Horváthertelend (,http://www.ungarndeutsche.de/de/cms/uploads/Ortsnamen_ungarndeutsche.pdf (Hozzáférés 2013 május 26) , Retlenda, Hertalan) község Baranya vármegyében, a Szigetvári járásban.

Fekvése A Zselic tájegységben fekszik, zsáktelepülés, közúton csak Szentlászló és Almamellék érintésével érhető el. Megközelítéséhez a 67-es főútról kell lekanyarodni Szentlászló lakott területének déli szélén a 66 117-es útra, amely keresztülvezet Almamellék belterületén, majd mintegy 6,7 kilométer után egy elágazáshoz ér. Innen északnak ágazik ki a 66 127-es út, amely Horváthertelendre vezet, de ebből az irányból érhető el a szomszédos Csebény is.

Elnevezései A falu horvát neve a szigetváriak által használt Ertelen, de régen használták a szigetváriak a Retlenda, és a nagyhajmásiak a Hertalan alakot is.

Története A település egyik első ismert okleveles említésénél – egy 1332-ben készült oklevélben – Horcholond alakban olvasható a község neve. Az elnevezés eredete teljesen bizonytalan, talán a hirtelen (?) melléknevünkből képződhetett. A jelenlegi településnév a horvát népnév hozzáadásával született meg, hogy így különböztessék meg a falut Magyarhertelendtől.

A kora középkorban a terület a Meltzer család birtoka volt, a 11. században már plébánia volt itt, a katolikus templom a temető feletti dombon állhatott. A szigetvári vár ostromának idején a falu elpusztult, és csak a 18. század közepétől népesült be újra, horvátokkal, idővel pedig egyre nagyobb arányban németekkel.

A település 1852-ból származó pecsétjének rajza vízszintes vonal alatt ferde csíkozást, ekevasat és csoroszlyát ábrázol, búzakalásszal és karózatlan szőlővel.

A második világháború után 117 magyar, 41 német lakos élt itt. Az 1950-es évek a kis község egy ideig közigazgatásilag Csebényhez, majd 1965 után Ibafához tartozott; a rendszerváltás óta ismét önálló település, melynek közigazgatási feladatait 1991-től az almamelléki székhelyű körjegyzőség látja el.

2018-ban a település 28,89%-a volt munkanélküli. Megjött a magyar települések feketelistája - térképen a kettészakadt ország

A község jelene A rendszerváltás utáni első évtizedben saját vízbázisú ivóvízhez jutott a falu, rendbe tették a temetőt, vegyesboltot építettek, a határban pedig vadvédelmi kerítést emeltek. Az ezredfordulót követő időszakban került sor az orvosi rendelő és a könyvtár felújítására, illetve a presszó tatarozására. A fejlesztések hatására a népesség korábban tapasztalható fogyása napjainkra megállt a községben.

Közélete Polgármesterei 1990–1994: Rózsa Menyhért (független) 1994–1998: Rózsa Menyhért (független) 1998–2001: Rózsa Menyhért (független) 2002–2002: Keserű Irma (független)A hivatkozott forrásból a választás részletes eredményei nem állapíthatók meg. 2002–2006: Keserű Irma Gizella (független) 2006–2010: Gold Márton László (független) 2010–2014: Gold Márton László (független) 2014–2019: Orsós Ferenc (független) 2019–2024: Orsós Ferenc (független) 2024– : Orsós Ferenc (független)

A településen 2002. február 24-én időközi polgármester-választást tartottak, az előző polgármester halála miatt.

Népesség A település népességének változása:

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 94,3%-a magyarnak, 20% cigánynak mondta magát (4,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 75,7%, református 1,4%, felekezeten kívüli 5,7% (17,1% nem nyilatkozott).Horváthertelend Helységnévtár

2022-ben a lakosság 81,3%-a vallotta magát magyarnak, 8,3% cigánynak, 2,1% lengyelnek,8,3% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (10,4% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 39,6% volt római katolikus, 10,4% református, 2,1% egyéb katolikus, 10,4% felekezeten kívüli (37,5% nem válaszolt).Horváthertelend Helységnévtár

Jegyzetek

További információk

Kapcsolódó szócikkek

Kategória:Baranya megye települései Kategória:Baranya vármegye települései