Csákány község Somogy vármegyében, a Marcali járásban.

Fekvése A megye nyugati szélétől nem messze fekszik, a 7-es főút közelében, Somogyzsitfa és Szőkedencs között, a két települést összekötő 6812-es út mentén.

Története

Csákány első említése 1389-ből származik, amikor Segesd vár javadalmaként tartották számon. Öt évre rá a Marczali család adományként megkapta a települést Zsigmond királytól. A 15. században a falu már rendelkezett plébániával, egy másik templommal és egy ferences kolostorral is. A portyázó törökök 1532-ben megtámadták a védtelen kolostort és legyilkoltak négy szerzetest. Az erősödő török támadások miatt a ferencesek elhagyni kényszerültek otthonukat. Később visszatértek, és 1544 és 1566 között a kolostort átépítették, a ferences templomot 10 támpillérrel erősítették meg. 1586-ban a várat bevették a törökök, 100 évig az ő kezükön is maradt.

A 18. században a település újraéledt, a 19. század végén számos földbirtokos költözött ide a jó minőségű termőföldnek köszönhetően. A 20. század elején Hertelendypuszta (igazabban Andormajor, Hertelendy Andor birtokos után), Léhnerpuszta és Pajzspuszta is Csákányhoz tartoztak.

1950-ben itt alakult meg a régió első termelőszövetkezete.

Közélete Polgármesterei 1990–1994: Farkas László (FKgP) 1994–1998: Farkas László (független) 1998–2002: Németh Endre (független) 2002–2006: Németh Endre (független) 2006–2010: Németh Endre (független) 2010–2014: Németh Endre (független) 2014–2019: Németh Endre (független) 2019–2024: Németh Endre (független) 2024– : Horváth László Arnold (független)

Népesség A település népességének változása:

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 64,3%-a magyarnak, 13,4% cigánynak, 11,8% németnek, 0,4% románnak mondta magát (27,7% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 45,8%, református 3,4%, evangélikus 1,7%, felekezet nélküli 18,5% (30,3% nem nyilatkozott).Csákány Helységnévtár

2022-ben a lakosság 56%-a vallotta magát magyarnak, 10,6% németnek, 9,5% cigánynak, 0,4% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (39,2% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 34,4% volt római katolikus, 2,9% református, 1,8% evangélikus, 1,5% egyéb keresztény, 1,1% egyéb katolikus, 11,7% felekezeten kívüli (46,5% nem válaszolt).Csákány Helységnévtár

Nevezetességei Középkori falak felhasználásával 1760-ban épült, barokk stílusú katolikus temploma műemlék.

Révész János napmaglátó próféta 2024. 12. 11-én a YouTube csatornájára feltöltött videójában (melynek címe "Nap Atya személyes látogatásának következményei 1 rész") bevallja, hogy Csákány előtt találkozott Istennel, az aranysárga értelmes fénylénnyel.

Jegyzetek

Források

Vendégváró.hu

További információk Csákány az Irány Magyarország! honlapján

Kapcsolódó szócikkek

Kategória:Somogy megye települései Kategória:Somogy vármegye települései