A debreceni 35Y jelzésű autóbusz a Segner tér és a Felsőjózsai utca között közlekedik. Útvonala során érinti a belvárost, Helyközi autóbusz-állomást, Segner teret, Diószegi Sámuel Közép- és Szakképző iskolát, Agrár Tudományi Centrumot és az Árpád Vezér Általános Iskolát.

Története 2004-ben indult el, mint a 35-ös busz egyik betétjárata, viszont hamar alapjárattá nőtte ki magát. Csak hétköznap délután közlekedett. A józsai hurkot a 35-össel ellentétesen tette meg. 2006-ban volt terv a 35-össel való összevonásról, azaz minden 35-ös és 35Y járat 35-ös jelzéssel közlekedett volna a 35Y útvonalán két reggeli járat kivételével, melyek továbbra is a addigi útvonalon közlekedtek volna szintén 35-ös jelzéssel. A menetrend változtatásban érintett vonalak közé is felkerült, viszont az utolsó pillanatban ezt elvetették több más változással együtt. A józsai járatok egészen 2009-ig szakaszhatárosak voltak, így a Böszörményi úti iskola (mai Árpád Vezér Általános Iskola) megállóhelyről csak összvonalas bérlettel, vagy újabb vonaljegy lyukasztásával lehetett tovább utazni. A 2009. július 1-jei szolgáltatóváltáskor a Józsai járatokat összevonták a 28-as busszal. Innentől kezdve a belső végállomás a Dobozi lakótelep lett. A végállomás annyira zsúfolt lett, hogy július 20-ától egy új megállóhelyet helyeztek üzembe. Sok panasz érte ekkoriban a józsai járatokra mivel a Dobozi lakótelep megállóhelyen le kellett szállni, és a következő két megállóhely mellett lévő iskolába csak egy másik buszra való felszállással lehetett eljutni. 2010. július 12-től a légszennyezésre hivatkozva a Segner térig rövidítették. A Segner tértől a Dobozi lakótelepre a 2D, 3E és 4-es trolibusszal lehetett eljutni. A józsaiak így már nem tudták közvetlenül elérni a belvárost, így a járat meghosszabbítottását kérték a DKV-tól. Egy hónap múlva augusztus 16-án a járatot meghosszabbították, viszont a Dobozi lakótelep helyett már a Nagyállomásig közlekedett csak hétköznap csúcsidőben. Csúcsodőn kívül és hétvégén az A jelzésű betétjáratok közlekedtek a Segner térig. A 2-es villamos 2014-es elindulásával az összes járat csak a Segner térig közlekedik. Ettől kezdve van egy kis is hurok a vonalban. Ennek az volt a célja, hogy a Távolsági buszpályaudvart is elérhessék az utasok átszállás nélkül. Ezzel egyidejűleg a betétjáratok megszűntek a 36Y kivételével.

Járművek A viszonylaton Alfa Cívis 18 típusú csuklós buszok közlekednek.

Útvonala ÉvVégállomásokÚtvonal odaÚtvonal vissza2004-2009Segner tér – Felsőjózsai utcaPesti utca – Böszörményi út – – Harmat utca – Gönczy Pál utcaSillye Gábor utca – Harmat utca – – Böszörményi út – Pesti utca2009-2010Dobozi lakótelep – Felsőjózsai utcaVíztorony utca – Ótemető utca – Rakovszky Dániel utca – Faraktár utca – Kossuth utca – Széchenyi utca – Nyugati utca – Segner tér – Pesti utca – Böszörményi út – – Harmat utca – Szentgyörgyfalvi út – Gönczy Pál utcaSillye Gábor utca – Szentgyörgyfalvi út – – Böszörményi út – Pesti utca – Segner tér – Nyugati utca – Széchenyi utca – Kossuth utca – Faraktár utca – Rakovszky Dániel utca – Víztorony utca2010Segner tér – Felsőjózsai utcaPesti utca – Böszörményi út – – Harmat utca – Szentgyörgyfalvi út – Gönczy Pál utcaSillye Gábor utca – Szentgyörgyfalvi út – – Böszörményi út – Pesti utca2010-2014Nagyállomás – Felsőjózsai utcaPiac utca – Széchenyi utca – Nyugati utca – Segner tér Pesti utca – Böszörményi út – – Harmat utca – Szentgyörgyfalvi út – Gönczy Pál utcaSillye Gábor utca – Szentgyörgyfalvi út – – Böszörményi út – Pesti utca – Segner tér – Nyugati utca – Széchenyi utca – Piac utca2014-tőlSegner tér – Felsőjózsai utcaHatvan utca – Tisza István utca – Széchenyi utca – Nyugati utca – Segner tér – Pesti utca – Böszörményi út – – Harmat utca – Szentgyörgyfalvi út – Gönczy Pál utcaSillye Gábor utca – Szentgyörgyfalvi út – – Böszörményi út – Pesti utca – Segner tér – Nyugati utca – Széchenyi utca – Tisza István utca – Hatvan utca

Megállóhelyei Az átszállási kapcsolatok között az azonos útvonalon, de a felsőjózsai kört ellenkező irányban körbe járó 35-ös busz nincsen feltüntetve.

! !Megállóhely ! !Átszállási kapcsolatok |- |0 |Segner térvégállomás |30 |align=left| |- |1 |Hatvan utca |29 |align=left| |- |2 |Széchenyi utca (↓)Tisza István utca (↑) |28 |align=left| |- |3 |Helyközi autóbusz-állomás |27 |align=left| |- |4 |Segner tér |25 |align=left| |- |6 |Pesti utca |23 |align=left| |- |8 |Alföldi Nyomda |∫ |align=left| |- |9 |Tűzoltóság |21 |align=left| |- |10 |Füredi út |02 |align=left| |- |11 |Kertváros |18 |align=left| |- |13 |Agrártudományi Centrum |16 |align=left| |- |15 |Békessy Béla utca |15 |align=left| |- |16 | |13 |align=left| |- |17 |Branyiszkó utca |11 |align=left| |- |18 |Lóverseny utca (↓)Úrrétje utca (↑) |10 |align=left| |- |19 |Hangyás utca |9 |align=left| |- |21 |Agrárgazdaság |7 |align=left| |- |22 |Harstein kertek |6 |align=left| |- |23 |35-ös út |5 |align=left| |- |∫ |Harmat utca |3 |align=left|

|Sillye Gábor utca |2 |align=left|

|Barátság utca |1 |align=left| |- |25 |Szirom utca |∫

|27 |Rózsás Csárda |∫ |align=left| |- |29 |Gönczy Pál Általános Iskola |∫ |align=left| |- |31 |Pál utca |∫ |align=left| |- |33 |Felsőjózsai utcavégállomás |0 |align=left|

Járatsűrűség

A 35Y busz csak délután közlekedik, délelőtt a hasonló útvonalon járó 35-ös busszal lehet közlekedni.

Pontos indulási idők itt.

Források A DKV Zrt. Hivatalos oldala Balogh Tamás Zoltán: buszPANORÁMA - A debreceni autóbuszjáratok története 1863-2018

Kategória:Debrecen autóbuszvonalai