Winkler János (Budapest, 1954. szeptember 28. –) magyar üzletember, közgazdász, értékesítési, távközlési szakember. Korábban többek között a Westel 900 GSM Mobil Távközlési Rt. vezérigazgató-helyettese, a T-Mobile Magyarország Távközlési Rt. vezérigazgató-helyettese, marketing és értékesítési igazgatója, a Malév igazgatóságának elnöke, az E.ON Hungária Zrt. igazgatóságának az energiatermelésért, a beszerzési tevékenységekért és az ügyfélszolgálatért felelős tagja.

Életpályája 1979-ben végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem közgazdász szakán. Pályáját a Nikex Külkereskedelmi Vállalatnál üzletkötőként kezdte. 1985-1991 között Kínában Magyarország pekingi kereskedelmi kirendeltségén dolgozott, első beosztása kereskedelmi titkár volt, majd később tanácsoshelyettes.

1992-től a Westel Rádiótelefon Kft.-nél országos értékesítési menedzser lett, majd később marketingigazgató-helyettes. 1994-től a már Westel 900 GSM Mobil Távközlési Rt. vezérigazgató-helyettese és marketingigazgatója volt, 1996-ig pedig vezérigazgató-helyettese. 1996 után már a T-Mobile Magyarország Távközlési Rt.-nél dolgozott, ekkor Winkler János együtt vitte a vezérigazgató-helyettesi, a marketing és értékesítési igazgatói pozíciókat. 2004-ben közreműködője volt a Westel/T-Mobile arculatváltásának és kiemelkedő szerepe volt abban, hogy a cég megőrizte piacvezető szerepét. 2006-ban, miután a T-Mobile egyesült a Magyar Telekom Nyrt.-vel a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese lett, 2006. január 20-ával.

Végzettségei Közgazdaságtudományi Egyetem, közgazdász, 1979 Purdue University, USA, MBA diploma, 2000

Szakmai pályafutásának mérföldkövei 1980 – 1985 között a NIKEX Trading Co.Ltd. értékesítési igazgatója 1985 – 1991 NIKEX Trading Co.Ltd.– Magyar Kereskedőház helyettes kereskedelmi tanácsosa Pekingben 1992 – 1994 A Westel 450 Rádiótelefon Kft. Marketing és értékesítési igazgatója1994-ben, mint már Westel 900 GSM Mobil Távközlési Rt. 1994 – 1996 A Westel 900 GSM Mobil Távközlési Rt. vezérigazgató-helyettese 1996 – 2006 A T-Mobile Magyarország Távközlési Rt. vezérigazgató-helyettese valamint marketing és értékesítési igazgatója 2004 – nagy szerepet játszott a Westel/T-Mobile márkaváltásban, amely során a T-Mobile megtartotta piacvezető szerepét 2006. január 20. – 2008. A Magyar Telekom Nyrt., vezérigazgató-helyettese, operatív igazgató a mobilszolgáltatások üzletágban(2006-ban a T-Mobile egyesült a Magyar Telekom Nyrt.-vel.) 2008 – 2010. április 30. a Magyar Telekom Nyrt., vezérigazgató-helyettese és a Fogyasztói szolgáltatások üzleti egységének operatív igazgatójaSzervezeti változások a Magyar Telekomnál: Winkler János távozik 2010. augusztus 26. – 2011 A Malév igazgatóságának elnöke 2011 márciusától 2014-ig az E.ON Hungária Zrt. igazgatóságának az energia értékesítéséért, az energiatermelésért, a beszerzési tevékenységekért és az ügyfélszolgálatért felelős tagja

Interjúk

Winkler: Hiszünk a gyors mobilinternetben, Origo, Vendégszoba, 2006. április 3.

Jegyzetek

Források

Önéletrajz

További információk

Kapcsolódó szócikkek Magyar Telekom Westel 900 GSM Mobil Távközlési Rt.

Kategória:Távközlés Kategória:Magyar üzletemberek Kategória:1954-ben született személyek Kategória:Élő személyek