Flavius Nevitta (? – 363 után) frank származású római katona, hadvezér a 4. század közepén. Iulianus császár seregének lovassági parancsnoka legalább 357-től, 362-ben consul.

Nevitta neve 357-ben fordul elő először a forrásokban (Ammianus Marcellinus), amikor Iulianus alemann-hadjáratának segítségeképp a Rhaetiát fosztogató törzseket győzte le Barbatio serege. Ezután Iulianusnál maradt Galliában.

Nevitta lett a 361-es polgárháborúban Iulianus egyik hadoszlopának vezetője, Rhaetián keresztül vonult II. Constantius ellen. Utóvéd feladatai voltak, hogy megakadályozza a fősereg hátbatámadását, illetve az illyricumi kikötőkben seregek partra szállítását. Ammianus Marcellinus ennél a szakasznál írja le Nevitta tulajdonságait, miszerint tapasztalatlan katona volt, rövid katonai pályafutással a háta mögött, ezen kívül kissé faragatlan és néha kegyetlen.

Iulianus császárrá emelése után, 361-ben kapta meg a magister equitum rangot, 362-ben Claudius Mamertinus consultársa. E minőségében tagja a Saturninius Secundus Salutius által vezetett chalcedoni bíróságnak 362 elején. 363-ban hadvezérként kísérte Iulianust a balvégzetű perzsa-hadjáratra. Iulianus halála után valószínűleg tagja volt a Salutiust, majd Iovianust császárnak választó hadvezéri tanácsnak (Victor, Dagalaif, Arintheus), majd eltűnik a forrásokból, sorsa ismeretlen.

Források Ammianus Marcellinus: Res Gestae Alexander Demandt: Magister Militum, Diskussion der wichtigsten Quellen und der älteren Literatur Arnold Hugh Martin Jones – John Robert Martindale – John Morris: Flavius Nevitta, The Prosopography of the Later Roman Empire (PLRE). Band 1, Cambridge University Press, Cambridge, 1971. , 626–627. old. Klaus Rosen: Julian. Kaiser, Gott und Christenhasser, Klett-Cotta, Stuttgart, 2006. 189, 213, 215, 220, 238, 246, 351, 367, 376. old.

Kategória:Consulok a 4. században Kategória:Római hadvezérek, katonák Kategória:A 360-as években elhunyt személyek