Lánycsók

Lánycsók (németül Lantschuk, Lantsuk, horvátul Lančug,Hrv. glasnik br.45/2008. Forum Hrvata mohačke mikroregije, 6. studenoga 2008. LančukFolia onomastica croatica 14/2005. Živko Mandić: Hrvatska imena naseljenih mjesta u Madžarskoj, ) község Baranya vármegyében, a Mohácsi járásban.

Fekvése

Baranya vármegye keleti részén, Mohácstól 5 kilométerre nyugatra található. Itt találkozik a Duna-völgyének sík vidéke a Dunántúli-dombság lankáival; legmélyebb része a tengerszint felett 98 méter, a legmagasabb területe 210 méter magasan fekszik. A talaj földművelésre rendkívül alkalmas, melyhez az időjárás és éghajlat is kedvezően hat. A napsütéses órák száma 2000–2050 óra évenként. Az évi középhőmérséklet 11 °C körül mozog, a csapadék évi mennyisége 650 mm körül van.

A község patakja a Lánycsóki-patak (más néven Bég-patak, Mühlbach, Jenyei-árok) Mohács északi részén éri el a Dunát.

A község keleten Moháccsal, északon Székelyszabarral, északnyugaton Kisnyáráddal, nyugaton Babarccal, délnyugaton Nagynyáráddal határos.

Megközelítése Legfontosabb közúti megközelítési útvonala az 57-es főút, mely végighalad a belterületének déli szélén, ezen érhető el Mohács és az M6-os autópálya Mohács-Szajk-csomópontja felől is. Központján az 56 112-es számú mellékút vezet végig (ez az 57-es főúttól Kisnyárád központjáig vezet); határszélét északkeleten megközelíti még az 5607-es út is.

Története A község kilenc évszázadon keresztül a pécsi püspök uradalmához kapcsolódott. Első okleveles említése 1093-ban történt, a falut I. (Szent) László király Moháccsal együtt adományozta a pécsi püspökségnek.

Nevének eredetére vonatkozó megbízható értesüléseink nincsenek. Szájhagyomány szerint Lánycsóknak nevezték hajdanában a falut, mert volt három leánytestvér, kik e vidéket örökségképpen kapták, s rajta megosztoztak. Egyikük vörös hajú volt, és a most is létező Vörösmarton lakott, Márthának hívták. Másikuk víg kedélyű volt és lakását Villányban tartotta és Vígleánynak nevezték. A harmadik Lánycsókon lakott. A három testvér – talán mivel Vígleány kigúnyolta a vörös hajú Márthát, vagy mert az örökség miatt összeperlekedtek – sokáig a legnagyobb haragban voltak, végre itt összecsókolózva kibékültek. A másik történet szerint egy török katona egy szép lányt látva e vidéken, utána futott, és e helyen megcsókolta. Természetesen ez lehetetlen, hiszen a település neve Lanchuk néven már a török megszállás előtt is szerepelt. A tény, hogy a község mai neve 1905. január 1-jétől használatos.

A mohácsi csata idején a településen állomásozott a magyar csapatok élelmezési osztaga. A csatatéren és közelében lévő falvak – így Lánycsók is – teljesen elpusztultak, de később a régi falutól nem messze újjáépült a község. A régió 1543-ban török kézre került, Lánycsók a mohácsi szandzsákhoz került. Ekkor 27 adózó családfőt számoltak, és a lakók fő jövedelemforrása a szőlőből és mustból származott.

Az 1687. augusztus 12-i nagyharsányi csata után a Dunántúl délkeleti része felszabadult a török uralom alól. A településre valószínű Csernojevics Arzén patriarcha vezetésével ortodox szerbek, majd római katolikus horvátok kerültek a horvát származású Radonay Mátyás Ignác püspök telepítésével.

A kurucok pusztítását a rácok dúlása követte, majd 1710-ben pestis járvány tizedelte a lakosságot. 1711-1712 évben a Dráva vidékéről 41 telepes szerb jobbágy családfő költözött Lánycsókra, melyről az 1713-ban készült Conseriptio Rascianórum ad számot.

A szervezett német telepítés első hulláma 1711-1736 között zajlott, majd folytatódott Mária Terézia uralkodása alatt. A császárné-királynő ekkor úrbéri rendelettel szabályozta az egységes rendszerbe foglalt paraszti szolgáltatásokat, elvégeztette az összeírásokat, mely szerint 32 magyar, 35 német és 51 horvát családot számoltak. Egy jobbágytelek 22 holdból és 8 szekérnyi rétből állt, amit kétszer kaszáltak.

1760-as év nagy változást hozott a falu életében. Klimó György pécsi püspök Hosszúhetényből magyarokat, Mohácsról és a környékbeli falvakból horvátokat telepített be. Létrejött a római katolikus plébánia, megindult az egyházi anyakönyvezés. Két év múlva megalapították az egy tantermes iskolát.

Lánycsók első pecsétje 1770-ben jelent meg. Alakja ellipszis, mérete 22mmx20mm, és 4 mm-es betűszalaggal a SIGILL CUMMUN LANTSUKIENSIS feliratot tartalmazta. A pecsét ábrában két lépő alak látható, akik vállukon hevenget cipelnek, amely a szőlő és bortermelés jelentőségére utal. Fejük felett az évszám látható: 1770.

1771-ben – amikor Lánycsók lakossága 1339 fő volt – az iskolában német nyelvű oktatás folyt. A 40 iskolás gyermek olvasást, írást és hittan tantárgyakat tanult. 1772/73-as tanévben pedig már ortodox iskola is működött a faluban.

A 18. század végén 2296 hold szántót és 175 hold szőlőt műveltek a lakosok, akik hadiadóként 693 Ft 88 dénárt, háziadóként 244 Ft 55 dénárt fizettek. Ekkor a falu állatállománya 99 ökörből, 95 tehénből, 2 tinóból, 159 sertésből és 295 juhból állt. Ez időből származó malomösszeírás 3 malomról ad számot.

1810-ben már 1176 római katolikus lakosa volt a falunak és 80 gyermek járt iskolába. Csak téli időszakban folyt tanítás két osztályban, hittant, olvasást, írást és számtant tanítottak. 1808-1809. évben Király József pécsi püspök renováltatta a katolikus templomot. A márvány főoltárt Hubert Mihály volt lánycsóki plébános hagyatékából készítették. A főoltárkép S.J. Kölbl alkotása. A felújítás alkalmával a szent család tiszteletére emelték a templom mellékoltárát is.

A lánycsókiak nem maradtak közömbösek 1848 eszméihez sem. Bizonyítja, hogy 19 fő honvédként vett részt a szabadságharcban. A másik oldalt Francsicsevics Imre plébános képviselte, aki a Habsburg Ház iránt tanusított hűségéért kapott kitüntetést.

1849-ben kolerajárvány pusztította a falu lakosságát, 59-en vesztették életüket e betegségben. A következő évi összeírás szerint Lánycsók 1676 lakosa 273 házban lakott, nemzetiségi összetétel szerint: 60% német, 12% szerb, 6% horvát, 2% magyar. Ekkor Lánycsók – a mai fogalmak szerint – már körjegyzőség volt, Babarc, Kisnyárád és Kölked községek tartoztak hozzá. Az iparosok száma jelentős volt, 24 fő közül 5 takácsként, 4 -4 kőművesként és szabóként, míg a többi szakmát 1-1 fő képviselte. A lánycsókiak rendszeresen jártak a mohácsi vásárba portékáikkal.

1857-ben már két iskola működött a faluban. A kétosztályos római katolikus iskolába 176 fő járt, német és magyar nyelvű oktatás folyt. míg az ortodox iskolába 14 fő tanult, a tanítás nyelve délszláv és magyar volt. Vallási tekintetben 1400 katolikus, 330 ortodox és 12 izraelita vallású lakosa volt a falunak.

1872-ben a község szabályrendeletében még a német nyelvet használták, azonban az ezt követő évben már a nemzetiségi megoszláshoz igazodóan már magyart, horvátot és szerbet is. Ez időben a mohácsi járás területén 3 ilyen négynyelvű falu létezett. A 70-es évek elején alakult meg 70 taggal a Lánycsóki Olvasóegylet, amely fontos szerepet töltött be a falu kulturális életében.

1898-1906 között napirendre került az iskolák államosítása, ezzel a kormányzat a németek és szerbek magyarosítását kívánta előmozdítani. A községben az intézkedés ellenállásba ütközött, az állami népiskolát nem állították fel.

A templomban bevezették a magyar nyelvű istentiszteletet, csak minden harmadik alkalommal engedélyezték a német nyelvű prédikációt. A német nyelvű lakosság az intézkedés ellen fellázadt, így csak a csendőrség kivezénylésével volt elérhető a magyar nyelvű mise megtartása.

1901-es évhez fűződik a temetői kápolna felépítése, amit a Fájdalmas Szűz tiszteletére szenteltek fel.

1908-ban 44 taggal létrejött az Első Független Népkör, majd 48 taggal a Római Katolikus Gazdasági és Olvasókör alakult meg. Három évvel később 28 fővel hozták létre a Lánycsóki Önkéntes Tűzoltó Egyesületet, amely 1914-ig működött, majd 1939-ben újjáalakult.

1909. augusztus 7-én változott a község közigazgatási határa, levált és önálló jegyzőséget alapított Babarc község.

1912-ben Keresztény Kör alakult, hatására bővült a katolikus iskola, öt tanteremmel és öt tanítóval működött. Az első világháborúnak 69 lánycsóki áldozata volt, emlékükre 1923-ban emlékművet állítottak.

1918-1921 között Lánycsók szerb megszállás alatt volt. (Ld. Baranya–bajai Szerb–Magyar Köztársaság) Ezt követően a szerb lakosság száma jelentősen lecsökkent, mivel sokan áttelepültek az Szerb-Horvát-Szlovén Királyságba. Következményeként 1923-ban megszűnt a szerb iskola.

Az 1920-as években jött létre a Lánycsóki Levente Egyesület, amely 1944-ig működött. Színtere az 1925-1926-ban épült Népház volt. 1925-ben felépült a katolikus Gazdakör.

1927-ben megindult a megye villamosítása, ezzel együtt Lánycsóké is. Élénk egyesületi élet folyt ez időben, megalakult a Lánycsóki Lövész Egyesület, a Magyarországi Németek Népművelődési Egyesület. A község elöljárósága 1 bíróból és 5 esküdtből állt. A tisztviselők 1928-ban: Plesz József bíró, Frantz (Fogarasi) Miklós segédjegyző, Hengel Boldizsár népiskola igazgató, dr. Heckenberger Konrád pápai kamarás, római katolikus lelkész. Összesen 92 iparos, kereskedő és két földbirtokos.

Az 1930-as népszámlálás szerint 2170 fő élt a községben: 1611 német, 498 magyar, 43 horvát, 8 szerb és 10 egyéb anyanyelvű. 1932-ben német népművelési egyesület alakult, melynek működése mindenkire nagy hatással van. 1932-ben megalakult a Credo egyesület.

1939-ben a templomot Gebauer Ernő újrafesti.

1941-ben jött létre a Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet, s megalakult a Volksbund helyi csoportja, mindkettő 1945-ig tevékenykedett. A kitelepítéshez felhasznált 1941-es népszámlálás adata szerint 1857 német anyanyelvű és 1620 német nemzetiségű lakosa volt Lánycsóknak. A németek Bácsfalu dülőben megkísérelték feltartóztatni a szovjet csapatokat, de november 26-án azok elfoglalták a falut. A harcok során 1 polgári személy vesztette életét, 6 ház romba dőlt, és 5 megsérült. A községháza épülete leégett, így a közigazgatás helyszíne két családi ház lett. A II. világháború lánycsóki halottainak száma 98 fő volt.

A harcok után a község élete csak lassan került vissza rendes kerékvágásába. 1945-ben 1447 fő élt a faluban, a nemzetiségi megoszlást tekintve a németek száma jelentősen csökkent.

1946-47. évben Lánycsókról 592 német lakost telepítettek ki Németországba, 120 személyt Ófaluba. Helyettük Zala vármegyéből és a csehszlovák-magyar lakosságcsere keretében a Felvidékről 74 személyt telepítettek a faluba, a lakosság negyede maradt őslakos. 1945-ös esztendő a földreform éve volt. Megalakult a Földigénylő Bizottság. Szeptember 21-én készült juttatási jegyzékben 195 személy szerepelt szőlővel és szántóval. Ekkor 3380 kh szántót, 396 kh rétet, 115 kh kertet, 520 kh szőlőt, 10 kh legelőt, 54 kh erdőt, 1 kh nádast és 235 kh földadó alá nem eső területet regisztráltak.

1946. augusztus 14-én Nett János elnök és Takács János vadászmester vezetésével megalakult a Sólyom Vadásztársaság. Szeptemberben megalakult a helyi földműves szövetkezet. Kezdetben a szervezés, a gazdák és vállalatok közötti szerződések megkötése folyt, majd a talajművelő gépek, cséplőgépek bérmunkáinak elvégzésével, a termények és állatok felvásárlásával foglalkoztak.

1946 tavaszán 168 fő lépett be a Kommunista Pártba. A kitelepítés 1947-48 évben fejeződött be, és 1186 főt érintett. Az itt maradt németek vagyonelkobzás alá estek, így alkalmi munkával, ipari üzemekben, illetve a Bólyi Állami Gazdaság alkalmazásában végeztek munkát. 1947-ben megkezdte működését a mozi. 1949-ben létesült óvoda a községben, s ez időben már nem vontak össze évfolyamokat. 1949. október 1-jén "Csillag" néven termelőszövetkezetet alakítottak, melybe 42 gazda lépett be. A területe 246 kh volt. Központja a Kaposi tanya lett. A tsz első eredménye gyenge volt, megegyezett az egyéni gazdákéval.