Balogh Béni (Nekézseny, 1922. augusztus 1. – Siófok, 2000 július 22.) magyar író, pedagógus, mondagyűjtő.

Élete 1922-ben Nekézsenyben született. Itt élt 1935-ig. A szülei jómódú parasztok voltak, akik a fiukból is gazdálkodót akartak nevelni. Ő azonban tanulni vágyott, így jutott el a sajószentpéteri polgári iskolába. Ezután Sárospatakon tanult tovább a Református Tanítóképzőben, ahol népiskolai tanítói oklevelet szerzett.

A 2. világháborúban 1943-tól katonaként szolgált. 1945 májusában szovjet hadifogságba esett, ahonnan 1946 végén szabadult. 1947-ben a Miskolci Gazdaképző Iskola tanítója lett. Ezután a Budapesti Pedagógiai Főiskola magyar-történe­lem szakára került, de nem államvizsgázhatott, mert a szüleit kuláknak nyilvánították. Ezután különböző gyárakban dolgozott, mint segédmunkás. 1957-ben rehabilitálták, így államvizsgát tehetett Szegeden, és megkapta tanári diplomáját. Tanított Ózdon, Délegyházán, Pilisborosjenőn, majd egészen 1983-ig, nyugdíjba vonulásáig Budapesten tanárként és könyvtárosként dolgozott.

Munkássága 1941-től írt, publikált, művei rendszeresen megjelentek különféle napilapok gyermekrovataiban, a Pajtásban, és a Dörmögő Dömötörben, valamint a Kisdobosban, melynek évekig külső munkatársa volt.

Az alkotásaiban szülőföldjén, Észak-Magyarországon játszódó történelmi eseményeket elevenít meg. Első sikerét az 1958-ban megjelent Gyöngyhúrú citera című regénye hozta meg. Önéletrajzi ihletésű művei: a Vadócok a Bükkben (1984) és a Szivárvány a Sajó felett (1987) gyermekkora élményeinek állítanak emléket. Az ifjúságnak főként elbeszéléseket, mondákat, regényeket, meseregényeket írt.

Művei Gyöngyhúrú citera (meseregény, 1958) Éleskővár kincse (bükki mondák, 1971) Vidróczki a nevem! (életrajzi regény, 1979) Szépen szálló sólyommadár (mesék, mondák, históriák, 1981) Vadócok a Bükkben (önéletrajzi regény, 1984) A rablólovag aranyai (regék, mondák, 1986) Szivárvány a Sajó felett (ifjúsági regény, 1987) Omló bástyákon hulló csillagok (mondák, regék, históriák, 1990) A hét oroszlán vára (mesegyűjtemény, 1992) A Vadkörtefa királyfi (mesék, 1992) Vártornyok és harangok (Balassagyarmat, 1993) Csatára fel! (ifjúsági regény, 1994, 1998) Magyar királymondák (1994, 1998, 2007) A hóförgeteg lovasa (mondák, 1999) Balogh Béni: Magyar regék és mondák (2006)

Kitüntetései Szocialista Kultúráért (1982) Pedagógus Szolgálati Emlékérem (1983)

Balogh Béni Irodalmi Emlékhely 2006. szeptember 26-án nyílt meg Nekézsenyben, a régi iskola épületében a Balogh Béni Irodalmi Emlékhely,Balogh Béni Irodalmi Emlékhely az ózdi kistérségben - EPA ahol az író könyvei mellett fényképek, személyes tárgyak idézik fel alakját.

Jegyzetek

Források

Új magyar irodalmi lexikon A-Z (főszerkesztő: Péter László, 1994) Bánfalvi Lászlóné: Egy mesemondó halálára. Balogh Béni író, 1922-2000 (Könyvtári Levelező, 2000, 12. évfolyam 9. szám: 16-18. oldal) Együtt Nekézsenyért Egyesület honlapja: Balogh Béni [ Kortárs magyar írók] Szerző adatlapja a Molyon

További információk Legeza Ilona könyvismertetője - Vidróczki a nevem Ismertető Balogh Béni két művéről - Holnap Kiadó Észak-Magyarországi Napló - Balogh Béni munkássága Nekézseny, Balogh Béni szülőfaluja

Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar ifjúsági szerzők Kategória:1922-ben született személyek Kategória:2000-ben elhunyt személyek