Egyházasharaszti () község Baranya vármegyében, a Siklósi járásban.
Fekvése A vármegye déli részén fekszik, Siklóstól dél-délkeletre, Siklósnagyfalu és Alsószentmárton között. Közúton e két település valamelyikének érintésével közelíthető meg, az 5709-es úton; zsáktelepülésnek tekinthető déli szomszédjával, Olddal az 57 122-es számú mellékút köti össze.
Története
A falu neve is arra utal, hogy már nagyon korán volt temploma, a haraszt pedig tölgyerdőre utal. Már a bronzkorban is lakott település volt, 1294-es iratok alapján fontos helynek mondják, ahól hadiút haladt át. A régi magyarok által lakott település a török időkben is lakott maradt, 1840-ben már 600 lakosa volt és 1837-től van iskolája.
Címerében farkast, a farkas szájában süllőt látni, a címeren három templom látható, amelyek a három ősi település, Baksi (farkas), Süllőd (hal), Haraszti (tölgyerdő) jelképezi.
2005 augusztusában kutatófúrást végeztek az egykori patakmalom környékén, ahot 37,5 °C-os termálvizet találtak, de újabb feltárások engedélyezése folyik, melynek eredményeként még forróbb vizek feltárására számítanak. Így egy nagyszabású, az idegenforgalmat is vonzó termálprogram körvonalazódik, mely nem csak a nehéz helyzetben lévő falú, de az 5 km távolságban lévő Siklós jövőképét is átformálhatja. Megvalósításához uniós pályázati pénzekkel is számolnak.
Közélete Polgármesterei 1990–1994: Horváth Pálné Mellár Ilona (független) 1994–1998: Horváth Pálné (független) 1998–2002: Vida Dezső (független) 2002–2006: Vida Dezső (független) 2006–2010: Vida Dezső Zoltán (független) 2010–2014: Vida Dezső Zoltán (független) 2014–2019: Vida Laura Ildikó (Fidesz-KDNP) 2019–2024: Vida Laura Ildikó (Fidesz-KDNP), később Despotovic Laura 2024– : Despotovic Laura Ildikó (független)
A népesség alakulása
A helyi önkormányzat adatai szerint: Év Lakosok száma1920. 498 fő 1970. 465 fő 1991. 381 fő 2001. 380 fő 2006. 330 fő
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 53,3%-a magyarnak, 10,9% cigánynak, 1,3% horvátnak, 0,3% románnak mondta magát (46,1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 31,9%, református 12,2%, evangélikus 0,7%, görögkatolikus 0,3%, felekezeten kívüli 8,9% (45,7% nem nyilatkozott).Egyházasharaszti Helységnévtár
2022-ben a lakosság 72,9%-a vallotta magát magyarnak, 23,1% cigánynak, 0,3% bolgárnak, 0,6% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (2,62% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 44,9% volt római katolikus, 11,4% református, 0,9% evangélikus, 0,3% görög katolikus, 1,5% egyéb katolikus, 9,2% felekezeten kívüli (31,7% nem válaszolt).Egyházasharaszti Helységnévtár
Oktatás A helyi általános iskolába 2017/2018-as tanévben 108 diák járt.diákok száma 2017-ben
Nevezetességei Termálvíz
Jegyzetek
További információk Beremend környéki Református Társegyházközség honlapja
Kategória:Baranya megye települései Kategória:Baranya vármegye települései