Az 1906-os Tour de France a francia kerékpárverseny negyedik kiírása. 1906. július 2-án kezdődött, Párizs-ból indult a mezőny és július 29-én ér véget, Párizsban. Ebben az évben is a pontozásos rendszert használták a sorrend megállapításánál, az 1905-ös évtől eltérően itt jobban számított az időkülönbség. A nyolcadik szakasz után csak 16 versenyző maradt, ezért az első nyolc szakasz pontozását újraszámolták.

Első alkalommal érintette az út a Massif Centralt, és a Lillében végződő szakasz után Douaibol indult a következő. Rövid szakaszon a németországi Elzász-Lotaringiát is útba ejtették. Hegyi szakaszokon engedélyezték a kisebb lánckerék használatát és bevezették a piros zászlót, amely a szakasz utolsó kilométerét jelzi.

Négy versenyzőt csalás miatt zártak ki, mert egyes szakaszokat vasúton tettek meg. Előfordult az is hogy a nézők szögeket szórtak az útra.

Szakaszok SzakaszIdőpontVégpontokHossz (km)SzakaszgyőztesÖsszetett első1. július 4. Párizs – Lille 275 Émile Georget 2. július 6. Douai – Nancy 400 René Pottier René Pottier3. július 8. Nancy – Dijon 416 René Pottier René Pottier4. július 10. Dijon – Grenoble 311 René Pottier René Pottier5. július 12. Grenoble – Nizza 345 René Pottier René Pottier6. július 14. Nizza – Marseille 292 Georges Passerieu René Pottier7. július 16. Marseille – Toulouse 480 Louis Trousselier René Pottier8. július 18. Toulouse – Bayonne 300 Jean-Baptiste Dortignacq René Pottier9. július 20. Bayonne – Bordeaux 338 Louis Trousselier René Pottier10. július 22. Bordeaux – Nantes 391 Louis Trousselier René Pottier11. július 24. Nantes – Brest 321 Louis Trousselier René Pottier12. július 26. Brest – Caen 415 Georges Passerieu René Pottier13. július 29. Caen – Párizs 259 René Pottier René Pottier

Összetett eredmények

1 Peugeot 31 2 Peugeot 39 3 Peugeot 61 4 Peugeot 65 5 Alcyon–Dunlop 80 6 Alcyon–Dunlop 129 7 Labor 137 8 Alcyon–Dunlop 152 9 Labor 156 10 Alcyon–Dunlop 168 11 Rochet 201 12 Chapmeyrache/MIC Cycles 222 13 — 241 14 Biguet 25682 versenyző, 14 célba érő

Hegyi befutó

Szakasz Hegy Magasság Versenyző Ország 3 Ballon d'Alsace 1178 René Pottier Francia 5 Ĉote de Laffrey 900 René Pottier Francia 5 Bayard 1246 René Pottier Francia

Jegyzetek

További információk

Hivatalos honlap A verseny végeredménye Emlékezés a bajnokokra

1906 Tour