Nemesborzova község Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Fehérgyarmati járásban. 220 hektáros kiterjedésével a vármegye második legkisebb közigazgatási területű települése.
Fekvése Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye keleti részén, a Szatmári-síkságon fekszik, Fehérgyarmattól keletre. A megye legkisebb közigazgatási területű települései közé tartozik, ennek is köszönhető, hogy mindössze három településsel szomszédos: északkelet, kelet és délkelet felől kisszekeresi, délnyugat felől nagyszekeresi, nyugat és északnyugat felől pedig mándi területek határolják.
Megközelítése A település központján, annak főutcájaként a 4134-es út halad végig, ezen érhető el Mánd, Vámosoroszi és Nagyszekeres felől is. Északi határszéle közvetlen közelében elhalad a 491-es főút is – az ország távolabbi részei felől ezen érhető el, Fehérgyarmat érintésével –, de a községet a főút ennél jobban nem érinti, az oda utazóknak Mándnál le kell térniük a 4132-es útra, amiből a falu északi határában ágazik ki a 4134-es út.
Vasútvonal nem érinti, a legközelebbi vasúti csatlakozási lehetőség a Nagyszekeres vasútállomása, a központtól körülbelül 2 kilométerre délnyugatra.
Története Területén gazdag, bronzkori leletanyagot találtak. Nevét egyrészt a nyír szláv megfelelőjétől, másrészt az egykor erdeiben élt borzokról származtatják.
1181-ben említik először. A Borzovay család ősi birtokát 1436-ban a Kölcseyek szerezték meg. A mohácsi csata után martalócok dúlták fel, 1662-ben a szatmári német helyőrség katonái rabolták ki. Az ellenség megfékezésére az erdőben fekvő falut körülárkolták és a Nóborda patak vizével az árkot feltöltötték. Az árkok nyomai még kivehetők. A 19. században a Kálos, Erdélyi, Pápay, Mandy családok voltak földesurai. Akasztófa-hely nevű határrészét a hírhedt Haynau-birtok kapcsán kapta.
1990 előtt Nagyszekeres tárközségeként Fehérgyarmat városkörnyékéhez tartozott. 1990-től önálló.
Közélete Polgármesterei 1990–1994: Nagy Zsigmond (független) == Kelet-Magyarország, 1990. okt. 3. 4. p. 1994–1998: Nagyné Szűcs Erzsébet (független) == Kelet-Magyarország, 1994. dec. 13. 11. p. 1998–2002: Nagy Zsigmond (független) == Kelet-Magyarország, 1998. okt. 21. 7. p. 2002–2006: Nagy Gábor Zsigmond (független) == Kelet-Magyarország, 2002. okt. 21. 7. p. 2006–2010: Nagy Gábor Zsigmond (független) == Kelet-Magyarország, 2006. okt. 2. 4. p. 2010–2014: Nagy Gábor Zsigmond (független) 2014–2019: Nagy Tamás (független) == Kelet-Magyarország, 2014. okt. 14. 5. p. 2019–2024: Nagy Tamás (független) 2024– : Nagy Tamás (független)
Népesség A település népességének változása:
2001-ben a község lakosságának közel 100%-a magyar nemzetiségűnek vallotta magát.A 2001-es népszámlálás nemzetiségi adatsora
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 100%-a magyarnak, 6,1% cigánynak (a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 6,1%, református 67,1%, görögkatolikus 1,2%, felekezeten kívüli 17,1% (4,9% nem válaszolt).Nemesborzova Helységnévtár
2022-ben a lakosság 85,7%-a vallotta magát magyarnak, 9,5% ukránnak, 1% cigánynak, (12,4% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 5,7% volt római katolikus, 60% református, 4,8% görög katolikus, 5,7% felekezeten kívüli (23,8% nem válaszolt).Nemesborzova Helységnévtár
Nevezetességei Református temploma - 1810 és 1830 között épült késő barokk stílusban. Harangláb, melyet a Szentendrei Skanzenbe szállítottak. Jelenleg a 2001-ben épített pontos másolata látható az eredeti helyén.
Jegyzetek
Kategória:Szabolcs-Szatmár-Bereg megye települései Kategória:Szatmár vármegye települései