Vághó Ignác, Vágó (Pápa, Veszprém vármegye, 1856. szeptember 14.Pápai róm. kat. születési anyakönyv, 1856. év, 235. folyószám. – Budapest, Ferencváros, 1920. május 31.)Halálesete bejegyezve a Bp. IX. ker. állami halotti akv. 3499/1920. folyószáma alatt. magyar katona, a császári és királyi haderő honvédszázadosa, a Ludovika Akadémia tanára, akinek hadtörténészként is jelentek meg munkái.
Életpályája Vágó János és Farkas Julianna gyermekeként született.Házassági és halotti bejegyzése szerint szülei Vághó József és Lóskay Anna. Középiskolai tanulmányait Pápán, Veszprémben és Budapesten végezte. Pályáját teológusként kezdte, majd bölcsész lett. 1879-ben besorozták a honvédséghez. 1881-ben a Ludovika Akadémia tisztképző tanfolyamán hadapródként tanult, majd 1883-ban hadnaggyá nevezték ki. Ezt követően a katonai szolgálatban 1889-ben főhadnagy, majd 1895-ben százados lett. Beosztásait tekintve volt zászlóalj- és ezredsegédtiszt is. A Ludovika Akadémián mint tanár 1891-től 1898-ig oktatott. 1912. november 1-jétől őrnagyból alezredessé,Budapesti Közlöny, 1912. november 1. (46. évfolyam, 249) 4. old. 1915. május 1-jével ezredessé léptették elő.Budapesti Közlöny, 1915. május 6. (49. évfolyam, 105. szám) 3. old. 1916-ban saját kérelmére nyugdíjazták.Budapesti Közlöny, 1916. november 19. (50. évfolyam, 267. szám) 4. old.
Felesége Szalmay Terézia, akivel 1887. június 20-án kötött házasságot Nagykanizsán.Nagykanizsai római katolikus egyházközség házassági anyakönyve 136/1887.Ország-Világ, 1887. július 9. Gyermekeik: Vághó László (Nagykanizsa, 1888. március 28. – Siófok, 1972. augusztus 28.)Siófoki állami halotti anyakönyv 308/1972. Vághó Elemér Sándor (Nagykanizsa, 1889. július 26.Nagykanizsai római katolikus egyházközség keresztelési anyakönyve 285/1889. – Budapest, 1912. január 5.) magyar királyi 1. sz. honvéd gyalogezredbeli hadnagy.Budapest IX. kerületi állami halotti anyakönyv 88/1912. Vághó Margit Georgina Terézia (Nagykanizsa, 1890. augusztus 11. – Budapest, 1961. május 23.)Budapest XII. kerületi állami halotti anyakönyv 779/1961. férj. Mondada Jenő Józsefné.Budapest IX. kerületi állami házassági anyakönyv 67/1913.
A Ludovika Akadémia Közlönyének 1891-től 1895-ig társszerkesztője volt, és ott számos cikke megjelent.
Munkái Katonai olvasókönyv a legénység használatára. Budapest, 1886. és Nagy-Kanizsa, 1887. A hadseregszervezet, a m. kir. honvédség Ludovika Akadémia tisztképző tanfolyama számára. Budapest, 1894. 2. kiadás. (Hazai Samuval). A hadviselés elemei. Adalék a hadtörténelem tanulmányozásához. Írta Voinovich Emil, ford. Budapest, 1895. Erzsébet királyné életéből. Élet- és jellemrajzi adatok. Budapest, 1898. (Különnyomat a Ludovika Akadémia Közlönyéből). Az Osztrák-Magyar monarchia hadainak szervezete. Glückmann Károly után. Budapest, 1898. (Tankönyv a Ludovika Akadémia számára. 2. kiadás. Budapest, 1904.) Katonai irálytan. Budapest, 1899. (Tankönyv a L. A. és a honvéd-hadapródiskola számára). Adalékok a m. kir. honvéd Ludovika Akadémia történetéhez. Budapest, 1899. Katonai közigazgatás. Budapest, 1900. Székelyi Nyiri Sándor tábornok működése a Ludovika Akadémián. Budapest, 1904.
Jegyzetek
Források
Veszprém megyei életrajzi lexikon
További információk Pallas nagy lexikona, az összes ismeretek enciklopédiája, 1-18.; Pallas-Révai, 1893-Bp., 1904
Kategória:A Császári és Királyi Fegyveres Erők magyar katonái Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Pápaiak Kategória:1856-ban született személyek Kategória:1920-ban elhunyt személyek