Mansbart Antal (Tóváros, 1821. december 20. – Nagyigmánd, 1849. július 12.) római katolikus plébános.
Gyermekkora Tóvároson született, az akkori Öreg utca (ma Ady Endre) 4-es számú házban. Apja, Josefus Mansbart viaszöntő és mézesbábos mester volt. Anyja Anna Venusin. A két tanú Josefus Nailainer és felesége, Anna Tellesin a születési anyakönyvi kivonatban. A közeli kapucinus templomba gyermekként rendszeresen eljárt szentmisére. Tizennégy éves korában a szülei beíratták a hat osztályos tatai piarista gimnáziumba. 1839-ben tizenhét évesen fejezte be gimnáziumi tanulmányait. A papi pályát választotta. Győrben, a szemináriumban tanult tovább.
Életpálya
Pappá szentelése után, 1843-ban először Győrbe, majd 1847-től a Vértes hegység lábánál levő katolikus és református lakosú faluba, Csákberénybe került fiatalon plébánosnak. A fiatal pap itt élte meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mindennapjait. A győztes tavaszi hadjáratot, Buda visszafoglalását és a debreceni országgyűlés április 14-i döntését, mely kimondta Magyarország függetlenségét és a Habsburg–Lotaringiai-ház trónfosztását. Csákberényen Mansbart Antal a katolikus, Szikszai János pedig a református templomban kihirdette a függetlenségi nyilatkozatot. Néhány hónap múlva ezért Haynau megtorlásul Nagyigmándon, golyó általi halálra ítélte őket.
A szemtanú szavainak idézete a nagyigmándi római katolikus plébánia Historia domus-ából:
„…A ref lelkész Komáromba menekülvén, háza üresen maradt, ezért a cs.k. katonaság által fogháznak használtatott. Igen sokan, többnyire polgári rangból voltak ott elcsukva. Július 12-én korán regvel hozattak oda Mansbart Antal csákberényi plébános és Szikszai János csákberényi ref. lelkész. Kik rögtön halálra ítéltetvén még aznap 12 órára főbe lövettek. Nekem jutott azon nehéz kötelesség, s szegény plébánost halálra előkészíteni és végső óráiban vigasztalni. A plébános 27, a ref. lelkész 50 éves volt. Eleget könyörögtem Haynau előtt ezekért, de mind hasztalan volt…”
Emlékezete
Emléktáblák szövege Csákberényben: A római katolikus templom külső falán fehér márvány emléktábla: „Manszbarth Antal 1821 – 1849 Római kat. plébános községünk szabadságharcos mártírja.”
A csákberényi református templomban: „Kivégeztettek a hazáért 1849. július 12-én Szikszai János ref. lelkész Manszbarth Antal rk. plébános. Ige: A ti életetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben. Kolossé 3. rész, 3. vers.”
Két méter magas kőtömb, jobb felső sarkában faragott Kossuth-címer: „Szikszay János ref. lelkész Mansbarth Antal róm. kat. plébános halálának 150. évfordulóján állíttatta Csákberény Önkormányzata 1999. júl. 12.
Az emlékművet készítette Máhr Ferenc kőfaragó.
A csákberényi római katolikus templomban látható az 50x80 centiméteres fa-domborművet készítette: Sasvári János fafaragó. A dombormű címe: ”Szikszay János és Maszbarth Antal kivégzése Nagyigmándon, 1949-ben.”
Emléktáblák szövege Nagyigmándon:
„A kivégzett két lelkipásztor emlékét a megye közössége 1908-ban a ref. templom melletti Vértanúk terén emlékoszloppal örökítette meg, ugyanakkor emléktáblával jelölték meg a lelkészlakást is.” Az obeliszk felirata Nagyigmándon: „1849. július 12-én a magyar szabadságért Nagyigmándon vértanúhalált halt Mansbart Antal és Szikszay János lelkészek emlékére. Közadakozásból emeltetett a zsellérbirtokosok által átengedett területen. Manglitza Tata.”
A nagyigmándi református parókián elhelyezett emléktábla szövege: „Itt e helyen halt vértanúhalált a hazáért és a szabadságért 1849. július 12-én Mansbar Antal csákberényi katolikus és Sziukszai János református lelkész a zsarnoki önkény golyója testüket megölhette de szent emléküket nem, az közöttünk örökre élni fog.”
Sírfelirat a nagyigmándi temetőben: „Ezen emlékkő Mansbart Antal csákberényi plébánosnak, aki 1849. július 12-én életének 27. évében agyonlövetett. Közadakozásból emeltetett 1909. július 12-én”
Emléktáblák szövege Tatán:
A lebontott szülőház emléktáblája helyett, a Fényes Áruház felépítése után 1974-ben, az áruház lépcsőfeljárójának oldalfalában helyezték el: „E ház helyén állt a vértanú halált halt Mansbarth Antal szülőháza. Kivégezték 1849. júl. 12-én Nagyigmándon. Emlékét megőrizzük. Városi Tanács V.B. Tata.”
bélyegkép|230px|Mansbart Antal halálának 160. évfordulóján helyezték el az új emléktáblát Tatán, a lebontott ház és a járda közötti füves területen 2009-ben
Halálának 160. évfordulóján a lebontott ház és a járda közötti füves területen helyezték el 2009-ben az új emléktáblát: „Ezen a helyen állt Mansbarth Antal csákberényi katolikus pap (sz. 1821. dec. 20.) szülőháza, akit 1849. júl. 12-én Nagyigmándon kivégeztek, mert templomában kihirdette, a Habsburg-ház trónfosztását kimondó debreceni Függetlenségi Nyilatkozatot. Tata Város Önkormányzata 2009.”
Taksányi Sándor református lelkész javaslatára Nagyigmándon a Kereszt utcát az 1950-es évek elején Mansbart utcának nevezték el. Sobor Antal a Perelj, uram! című történelmi regényével állított emléket a két mártír csákberényi parókusnak; a művet később Szikora János rendező színpadra, majd filmre is adaptálta, utóbbit 2021-ben mutatták be Ítélet és kegyelem címmel.
Források
Historia domus. A nagyigmándi római katolikus egyház krónikája; Mester István plébános bejegyzése A tatai gimnázium névtára, 1765-2007 : a Kegyestanítórend Tatai Gimnáziuma (1765-1948) és az Állami Gimnázium (1948-1951), valamint az Eötvös József Gimnázium (1951-2007) tanárai és diákjai (... gyűjt., ... összeáll., a bev. és a kísérő tanulmányt írta Körmendi Géza). 2. jav. és bőv. kiad. – Budapest: Argumentum, 2007. p. 95. és p. 99. Körmendi Géza: Tata és Tóváros története a két világháború között: [1920-1939]. – Tata: Önkormányzat, 1998. p. 20. Mohl Adolf: A tatai plébánia története. – Győr, 1909. p. 238. Nagy István: Nagyigmánd: töredékek a múltból. Nagyigmánd: Önkormányzat, 1996. p. 77-88. Sobor Antal: Perelj, Uram! Budapest: Móra, 1985 2021-ben emléket állított vértanúságának az "Ítélet és kegyelem" című film.
Az emléktáblákon szereplő szövegek forrása
Polgármesteri Hivatal: 2942 Nagyigmánd, Kossuth Lajos utca 2. Református Lelkész Hivatal: 8073 Csákberény, Bajcsy-Zsilinszky utca 14. Római Katolikus Plébánia: 8073 Csákberény, Kossuth Lajos utca 1.
Egyéb
A Szent Kereszt Római Katolikus Plébánián (2890 Tata, Kossuth tér 15.) őrzik Mansbart Antal születési anyakönyvi kivonatát.
Források
Nagyigmánd honlapján található írás Mansbart Antalról és Szikszai Jánosról és három darab kép a sírokról és az obeliszkről
Kategória:Tataiak Kategória:Magyar katolikus papok Kategória:Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc vértanúi Kategória:1821-ben született személyek Kategória:1849-ben elhunyt személyek