bélyegkép|jobbra|300px|A Magyar Érdemrend jelenkori keresztje, a középpont felé összefutó szárú, fehérzománcos 42 mm átmérőjű görög kereszt (crux immissa)
A kitüntetés általános értelemben minden olyan állami vagy társadalmi megnyilvánulás, amely a kimagasló egyéni vagy közösségi teljesítményt erkölcsi vagy anyagi elismerésben részesíti. Sok évszázados története során kialakultak a kitüntetés sajátos, szűkebb fogalma és formái: az érdemrend, a kitüntető érem, a cím, a díj, a jelvény és a zászló. Szűkebb értelemben kitüntetésnek az elismeréseknek a ruházaton viselhető formáit nevezzük.
A kitüntetések történetének kezdetét az ősi vadásztársadalmak trófeáiból lehet levezetni, amikor a vadászcsoportok az elejtett állat trófeáját a legsikeresebb vadásznak adták. Később az embercsoportok egymás elleni hadakozásai, háborúi során a hadizsákmányból a harcosok a teljesítményük arányában részesültek, és ennek viselhető elemeit büszkén hordták. Az ókori, középkori, újkori társadalmak kialakították a kitüntetések egyre bonyolultabb rendszerét.
A 20. századtól az uralkodói, állami (katonai és civil) kitüntetések mellett egyre gyakoribbá váltak a polgári eredetű, szervezetek, alapítványok vagy személyek által kezdeményezett és adományozott, gyakran nemzetközi díjak is. Az egyik legismertebb ilyen a nemzetközi tudományos díj, a Nobel-díj. Az Oscar-díj pedig túlnyomórészt nemzeti, az Amerikai Egyesült Államok művészeit jutalmazza.
A kitüntetés adományozásakor általában a társadalmi megbecsülés jele, bár a történelem során ismételten gyakorlattá vált, hogy azokat megfelelő adományokkal meg is lehetett vásárolni. A kitüntetések erkölcsi értéküket a társadalmi körülmények, értékrendszerek, politikai kurzusok változásával el is veszthetik, azonban történelmi emlékként továbbra is tanúskodnak korukról, adományozójuk szándékáról, megalkotóiknak iparművészeti képességeiről.
A kitüntetések története bélyegkép|I. Ahhotep egyiptomi királynő sírmelléklete: a lánc a három léggyel egy korabeli katonai kitüntetést, a Bátorság Aranyát jelképezi bélyegkép|Marcus Caelius epitáfiuma a bátorságáért kapott kitüntetésekkel teljes díszben mutatja a centuriót (Öt Phalerae a mellpáncélon, a vállról függő szalagokon két Torques, Armillák a karokon és a Corona civica a fején
Már jóval a modern kitüntetések megjelenése előtt számos kultúrában megjelentek a hordható kitüntető jelzések annak érdekében, hogy a közösség megismerhesse viselőjük érdemeit. A vadászok és nomádok a sikeres vadászatok után a trófeákkal (állatfogak, karmok, tollak, szőrmék) díszítették magukat. A kitüntetések másik előképe a fejre helyezett virágkoszorú. Ez játékos díszből vált az elismerés jelévé, amit szentnek tartott növények leveleiből fontak, majd aranyból készült korona lett belőle.
Ókor Az Egyiptomi óbirodalom idején már hagyomány volt, hogy az arra érdemessé vált hivatalnokok és katonák jutalmul személyesen a fáraótól aranyat kaptak, mégpedig viselhető formában mint karperec, nyakék vagy lánc. A kutatók különbséget tesznek az „elismerés aranya” és a „bátorság aranya” között; az elsőt a polgári szolgálatokért, a másodikat a katonai tettekért lehetett elnyerni. Az újbirodalom idejéből a polgári sírokban is megtalálhatók a fáraó által átnyújtott kitüntetések ábrázolásai. Ezeken a fáraó megjelenik az erre a célra szolgáló ablakban és átnyújtja a lent álló hivatalnoknak az elismerés aranyát. A katonai dicsőséget a csata után az ellenfél katonáiról levágott és az írnokok által összeszámlált és lajstromba vett karok vagy nemi szervek alapján állapították meg. A trófeák elnyerőit fegyverekkel, tollakkal, ékszerekkel, hadifoglyokkal, ruhákkal vagy földbirtokkal jutalmazták. Különös jelentősége van e szempontból annak a bátorsági kitüntetésnek, amely egy 60 cm körüli aranyláncon függő három stilizált legyet ábrázol. (A légy az egyiptomiaknál a bátorság és kitartás jelképe volt.)
Az egyiptomi kitüntetések rendszeréről sok ismeretet közvetítenek Jahmeszpennehbet Nehebben (Eileithüaszpolisz, ma el-Káb) megtalált önéletrajzi feljegyzései, amelyek részletes listákat tartalmaznak a korabeli kitüntetésekről.
Egy sajátos kitüntetés mód:
A falerisztikával foglalkozó tudósok általában a görög–római kortól számítják a kitüntetések intézményes rendszerének kialakulását. Feltételezik, hogy ez a gyakorlat a hadizsákmány elosztásának ősi rendszeréből fejlődött ki. Az antik görög világban az első katonai kitüntetések neve „ta falara“ volt (τά φάλαρα; kör- vagy félhold alakú nemesfém bevonatú plakett, eredetileg a harci lovak szügyére), amiből Rómában a „phalera“ kifejezés alakult ki. Ebből ered e tudományág elnevezése is. A gyalogos katonák díszfegyvereket, lándzsákat és pajzsokat, vagy ivókupákat kaphattak hősiességük elismeréseképpen. A rómaiak a katonai kitüntetések (dona militaria) számos formáját alakították ki, köztük a sokféle koszorú (corona obsidionalis graminea, corona civica, corona vallaris, corona muralis), valamint a kelták által kedvelt nyakperec (torques) viselését is.
Az ókori Athénben kialakult az a szokás, hogy a polgárok a városállamnak tett szolgálataikért, adományaikért kitüntetést kaptak. Ez eredetileg babérkoszorú volt, amit később már aranyból készítettek. Az olümpiai játékok során sem csak a győztes versenyzők kaptak babérkoszorút, hanem polgárok is, akik az adott időszakban kitűntek a közügyek terén. A babérkoszorúk mellett teljesítményüket más módokon is honorálhatták: közhírré tették azt kikiáltó révén, ünnepi lakomákat rendeztek tiszteletükre, feliratokat készítettek, szobrokat, sőt diadalíveket állítottak nekik.
Középkor Szélesebb értelemben véve kitüntetéseknek is értékelhetjük azokat az adományokat, amelyekre az egész hűbéri társadalom rendszere épült. A hűbérúr, uralkodó által az egyes alattvalók kiemelkedő tetteiért adott nemesi címek és birtokadományok jelentették az egész feudalizmus alapját. A nemesség és a földek a jobbágyokkal együtt örökölhetőek voltak, de – különösen a korai hűbériség idején – gyakran előfordult, hogy ezeket az uralkodók vissza is vonták, amennyiben az illető elvesztette a jóindulatukat.
Az öltözeten viselt, alapesetben nem örökölhető kitüntetések története a középkorban a lovagrendek létrejöttével folytatódott.
Egyházi lovagrendek bélyegkép|A portugál Avis lovagrend története 1162-ig, a mórok elleni küzdelemre nyúlik vissza. Az akkor létrejött lovagi közösséget négy évvel később I. Alfonz portugál király lovagrendnek ismerte el. 1789-ben I. Mária portugál királynő szekularizálta a lovagrendet és egy háromosztályú katonai érdemrenddé alakította át. A ma is fennálló érdemrend 1928 óta öt osztályból áll
A rendek története a nyugati kultúrában, a korai középkorban a katolikus egyházi közösségek létrejöttével kezdődött. A keresztes háborúk szükségletei hívták életre a szerzetesrendek után az egyházi lovagrendeket. Nevüket a latin ordo (sor, rend) szóból nyerték. Az egyházi lovagrendek fő jelképe mindig a kereszt volt, amit az adott rendre jellemző különleges formában alkalmaztak.
Az első rend, a máltai lovagrend kialakulása jól mutatja az egyházi szervezet átnövését katonai jellegű lovagrenddé, az egyházi vonások megőrzésével.
Világi lovagrendek A keresztes háborúk sikertelensége nyomán az egyházi lovagrendek háttérbe szorultak. A 14. századtól azonban több európai feudális uralkodó fedezte fel a maga számára a lovagrendek nyújtotta lehetőségeket híveik megjutalmazására és hűségük biztosítására. Az első világi lovagrendet, a Szent György Lovagrendet Károly Róbert alapította Magyarországon 1326-ban. A nemzetközileg jobban ismert és elsőnek tekintett Térdszalagrendet 1348-ban alapította III. Eduárd angol király, amit az Annunziata-rend (1362, VI. Amadé savoyai gróf), majd az Aranygyapjas rend (1429, III. Fülöp burgundi herceg) és a dán Elefántrend (1462, I. Keresztély dán–svéd–norvég király) követett.
Az abszolutizmus térhódításával, a 17–18. században alakultak ki a világi lovagrendek külön formái, a házi lovagrendek. Ezzel a kitüntetések öncélúvá váltak, hiszen eleinte a házi lovagrendek egyetlen kitüntetettje maga az uralkodó, majd közeli családtagjai voltak, ezért lovagi közösségről ebben az esetben nem beszélhetünk. Később ezeket a kitüntetéseket megkapták az uralkodó leghívebb emberei is, és így az érdemrend irányába fejlődött. Többször korábbi lovagrendeket újítottak meg az uralkodók házi lovagrend formájában, mint a Hubertus-rend esetében, amit eredetileg Gerhard von Jülich-Berg alapított 1444-ben, majd Johann Wilhelm von der Pfalz újított meg 1708-ban házi rend formájában. A Szent András-rend Nagy Péter házi rendje volt.
Újkor Érdemrendek Az abszolutizmus keretén belül a polgárság erősödő szerepe megteremtette az igényt a nemcsak az arisztokrácia számára, hanem szélesebb körben is adományozható kitüntetésekre, amelyekkel – csakúgy, mint az „új” nemesi címek adományozásával – erősíteni lehetett a hatalom bázisát a polgárság körében is.
bélyegkép|jobbra|A Pour le Mérite, a modern érdemrendek klasszikusa
A klasszikus érdemrendek kialakulásának folyamatát jól mutatja a porosz Pour le Mérite története, melyet Nagy Frigyes saját házi rendjeként alapított 1740-ben, mindössze egy kategóriával és alapszabály nélkül. 1798-ban a rend hivatalos kategóriája „érdemrend” (Verdienstorden) lett. III. Frigyes Vilmos porosz király a kitüntetések reformja keretében 1810-ben ezt az elismerési formát tisztán katonai érdemrenddé alakította át, de még megmaradt a „rend”, mint a kitüntetettek közösségének fikciója. Az első világháború után, II. Vilmos német császár lemondásával az érdemrend története véget ért, formálisan feloszlott. Azonban az 1810 óta az érdemrenddel járó rendszeres juttatás fennmaradt a még élő kitüntetettek számára, még a Német Szövetségi Köztársaság is folyósította azt. Az érdemrend utolsó birtokosa, Ernst Jünger 1998-ban halt meg 103 éves korában.
Érdemérmek Már a 16. században megkezdődött az a gyakorlat, hogy győztes csaták, békekötések, dinasztikus események alkalmából emlékérmeket vertek. A hadvezérek ilyen érmeket kezdtek adományozni a harcokban kitűnt katonáknak is. Ebből alakultak ki később a már kimondottan a katonák kitüntetésére adományozandó érdemérmek, emlékérmek, amiket a ruhán viselhető formában készítettek. Ugyancsak divattá vált az uralkodók arcképét ábrázoló arany, ezüst jutalomérmek adományozása, esetleg az uralkodó zománcképét tartalmazó, ékkövekkel díszített medalion.
Becsületrend A francia forradalom után a győztes polgárság radikálisan szakított a monarchista tradíciókkal, és ezek keretében a korábbi rendjeleket is eltörölte. Csakhamar azonban az új hatalom is szükségét érezte egy kitüntetési rendszer kialakításának. Ennek legjelentősebb eleme a Napóleon által 1802-ben alapított Becsületrend lett.
A francia becsületrend hatására más államokban is létrehozták ezt a típusú kitüntetést, például az Egyesült Államokban a Medal of Honor (Becsület érdemérem) kialakítására is hatással volt. Magyarországon a 2011. évi CCII. törvénnyel alapították meg a Magyar Becsület Rendet.
Egyházi kitüntetések A Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend
A pápai aranysarkantyús rend
A „Pro Ecclesia et Pontifice” érdemkereszt