A Samsung Galaxy S II (más néven: Samsung Galaxy GT-I9100) egy androidos mobiltelefon (okostelefon), amelyet a Samsung 2011 januárjában jelentett be. Az Android 2.3.3-as verzióját tartalmazza, de az Android 4.0 és a 4.1.2 is elérhető volt rá. Forgalmazását a világpremierrel egyidőben a T-Mobile 2011 májusában kezdte meg először. A telefon 1,2 GHz-es Dual Core processzorral, 16 GB belső memóriával, 4,3 hüvelykes, 480×800 pixeles Super AMOLED Plus kijelzővel, kapacitív érintőkijelzővel, 8 megapixeles kamerával, továbbá egy előre néző 2 megapixeles kamerával rendelkezik. Ezen túlmenően a Samsung Galaxy S2 az egyik első olyan telefon, ami Bluetooth 3.0-t és/vagy DivX HD-t kínál 8,5 mm-es vastagság mellett. Az egyik első olyan készülék, amely Mobile High-definition Link (MHL) támogatással rendelkezett, amivel közvetlenül 1080p kimeneten lehetett töltés közben HDMI készülékhez csatlakoztatni.

A készülék megkapta az USB On-The-Go (USB OTG) támogatást is.

A Samsung már az értékesítés második hónapjában több mint 3 000 000 darabot adott el ebből az okostelefonból, úgy, hogy az Egyesült Államokban akkor még nem is forgalmazták. Az értékesítések megkezdését követő harmadik hónap végére elérte a 6 000 000 eladott darabszámot.

Piaci bevezetés és fogadtatás A Samsung az új készülékét 2011 májusában 120 ország 140 szolgáltatójánál egy időben kezdte el árusítani. Az akkori mobiltelefonpiac legerősebb hardverével felszerelt készüléke hamar nagy érdeklődésre tett szert.

A magyar T-Mobilenál a készülék előrendelésére volt lehetőség, de a nagy érdeklődés miatt az értékesítés és a kiszállítás is akadozott.

2011 júliusára hatmillió készülék fogyott el, úgy, hogy a Galaxy S2 amerikai árusítását csak 2011 augusztusában kezdték el.

Processzorok Exynos 4210 A Samsung Galaxy S II-t jelenleg Dual Core -es Exynos SoC-val (system-on-a-chip) szerelik, mely az ARM Mali-400 MP GPU-ját használja.

Nvidia Tegra 2 Kapható nVidia Tegra 2 SoC-s változat is, mely GT-I9103 kódjelzés alatt vezettek be a piacra. Az SoC-n kívül a legnagyobb eltérés az I9100 és I9103 között, hogy még az előbbi a Samsung saját fejlesztésű Super AMOLED Plus kijelzőjét kapta, addig az utóbbiban Samsung–Sony közös fejlesztésű Super Clear LCD kijelző található.

Memória A készülékben 1 GB RAM (Samung DDR2) és 16 GB belső tárhely kapott helyet. A tárhely microSD-vel akár további 64 GB-tal is bővíthető.

Képernyő A Samsung Galaxy S II 4,27 hüvelykes, Gorilla Glass (egy speciális repedés- és karcolásmentes anyag) borított Super AMOLED Plus WVGA érintőképernyővel rendelkezik.

ROM-verziók A gyártó a készüléket Android Gingerbread 2.3.3-as verzióval dobta piacra, de 2 hónappal később már elérhető volt rá a 2.3.4-es béta verzió is, amit a félhivatalos Samfirmware oldalról lehetett elérni.

Gyári ROM-ok Hivatalos frissítések A hazai szolgáltatóknál az elején a készülékek többsége XXKE2-es ROM-mal kerültek forgalomba.

Egy ideig hivatalosan csak egy még 2.3.3-as Android-verziójú, XWKE7-es kódjelzésű ROM-ot adott ki a gyártó. Ez hivatalosan a gyár által ajánlott KIES-en keresztül frissíthető verzió.

2012. március 12-én a Samsung hivatalosan kiadta a Android 4.0.3 – becenevén Ice Cream Sandwich (ICS) – operációsrendszer-frissítést, XXLPQ kódjelzéssel. A frissítést elsőként megkapó országok között Magyarország is szerepelt.

Béta ROM-ok Szintén 2.3.3-as androidos gyári béta ROM-ok: XWKF1, XXKF2, XWKF3.

A még béta állapotban lévő gyári ROM-ok közül a 2.3.4-es androidosak a XXKG1, XXKG2 és XXKG3-as kódjelzésűek voltak.

Előre telepített alkalmazások Beépített böngésző Google Maps térkép E-mail-kliens Google Play Social Hub Music Hub Readers Hub Game Hub Kies Air Google Csevegő Navigáció Fénykép- és videókészítő Számológép Samsung Apps FM rádió Polaris Office Mininapló Jegyzet IM AllShare Gmail

Médiatámogatás A Galaxy S2 számos audiofájl-formátumot támogat, köztük két veszteség nélküli audiokodeket, videokodekeket és videóformátumokat:

Videokodekek: MPEG-4 H.264 H.263 Sorenson codec DivX HD/XviD VC-1

Videóformátumok: 3GP (MPEG-4) WMV (Advanced Systems Format) AVI (divx) MKV FLV

Audió: FLAC WAV Vorbis MP3 AAC AAC+ eAAC+ WMA AMR-NB AMR-WB MID AC3 XMF

Tartozékok A készüléket akkumulátorral, töltővel, microUSB kábellel és gyári vezetékes HeadSettel hozták forgalomba; MHL kábel (HDMI összeköttetésre) és USB OTG adapter (USB eszközök csatlakoztatásához, pl.: egér, pendrive) külön volt vásárolható.

Kapcsolódó szócikkek Samsung Galaxy S Samsung Galaxy S III Samsung Galaxy S4 Samsung Exynos

Jegyzetek

Külső hivatkozások

Samsung Galaxy S II – Samsung.com mobilarena.hu corninggorillaglass.com samfirmware.com Jól fogy a Samsung Galaxy S2 – Android.rook.hu, 2011. július 5.

Kategória:Samsung mobiltelefonok