Zalotay Elemér (Szentes, 1932. október 30. – Worben, Bern kanton, Svájc, 2020. november 14.https://fuga.org.hu/zalotay-elemer-1932-2020/) magyar építész, aki Magyarországon és Svájcban alkotott.

Életpályája

1957-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen diplomázott. Már egyetemi évei alatt megismerkedett Frank Lloyd Wright és Le Corbusier munkáival, dacára annak, hogy azokban az években a szocialista realista építészet volt az elvárt stílus. 1956 után börtönbe került, majd szabadulása után nem kapott állást. Az 1950-es évek végétől dolgozott Böröcz Imre statikussal kidolgozta a Szalagház koncepcióján, amellyel a magyarországi lakáskérdésre kínált volna radikális, átfogó megoldást. A szakma és a vezető építészpolitikusok ezt nem nézték jó szemmel, Rózsaszentmártonba helyezték mérnöknek. Végül kijárta, hogy a Mélyépítési Tervező Vállalatnál kidolgozhassa a Szalagház részletes terveit. Miután 1962-ben az Interbuild folyóirat „Corb Plus” című cikkében Le Corbusier Habitat-koncepciójának utódjaként ismertette a Szalagházat, Magyarországon is felélénkült a vita körülötte. A koncepciót a köz pozitívan fogadta, mint az az Új Írás hasábjain 1965-1966-ban zajló vita is bizonyította; Kovács András filmet is készített Zalotayról.Ez eredetileg a Nehéz emberek című film egyik epizódja lett volna, de végül Ma vagy holnap néven önálló filmmé bővült, amit azonban a bemutató napján betiltottak. Ld.: A szakma vezetése azonban elutasította tervet, Reischl Antal, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke a Műegyetemen személyesen kelt ki ellene,Magyar Mihály: Döntést a Szalagház ügyében. In: Új Írás, 1965/11. 95-98. o. a Magyar Építőművészet szaklap soha nem publikálta a koncepciót. Zalotayt több munkahelyéről elbocsátották emiatt.

1965 és 1971 között a szombathelyi Vas Megyei Tervező Vállalat (VASITERV) alkalmazottjaként dolgozott. Itt több tervezett épülete megvalósult: a bajti dugványtároló,Heckenast János: VASITERV. In: Schéry Gábor (szerk.): A magyar tervezőirodák története. Építésügyi Tájékoztatási Központ, Budapest, 2001. 377-394. o. a sárvári bőrdíszmű-telephely és szolgáltatóház, valamint a szombathelyi szputnyik-megfigyelőállomás és csillagvizsgáló. Kiemelt megvételben részesült Celldömölk városközpontjához készített pályaterve 1967-ben.Heckenast János: Celldömölk új központja. Vasi Szemle 1973 328-329. Tervezett bővítést a tapolcai kórház számára, terveket készített a zalaegerszegi vasútállomás felújításához, és az ő irányításával készültek a VASITERV a bécsi UNESCO-székház tervezésére kiírt nemzetközi pályázatra. A tervet azonban egy osztrák szaklap nem Zalotay, hanem Iszak Gábor vállalati igazgató neve alatt közölte, amiből bírósági ügy lett.Heckenast: VASITERV. In: Schéry Gábor (szerk.): A magyar tervezőirodák története. Építésügyi Tájékoztatási Központ, Budapest, 2001. 389. o.

1973-ban Zalotay Elemér Svájcba emigrált. 1992-ig különböző építészirodákban dolgozott, valamint a szalagház elképzelését fejlesztette tovább. Saját, „do it yourself” elveken alapuló, 1978-tól épülő háza Ziegelried településen nevezetességgé vált, mára védett építészeti emlék.

80. születésnapja alkalmából 2012 őszén a FUGA Budapesti Építészeti Központban rendeztek kiállítást és konferenciát Zalotay Elemér munkásságából. 2012-ben ennek részeként adták át számára a Molnár Farkas-díjat. 2017 novemberében a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagjává választották. 2018 tavaszán Ziegelried – Zalotay Elemér lakóház-kísérlete címmel nyílt kiállítása a FUGÁ-ban.

Családja Szülei: dr. Zalotay (Schupiter) Elemér (1894–1968), régész, múzeumigazgató és Bányai (Baumgarten) Erzsébet (1909–2002) rajztanár, festőművész; testvérei: Gazdapusztainé Zalotay Erzsébet (Szentes, 1931. augusztus 31. – 2013. január 7.) középiskolai tanár és dr. Zalotay Péter (Szentes, 1938 – Budapest, 2018. február 1.) villamosmérnök, főiskolai docens.

A Szalagház

Zalotay 1957-től fejlesztette ki a Szalagház koncepcióját. Ennek első fázisa az „Amöba” toronyház volt, amelyet így jellemzett: „a környezet belátható távolságig erdő, az egyes lakrészekből körirányban történő kilátással és az épület alatt, valamint mellett a legkülönbözőbb sportpályákkal”.Zalotay Elemér: Nyilt levél a szalagházról. In: Új Írás, 1965/6. 67-77. o. 1958-ra ez egy 700 méter hosszú, hagyományos szerkezetű, 8-10 emeletes sávházzá módosult, amelyet a Csillaghegy városrészbe tervezett. A hatvanas évek elejére ez tovább növekedett: a végeredmény egy kilométer hosszú, 30-50 emelet magasságú, húszezer lakásban összesen hetvenezer ember befogadására alkalmas épület. A lábakon álló szerkezet a Dunával párhuzamosan húzódik és erdő veszi körbe; homlokzatát az emeletenként húzódó virágágyaknak köszönhetően bezöldíti a növényzet. A közúti forgalmat Zalotay a felszín alá süllyesztette volna, az épületben pedig lakáshoz szállított élelmiszer, bölcsőde, óvoda, takarítószemélyzet és közösségi helyiségek szolgálták volna a lakók kényelmét.

A Szalagház terveit az N&n Galéria 2005-ös kiállítása mutatta be.

A Szalagház-vita 1965-ben Zalotay Elemér és Böröcz Imre kollektívház-terve Zalotay elkeseredett nyílt levelével exponálva (ami az Új Írás című irodalmi folyóiratban jelent meg) hatalmas vitát váltott ki. Az építészeti vita a fennálló rendszer kritikájává fajult és az ügy hirtelen adminisztratív befejezésével zárult, így a Szalagház nem valósult meg.

Fontosabb építészeti művei

1966-67 – Bőrdíszmű-telephely, Sárvár, Sársziget utca 76-78.Zalotay Elemér 1966-ban épült "Sárvári Bőrdíszmű-telephelye" ma, 2012-ben 1966-67 – "Dugványtároló", Erdészeti Tudományos Intézet (ERTI) csemetekertje, Bajt, gps 47.269762, 16.976764 (47°16'11.1"N 16°58'36.4"E)Zalotay Elemér 1966-ban épült "Bajti dugványtárolója" ma, 2012-ben 1967-68 – Szputnyik-megfigyelő állomás,Csillagvizsgáló, Szombathely. Építész: Zalotay Elemér (VASITERV). Magyar Építőművészet, 1969/2. pp.. 26-27 1971-72 – Csillagvizsgáló,Tóth György: Néhány fontosabb esemény kronológiai sorrendben Gothard Jenő életéből és az általa alapított Gothard Asztrofizikai Obszervatórium történetéből in: Vasi honismereti és helytörténeti közlemények. Szombathely, 1981. p. 15. Gothard Asztrofizikai Obszervatórium, Szombathely, Szent Imre herceg utca 112.Zalotay Elemér 1968-ban épült Gothard "Szputnyik-figyelője" ma, 2012-ben 1970 – Szolgáltatóház, Sárvár, Hunyadi János utca 9.Kubinszky Mihály: Új lakóház és környezete Sárvárott. Magyar Építőművészet, 1971/1. 64. 1972-73 22 lakásos társasház, Tapolca, Juhász Gyula utca 37. 1979-től – Saját háza, Ziegelried 366, Schüpfen, SvájcZalotay Elemér svájci lakóházáról készült riportfilm

Kiállítások

Szalagháztól a kavicsházig. Zalotay – kiállítás az N&n galériában, 2005.november 9-28-ig Zalotay 80 – kiállítás a FUGA-ban, 2012. október 3-23. Ziegelried – Zalotay Elemér lakóház-kísérlete – kiállítás a FUGA-ban, 2018. május 18. – június 6. Zalotay-ház, Ziegelried. Szerkezetrekonstrukció – kiállítás a FUGA-ban, 2019. október 7 – október 28.

Jegyzetek

Források Zalotay Elemér: A szalagház. Élet és Tudomány, (14. évfolyam, 11. szám) , 1959. március, 326-329. Zalotay Elemér tervezete, Univerzum, 1962 / 11. szám 71-76. Zalotay Elemér: Nyilt levél a szalagházról. In: Új Írás, 1965/6. 67-77. o. Vita a szalagházról. in: Új Építészet, új társadalom 1945-1978. válogatta és szerkesztette Major Máté, Osskó Judit. Budapest 1981. 249-273. Szegő György: Modern építészet és asztrológia. Ösztönösség és tudatosság Zalotay Elemér építészetében. Gerle János bevezetőjével. In: Magyar Építőművészet, 1984/6. VIII. Heckenast János: VASITERV. In: Schéry Gábor (szerk.): A magyar tervezőirodák története. Építésügyi Tájékoztatási Központ, Budapest, 2001. 377-394. o. Modernista építész, szaturnikus embertípus. Művész-világ.hu, 2005. november 28. Url: (letöltés ideje: 2011-11-30) Jászberényi Sándor: Egy őrült magyar – Zalotay Elemér építész (interjú). In: Magyar Narancs, 2006. 03. 16. Url: (letöltés ideje: 2011-11-30) Mújdricza Péter: Zalotay-legendárium, avagy a szabadlelkű építés végtelen szorongása (magyar nyelven) (html). epiteszforum.hu, 2006. április 4. (Hozzáférés: 2011. november 30.)

Kisfilm Zalotay Elemérről az m2 Kultúrház című műsorában (letöltés ideje: 2011-11-30) Sólymos Sándor: Zalotay LXXX – Közeli és távoli párhuzamok. (magyar nyelven) (html). epiteszforum.hu, 2012. október 30. 80 éves Zalotay Elemér – Egy építészlegenda munkái körülöttünk (a Láthatatlan Sárvár összeállítása) (letöltés ideje: 2012-10-26) Zalotay Elemér munkáinak ismertetése. Zalotay Péter honlapja, Zalotay.hu (letöltés ideje: 2011-11-27) Simon Mariann – Haba Péter: A forradalmi tervtől a fantazmagóriáig. Zalotay Elemér szalagházának történeti háttere és recepciója. Építészettudomány 41. 2013. (3–4) 227–251. Zalotay Elemér-rajzmappa. szerkesztő: Fehérvári Zoltán, Nagy Bálint, fotó: Zsitva Tibor, FUGA, szöveg: Fehérvári Zoltán, Őry Júlia. FUGA 2018 Őry Júlia: A Zalotay-sztori. Helyzetjelentés és tervek. epiteszforum.hu, 2020.03.11. Fehérvári Zoltán – Őry Júlia: „… nem a levegőbe beszélek, ha a levegőbe akarok is építeni” – Zalotay Elemér pályája (1932–2020) epiteszforum.hu, 2021.01.10.

További információk

Kategória:1932-ben született személyek Kategória:2020-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar építészek Kategória:Svájci építészek Kategória:Magyar emigránsok Svájcban Kategória:Szentesiek Kategória:Molnár Farkas-díjasok Kategória:A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai