A geréni nemes, homonnai nemes és gróf Drugeth család frank eredetű itáliai család volt, amely az Anjou időkben települt át Magyarországra. jobbra|bélyegkép|222px|Drugeth I. János nádor, a homonnai Drugeth család ősénekDrugeth János, homonnai (1288 k. – 1333 jún. 15. után): nádor, arcanum.hu pecsétje bélyegkép|222px|Drugeth jobbra|bélyegkép|222px|Drugeth I. Vilmos nádor címere Története
A család a nápolyi kisnemes Druget családból szakadt ki. Legtávolibb ismert ősük Druget Miklós (1267–1295) királyi ajtónállómester. Az ő fia, Druget János (* 1284–1292 között) volt az első magyarországi Drugethek apja.Uj Idők lexikona VIII., 1826. old. Budapest: Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt. 1936–1942. Azzal emelkedtek ki a jelentéktelenségből, hogy Drugeth Fülöp elkísérte a gyermek Károly Róbertet, amikor 1300 nyarán Magyarországra utazott, hogy magának szerezze meg az ország koronáját. Ő volt az ifjú egyik nevelője, aki elsősorban hadi tudományokra oktatta a leendő királyt. Károly Róbert hatalmának konszolidálása (1313) után csatlakozott öccséhezArcanum: Drugeth János, homonnai Drugeth I. János. A kíséret többi (olasz és francia) nemesétől eltérően a Drugetek jól feltalálták magukat az új viszonyok között, és mind nagyobb befolyásra tettek szert.Csukovits Enikő: Az Anjouk Magyarországon I. rész I. Károly és uralkodása (1301–1342) Hosszú és hűséges szolgálata jutalmául 1323-ban a király Fülöpöt nádorrá nevezte ki. Helyettese (az egyik alnádor) Perényi Miklós lett. Fülöp gyermektelenül halt meg, János utódai azonban Drugeth, homonnai Drugeth, majd Homonnai (Homonnay) néven Magyarország legbefolyásosabb családjai közé emelkedtek. Egymás után három Drugeth volt Magyarország nádora, és a honorba kapott javakat sajátjaikkal egyesítve tartomány méretű birtokrendszert hoztak létre Felső-Magyarországon.
Károly Róbert uralkodása alatt a János, majd az ő Vilmos fia is nádor lett. Fontosabb tisztségekhez jutott János két, nem magyarosodott unokaöccse, Niccolo és Pietro is. Az 1330-as évekre a Drugethek váltak domináns családdá 14 vármegyében. Egyesített uradalmuk nagyobb volt, mint az erdélyi vajdaság. Kézben tartották egész Felső-Magyarország gazdasági irányítását, beleértve az arany- és ezüstbányászat jövedelmeit is. Az 1330-as években a királyi kincstárral osztoztak Szomolnok, Körmöcbánya és Rozsnyóbánya jövedelmein. Ez időben a Drugetheket az Anjou-kori lovagi kultúra fellendítőiként és jelentős műpártolókként tartották számon.
Drugeth I. Miklós országbíró halála után hatalmuk csökkent, és minden országos jelentőségüket gyorsan elvesztették, mivel egyrészt Erzsébetet anyakirályné és a kiskorú Lajos kevéssé rokonszenvezett velük, másrészt (bár familiárisaik rendszerét kiépítették) még nem sikerült házasságokkal és kölcsönös szívességekkel megtámogatva beépülniük a magyar főurak kapcsolati hálójába. Nagy Lajos első lépésként a honorba kapott várakat vette vissza tőlük.
A 14. század második felében a Drugethek birtokai néhány Zemplén, illetve Ung vármegyei falura: Barkó, Jeszenő, Nevicke zsugorodtak össze; a legfontosabb tisztségük hosszú ideig az ungi ispáné volt. Korábbi familiárisaik közül többen — leginkább a Perényi család a gyarapodás útjára léptek és függetlenedtek tőlük. Időközben fölvették a „homonnai” elővet, és ettől fogva a történelemben „Homonnai Drugeth” családként szerepelnek.
Elégedetlenségük jeleként Drugeth IV. János 1401-ben a Kanizsai-liga tagjaként részt vett a Zsigmond elleni lázadásban. Az országtanács Ung és Zemplén vármegyék ispánjává nevezte ki (Perényi Péter ellenében) — a tisztet azonban nem sokáig viselte, és meghódolt a királynak. Ezután a család 1411-ben és 1420-ban is vagyonához illő bandériummal vonult fel Zsigmond oldalán a lengyelek, illetve a csehek ellen, de szolgálataikért semmiféle jutalmat nem kaptak.
Kegyvesztetten
1365-ben a család lett a krasznibrodi monostor kegyura, és ez lett a temetkező helyük is. Zsigmond király idején a Drugethek kegyvesztettek lettek, mert a Kanizsai-liga tagjaként Nápolyi László magyar trónigényét támogatták, és fellázadtak a király ellen. Rendszeresen összetűzésbe kerültek a felvidéki kiskirály Giskrával, aki többször kirabolta birtokaikat. Engel Pál úgy véli, hogy a 15. század első felében a családot az akkor felemelkedő Pálóczy Máté „vehette védőszárnya alá” (azaz szervezhette familiárisai közé). Kegyvesztettségük jeleként bár 1411-ben és 1420-ban is vagyonukhoz illő bandériummal vonultak fel Zsigmond oldalán a lengyelek és csehek elleni háborúban, ezekért a szolgálataikért semmiféle jutalmat nem kaptak.
A 15. század közepétől
A 15. század derekára vagyonuk és familiárisaik révén fontos politikai tényezővé avanzsáltak, amit a Giskra elleni küzdelemben is sikerült fenntartaniuk. 1454-ben a Pálócziaktól zálogba kapták Újhelyt, majd 1460-ban rövid időre Kassát is. Zempléni és ungi törzsbirtokaikat vásárlásokkal is bővítették. Annak ellenére, hogy se udvari, se országos méltóságot nem töltöttek be, a század végére ismét a legjelentősebb zászlósurak közé emelkedtek. Az 1498. évi XXII. törvény név szerint megjelöli azt a 38 bárót, akiket saját bandérium kiállítására kötelez. Ebben a sorban a 14. helyen szerepel Pálóczi Antal és a 15-en Homonnai Drugeth VIII. János, a család egyetlen életben lévő férfi tagja, a 16. századi Homonnai Drugethek őse.Engel Pál, 1968: A magyar világi nagybirtok megoszlása a XV. században, 1. közlemény. In: Honor, vár, ispánság. Válogatott tanulmányok. Szerk.: Csukovits Enikő. Budapest, 2003.
Az ország három részre szakadása után
A Mohács utáni trónviszályban rokonuk, Szapolyai János erdélyi vajda oldalára álltak. IV. István és II. Ferenc részt vett az 1526. november 5-i székesfehérvári országgyűlésen, ahol királlyá választották Szapolyait — ő aztán Istvánt zempléni ispánná nevezte ki. István Szapolyai követeként tárgyalt Lengyelországban a király és Izabella házasságáról.
Ferenc később Ungvár várát és az „Ungvár örökös grófja” címet kapta jutalmul. 1527–1533 között ő volt a tárnokmester és ezzel az országbárók (barones regni) egyike.
Az ország három részre szakadása után a család birtokai a királyi részbe, tehát I. Ferdinánd fennhatósága alá kerültek. Az 1540-es adóösszeírás szerint a Drugeth családnak 949 adózó portája volt (két legnagyobb része a munkácsi uradalom volt 260 és Bereg megye 527 portával. Ezzel az országos hatodik helyét foglalták el. A király igyekezett kedvezni a fontos családnak. Ezt mutatja, hogy a kúriáján 1549–1551-ben lefolytatott birtokpert a Drugethek javára döntötte el.
A Mohács utáni évtizedek igen komoly változásokat hoztak a magyar arisztokrácia összetételében. Az előző század főnemesi famíliáinak nagy része kihalt, és a helyükre alacsony sorból felkapaszkodó családok már a Habsburgok kegyéből nyerték el birtokaikat és a legtöbb esetben udvari, országos vagy katonai tisztségeiket. A század válságos évtizedeit a Drugethek a politikától és a 16. század második felében meginduló változásoktól távol maradva, az ország északkeleti szegletében — Ung és Zemplén vármegyében — elterülő birtokaikon vészelték át. Ezeken a részeken egészen „a kis várháborúk időszakáig” (1561—1565) továbbra is a régi arisztokrácia „állami funkciót teljesítő hatalma” érvényesült. A század végére azonban Felső-Magyarországon is kiépült a török elleni védelem rendszere. A felső-magyarországi arisztokrácia is szinte teljes mértékben kicserélődött. A felső-magyarországi főkapitányság (kassai főkapitányság) anyagi alapjait (részben) kamarai rendszer biztosította és ezzel szoros összefüggésben itt is egy új mentalitású és gazdasági-politikai érdekű arisztokrácia jelent meg. Az országrészben évszázados pozícióit egyedül a Drugeth család őrizte meg (Borbély).
1549 táján a család tulajdonában az alábbi birtokok voltak: Barkó és Jeszenő vára, Zemplénben várkastély, Nyeviczke vára, Ungvár várkastélya és az ezekhez tartozó Ungvár, Geren, Darócz, Kereknye, Hosszúmező, Gálocs, Pálócz, Csepely, Merkócz, Trask, mindkét Domoya, Hwzak, Merche, Derbrych, Ubres, Nyevicke, Kemence, Ponánya, Holobina, mindkét Gerezna, Szemere, Warehócz, Árok, Rahoncza, Sztrippa, Felsőláz, Wylatinka, Antalócz, Záhony, Salamon, Zarycho, Perecsen, Remete, Charyclaw, Ulics, Uglya, Klenowa, Klanycza, Kosztrina, Voloszánka, Váralja ung megyei, továbbá Homonna, Jeszenő, Barkó, Zemplén, Hór, Kuppony, Várhely, Őrmező, Topolyóka, Tavarna, Mizsle, Zavada, Balasócz, Andrasócz, Zsalobina, Kvakócz, Lánczfalva, Kohanócz, Udva, Lyubise, Bwsso, Hegedűsfalva, Rovna, Zubna, Krasznibrod, Habura, Mezőbrod, Jablonka, Parihuzócz, Hosztovicza, Ujlak, Sztrakcsin, Zthawna, Sztarina, mindkét Kemencze, Haszina, Helmecz(ke), Szinna, Hosszúmező, Modra, Kudlóc, Porubka, Kolbaszó, Béla, Dubróka, Pesolina, Bisztra zempléni mezővárosok és falvak.
1551-ben a király elvette tőlük Ungvár várát.
Ferdinánd utódai (Miksa, majd II. Rudolf) nem érezték úgy, hogy bármiféle szükségük lenne a magyar urakra.
1569-ben a Miksa Habsburg-ellenes összeesküvéssel vádolta meg több felső-magyarországi főurat, egyebek közt homonnai Drugeth I. Gáspárt és homonnai Drugeth V. István is. A vád meghirdetése előtt Kassára akarták csalni és ott elfogni őket. Gáspár megneszelte a neki állított csapdát, és Lengyelországba menekült. István az állítólagos összeesküvésért kegyelmet kapott.
A család másik ágából ekkor Homonnai Drugeth Antal volt a legismertebb, aki korának egyik nagyon művelt és humanista személyisége volt. Több kórházat (ispotályt) is alapított. Drugeth János (1609–1645) családjának grófi rangot szerzett.
A család utolsó feje Drugeth II. Zsigmond volt, aki sokat utazott külföldön. Eleinte Thököly Imrével tartott, később azonban a király hívéül állt. 1684-ben Thököly elfogatta és fejét vétette. Ezzel a család fiágon kihalt, mivel neki csak 3 lánya született.
Drugeth I. Fülöp
1300-ban, Károly Róbert király kíséretében jött Magyarországra. Miután az Árpád-ház utolsó királyának halála után Károly Róbert vetélytársaival szemben megszerezte a koronát, Fülöp több hadjáratban is részt vett — főleg 1311 után, amikor Aba Amadé birtokai a királyra maradtak. 1316-ban Szepes és Újvár ispánja volt, és e területek kormányzójaként többször is összeütközésbe került Csák Mátéval. Később rövid időre a királyné tárnokmestere lett, majd 1323-tól 1327-ig nádor. Nekcsei Demeter tárnokmesterrel – aki fogadott apja volt – és annak vejével, Garai Pál macsói bánnal alapították meg az első báróligát. Károly Róbert hűséges szolgálataiért Lubló és Palocsa várait adta neki, de mivel utód nélkül halt el, vagyonát unokaöccse, Drugeth I. Vilmos örökölte.
Drugeth I. János
1292-ben(?) született Itáliában. 1313 után jött Magyarországra, ahol hamarosan nagy karriert futott be: előbb szepesi és abaújvári ispán lett, majd 1328-tól nádor. 1335-ben halt meg. Megalapozta a család későbbi vagyonát: 1330-ban írt végrendeletében már birtokai között szerepelt a Szalánc, Párics, Barkó, Jeszenő, Palocsa, Szakolya, Lubló, Regéc, Gönc és Dunajec vára is. Halála után idősebb fia, Drugeth I. Vilmos követte a nádori székben. További két fia: Drugeth I. Miklós, a család gereni ágának és Drugeth II. János — pontosabban az ő 2. fia, Drugeth II. Miklós — a család homonnai ágának alapítója
Drugeth I. Vilmos
A Vilmos keresztnév az eredeti Vilerm magyarosítása. Előbb szepesi és abaújvári ispán, majd nádor lett. 1335-ben ő szervezte meg a visegrádi hármas királytalálkozót. Több hadjáratot is vezetett, többek között I. Ulászló király támogatására Sziléziába, majd a Német Lovagrend ellen is (ugyancsak Lengyelországban). Folyk Mária nápolyi úrnővel kötött házasságot, de gyermeke nem született. Hivatalairól önként lemondott, és „magányba vonult”. Vagyonának nagyobb részét 1342-benhradslanec.sk: Szalánc vára özvegye örökölte, kisebb részét pedig testvérei, I. Miklós országbíró (8 várat) és II. János zempléni ispán örökölték.
Drugeth I. Miklós