Komjáthy György (Budapest, 1933. december 2. – 2025. október 28.) EMeRTon-díjas és Fonogram szakmai életműdíjas magyar zenei szerkesztő.

Életpályája Szülei: Komjáthy Elemér (1898–1978) és Hoholáti Mária Erzsébet (1900–1992). 1952–1959 között a Bartók Béla Zenei Szakközépiskola orgona-zeneszerzés-népzene szakán tanult, ahol Gergely Ferenc, Szelényi István, C. Nagy Béla és Hajdu Mihály tanították.

1958–1993 között a Magyar Rádió technikai rendezője, majd zenei szerkesztője volt. 1964–1998 között a Vasárnapi koktél, 1965–1993 között a Csak fiataloknak, 1970-től a Töltsön egy órát kedvenceivel, 1971-től a 25 perc beat és A beat kedvelőinek című műsorok szerkesztője volt.

Az 1980-as évek végén Popregiszter című sorozatot indított. 1986–1997 között a Danubius Rádió zenei szerkesztője volt. 1994-ben nyugdíjba vonult. 1995-től a váci Infórum Rádió zenei szerkesztője, műsorvezetője. 1999-től a Sláger Rádió Nem csak fiataloknak című kívánságműsorának társszerkesztője. 2011 novemberétől a B. Tóth László nevével fémjelzett poptarisznya.hu internetes rádió rendszeres havi műsorvezetője volt. A zene mellett a régi villamosok történetével is foglalkozott.Iho.hu

Gyermekei: Dóra (1990-től Magyar Rádió majd jogutódja) és Zoltán (1986–1991: BKV Sajtószolgálat, 1990–1998: Danubius Rádió, 1998–2009: Sláger Rádió, 2010–2012: Neo FM).

Nagyon sokan nem tudják, de a Budapesti villamosok nagy barátja volt. Számos modellt és fotókat készített szeretett villamosairól. Gyakori vendég volt a MAVOE Paulai Ede utcai klubjában (ez azóta bezárt), a csütörtöki klubnapokon, a 70-es években.

Díjai, kitüntetései Munka Érdemrend bronz fokozata (1975) eMeRTon-életműdíj (1994) Ezüst Toll (1998) a Magyar Lemezlovas Egyesület életműdíja (2008) Börze Vándordíj (2008) Fonogram szakmai életműdíj (2022)

Jegyzetek

Források

Kategória:1933-ban született személyek Kategória:2025-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok Kategória:EMeRTon-díjasok