magas volt, 2011 végén ez a sorozat volt a legnézettebb a hazai Cartoon Networkön.

Történet Finn, az emberfiú Ooo Földjén az egyetlen ismert élő ember. Az árva, hiperaktív kisfiút gyermekkorában egy intelligens, beszélő kutyacsalád fogadta be, Joshua, Margaret, és két fia, Jake és Jermaine. Jake és Finn azóta jó barátok, a kisgyerek életerejével és kopott kardjával, valamint a kutya mágikus nyúlóképességével járják Ooo Földjét kalandok, misztikus kincsek, szörnyek, ellenségek, és barátok után kutatva. Bár a két hős csak kedvtelésből keresik a bajt, a mágikus világ szinte minden királyságában ismerik őket, példaképp Cukorországban, a Puffancs Űrben, az Alvilágban, és a Jégkirályságban. Habár ez utóbbi inkább elkerülendő terület, mivel a királyság uralkodója visszatérő ellenfelük, a mániákus varázsló, Jégkirály. Néhány mellékszereplő (Buborék hercegnő, Marceline és Jégkirály) is fontos szerepet játszik a történetben és sok részben megjelennek.

A két kalandor azonban felveszi a harcot ellenfeleikkel, mit sem törődve azzal, hogy az ellenfél épp óriás, fűogre, szellem, ezeréves vámpírkirálynő, a vámpírhölgy lélekzabáló apja egy másik dimenzióból, ok-farkasok, vagy maga a Halál.

Ooo bélyeg|bal|A sorozatbeli Föld bolygó. A képen Afrika, azaz Ooo földje látszik Madagaszkárral, valamint a hatalmas kráter Eurázsia helyén. bélyeg|bal|Egy, a Gomba háború közben lerombolt város.

Ooo Földje egy mágiával, szörnyekkel, és kalandokkal teli földrész. Itt játszódik a sorozat legtöbb epizódja, itt helyezkedik el Finn és Jake otthona. Rengeteg semleges területe – mint a Puszta, vagy Gonosz Erdő – mellett több királyság is nyugszik ebben a térségben: a Jégkirályság, Cukorország, a Tűzkirályság, a Szederkirályság, a Puffancs Űr bejárata és a Felhőkirályság. Bár ezt a varázslatos birodalmat gyakran egy történelem előtti világnak, mágikus dimenziónak hiszik, Ooo Földje valójában napjainkhoz képest körülbelül ezer évvel későbbi, egy nukleáris háború (A Nagy Gomba háború) utáni, poszt-apokaliptikus térség Afrika területén, a Föld bolygón. Ez a magyarázat a sorozat főcímdala közben látható nukleáris bombákra, az erdőkben található épületromokra, gépkocsimaradványokra. A háború közben a földi civilizáció jó része kipusztult, a túlélők a nukleáris sugárzás és a bolygóra visszatért mágia hatására mutálódtak, élőhalottá, vámpírrá, varázshatalommal bíró lényekké lettek (pl. a kihalt sivatagi barlangokban található vak, élőhalott lények, vagy Simon Petrikov, Marceline és családja, vagy a Hyooman törzs). Ugyanakkor ebben a világban léteznek olyan fejlett technikai eszközök is, mint a holografikus újság, számítógép, az intelligens számológépek, valamint élő technológia, mint például Zizgő. A Gomba háború közben, a bombázások következtében Eurázsia helyén egy hatalmas kráter maradt. A sorozat folyamán szinte minden epizód tartalmaz utalásokat a háborúra: a tengerparton megmaradt emeletes házak romjai, holttestek, Marceline emlékképeiben a lepusztult városok, mielőtt benőtték volna azokat a fák, könyvekben, holografikus újságokban található képek, a Jégkirály több száz éves videókazettái, a föld alatti Beautopia, ami csupán egy nagyváros maradványa, mely hirdetőtábláin még mindig az „étel”, „eladó”, „vásárlás”, „kaja” szavak díszelegnek.

Az ötödik évad első epizódjában (Finn the Human) Finn találkozik egy Prizmo nevű lénnyel, aki felhatalmazza egy kívánságra. Finn kívánsága, hogy a Démon bár soha ne létezett volna. Ezzel a kívánságával Finn egy alternatív Ooo Földjét kreál, a Mezőföldet, ahol a Bomba sose robbant fel, mivel Simon Petrikov, Jégkirállyá alakulása előtt, saját életét feláldozva megfagyasztotta, a mágia ereje sose terjedt el a bolygón. Itt Jake egy rendes kutya, Finn családja pedig életben van (mint kiderült, Mertens a vezetékneve), maga Finn jobb karját pedig egy fémkar helyettesíti, a középkor értelmi szintjére visszasüllyedt emberiséget pedig vandálok tartják rettegésben. Ugyanakkor ebben az epizódban Finn-nek van orra, és szemei is emberibbek, mely arra enged következtetni, hogy az Ooo Földjén élő Finn már nem is tisztán emberi lény. A Billy végakarata című részben Finn megtudja hogy a vér szerinti apja valahogy túlélte a Gomba háborút.

A későbbi évadokban kiderül hogy az emberek egy csoportja túlélte a háborút, és pár távoli szigeten telepedtek le. Mániákusan rettegnek a külvilágtól, és egy külön osztagot hoztak létre annak elkerülésére hogy bárki elhagyja a szigetet. Ezt genetikailag módosított emberek alkották, akiknek megnőtt az izomerejük és vezérlőcsip volt a fejükbe ültetve. Finn is innen származik.

Nagy Gomba háború A Gomba háború volt a felelős a Föld bolygó sorozatbeli formájáért, és Ooo létrejöttéért. Bár maga a háború oka, s a háború menete ismeretlen, a „gomba” elnevezés valószínűleg a gombafelhőre utal, melyet a háborút lezáró démon robbanás okozott. Az emberiség harca saját magával egy több száz éves atomháborúba torkollott, melynek egy (valószínűleg mágiával átitatott) démon bomba, a Gomba Bomba vetett véget. Ez teljesen kihatott a Földre: Az emberiség nagy része kipusztult, szinte egész Eurázsia eltűnt, a bomba mágiája pedig létrehozta a Zombikirályt (később Démont), az Erő Kútját, utat nyitott, hogy mágikus lények szaporodjanak el a bolygón, illetve számos mutációt okozott (lásd: Buborék hercegnő(Buborék királynő lánya)), szétszórta a modern technológiai vívmányokat a bolygón, és mágiával itatta át a Földet. Ezután a mágikus lények nagy része kiépítette a maga civilizációját a lepusztult világban, létrejött Ooo . Egyes utalásokból kiderül, hogy a Háború idején az emberiség idegen lényekkel is találkozott, később háborúzott, ami okot adhatott a Gomba háború kitörésére.

Szereplők

A két főszereplő Finn, az ember és Jake, az eb. Finn az egyetlen ember az első pár évadban, később találkoznak Erős Susan-nal, akiről később kiderül hogy ő a korábban említett visszahozó csoport tagja. Jake pedig egy varázskutya, akinek a családja fogadta be Finnt, így nem véletlen, hogy testvéreknek nevezik magukat. Rengeteg mellékszereplő is föltűnik a sorozatban, de közülük Buborék hercegnő, Marceline és Jégkirály játszanak kiemelt szerepet a történetben. Utóbbi kettő múltjáról egyre több derül ki.

A főszereplők, Finn és Jake Fűföldön élnek egy faházban, a további szereplők többsége pedig valamilyen királyságban, országban. A szereplők közül a pilot epizódban Finn (ekkor még Pen-ként), Jake, Buborék hercegnő, Szivárványszarv és Jégkirály jelentek meg.

Főszereplők Szereplő Eredeti hang Magyar hang Finn Zack Shada (bevezető részek)Jeremy Shada (sorozat) Baráth István Jake John DiMaggio Schneider Zoltán Buborék hercegnő Paige Moss (bevezető részek)Hynden Walch (sorozat)Isabella Acres (fiatalon) Molnár Ilona Marceline Olivia OlsonAva Acres (fiatalon)Cloris Leachman (idősen) Nádasi VeronikaCsuha Bori (fiatalon) Jégkirály John Kassir (bevezető részek)Tom Kenny (sorozat) Csuha Lajos

Mellékszereplők Szereplő Eredeti hang Magyar hang Zizgő Niki Yang Pupos Tímea Puffancs hercegnő Pendleton Ward Kerekes József Láng hercegnő Jessica DiCicco Bálizs Anett (3x26. rész)Gáspár Kata (4x01. résztől) Szivárványszarv Niki Yang Erdős Borcsa Ooo ura Andy Daly Pálmai Szabolcs (5. évad)Moser Károly (6-10. évad) Fahéjgolyó Dee Bradley Baker Karsai István (2. évad)Forgács Gábor (3. évadtól) Borsmenta Steve Little Koncz István Fatörzs Polly Lou Livingston Szabó Gertrúd (1-2. évad)Mezei Kitty (3x11. rész)Fekete Zoltán (4-10. evad) Erős Susan Jackie Buscarino Kokas PiroskaSimon Eszter (3x14. rész) Citrom gróf Justin Roiland Bardóczy Attila (5x24. részig)Szokol Péter (5x31. résztől) Prizmo Kumail Nanjiani Galbenisz Tomasz (5x01-02. rész)Markovics Tamás (6x19. résztől) MéTeR Andy Milonakis Markovics Tamás (1. hang)Molnár Levente (2. hang) Betty Lena Dunham (5-8. évad)Tom Herpich (7x21. rész)Felicia Day (9-10. évad) Földes Eszter (5-6. évad)Fehérváry Márton (7x21. rész)Németh Kriszta (8-10 évad) Varázsló Tom Kenny Forgács Gábor (1x20. és 4x15. rész)Melis Gábor (5x05. és 6x18. rész)Galbenisz Tomasz (5x33. rész)Elek Ferenc (6x38. résztől)

Magyar változat A szinkront a Turner Broadcasting System megbízásából az SDI Media Hungary készítette.

Magyar szöveg: Csányi Cecília, Borsiczky Péter, Lai Gábor Hangmérnök: Kállai Roland, Házi Sándor, Schuták László, Császár Bíró Szabolcs Vágó: Kránitz Bence, Pilipár Éva, Schuták László, Wünsch Attila, Göblyös Attila Gyártásvezető: Molnár Melinda, Újréti Zsuzsa, Németh Piroska Szinkronrendező: Somló Andrea Éva, Csere Ágnes, Uzonyi Nóra, Faragó József (6. évad közepétől), Dobay Brigitta (7. évadtól) Produkciós vezető: Németh Napsugár Epizódcímek felolvasása: Schneider Zoltán Szövegek és stáblista felolvasása: Zahorán Adrienne Végefőcímdal: Nádasi Veronika

További szereplők magyar hangjai

Andresz Kati – Cuki (8x09-9x12. rész) Bácskai János – Martin Mertens, Álomharcos (4x21. rész) Berkes Bence – Durvácska (4x20. rész) Bodrogi Attila – Shelby, Láng Leó (2x11. és 9x07. rész), Száraz Süti nővér (2x25. rész) Bodor Böbe – Fagylalt doktornő (2x25. rész) Bognár Tamás – Visszaváltozott herceg, Darren Bolla Róbert – Muszkli hercegnő Borbíró András – Tiffany (Távoli világok, 3. rész) Csőre Gábor – Joshua Csuha Bori – Jake Jr. Dolmány Attila – félszemű gyilkos, Békebíró Elek Ferenc – Almdudler, T.V., Láng Leó (2x11. rész), Johnnie (5x49. rész), Potykafalva bölcse (4x23. rész) Fehér Tibor – Braco Fellegi Lénárd – Abraka Dániel (5x26. rész) Forgács Gábor – Kozmikus Bagoly, Xergiok Galambos Péter – A Mars királya (4x15. rész), A Mozdony (4x21. rész) Gyarmati Laura – Tiffany (8x12. rész) Halász Aranka – Puffancs herceg anyja Harsányi Gábor – Gummy Horváth-Töreki Gergely – James (6x03 és 9x10. rész), Egyik Repülő Saláta fivér (5x23. rész) Illyés Mari – Farmvilági Marceline (5x01-02. rész) Jánosi Ferenc – Abraka Dániel (5x40. rész) Kapácsy Miklós – Bogyó, Phlannel Boxingday, Dr. Erik Adamkinson Kerekes József – Puffancs herceg (1. hang) Kokas Piroska – Cukirály, Áfonya hercegnő (2. hang) Koncz István – Muffin úr (4x20. rész) Lamboni Anna – Tiffany (5x23. rész) Laudon Andrea – Penny Lippai László – Mogyi herceg Mahó Andrea – Szellem hercegnő Markovics Tamás – egyik felhőfiú, életre kelt kulcs, Édi (2. hang) Melis Gábor – Billy, A Démon király Molnár Levente – Simon Petrikov (3x20. rész) Nádasi Veronika – Záp Nádorfi Krisztina – Fióna (3x09. rész) Németh Attila István – Másik Repülő Saláta fivér (5x23. rész) Németh Gábor – Buli isten (2. évad) Orosz Anna – Minerva Campbell Ősi Ildikó – egyik kukoricatermelő falusi Pavletits Béla – Dzsemike (4x20. rész) Pál Tamás – Főszenya (5x01-02. rész) Pálmai Szabolcs – Kent Pekár Adrienn – Édi Pipó László – Tiffany (1x09. rész) Pupos Tímea – piros mókus, harmatkovács, Erin Réti Szilvia – Dr. Hercegnő (2x25. rész) Sarádi Zsolt – Buli isten (5. évad), Gareth (5x23. rész) Sági Tímea – Reményke Seder Gábor – Potykavirgács (4x23. rész), Ron James (5x26. rész), Aquandrius, Csillagember Seszták Szabolcs – Gumó herceg (8x09. rész)