vagy ismertebb nevén J egy dél-koreai R&B/soul énekesnő, aki egyedi, lágy hangjáról ismert.
Pályafutása Tanulmányait az Amerikai Egyesült Államokban a Northern Virginia Community College iskolában fejezte be. Egy Washington városbéli koreai szépségversenyen fedezték fel. A versenynek köszönhetően lehetőséget kapott, hogy egy koreai zenei producerrel dolgozhasson. Az R&B/hiphop stílusban íródott bemutatkozó nagylemezei, a J-Gold és a J-Blue 1998 novemberében jelentek meg.
A második nagylemezével, az In L.O.V.E.-val már jelentős sikereket ért el: a című kislemeze számos koreai televíziós csatorna slágerlistájának élére került. J a 2001 nyarán megjelent harmadik stúdióalbumának, a Beautiful Ones produkciós munkálataiban is részt vállalat.
Negyedik nagylemeze, a Dim the Lights megjelenése után J visszaköltözött az Egyesült Államokba, hogy kipihenhesse magát és, hogy tovább fejlessze az énekhangját. 2004-ben megjelent az ötödik albuma The Crush of Love néven. A lemezről négy dalt saját maga írt, a kritikusok pozitív fogadtatása ellenére sem bizonyult sikeresnek a nagyközönség előtt.
Ezt követően komolyan megfontolta, hogy visszavonul, ám a „zene iránt érzett végtelen szerelme” miatt mégis folytatta zenei pályafutását. 2006-ban J HowL-lal közösen rögzítette a Princess Hours drámasorozat főcímdalát, a Perhaps Love-ot. A sorozat népszerűsége a zenei albumára is hatással volt; az is jól teljesített a kasszáknál.
2007-ben megjelent a kortárs keresztény zene stílusában fogant In My Lifetime című lemeze, amely R&B és hiphop dalokat is tartalmaz. 2007 nyarán digitális kislemez formájában jelent meg a I Dzsonggal énekelt duettjük, a . A dal hetekig vezette a „MELON” letöltési slágerlistáját.
Hatodik stúdióalbuma 2007 novemberében jelent meg In Love Again címmel. A kiadvány első éles kontrasztot vet korábbi műveivel szemben, mivel az egy lassú ballada. Második kislemeze a a hiphop hatását érezteti magán. Ugyan a korong jóval rádióbarátabb dalokat tartalmaz, mégsem hozott J-nek elismerést. Ju Szungdzsunnal is énekelt olyan dalokban, mint a Make Me Mine vagy a My Baby.
J több éven át a szöuli angol nyelvű TBS-EFM (101.3 FM) rádiócsatornán vezetett műsort, a Music Planetet a korai hajnali órákban. Ezt megelőzően K-pop dalokat mutatott be ugyanezen idősávban. Korábban a szintén angol nyelvű Arirang-TV televíziós csatorna Pops in Seoul című műsorát is vezette.
2011 júliusában Superstar néven új kislemezt jelentett meg, televíziós adásokban népszerűsítette azt.
Diszkográfia CímMegjelenésNyelvKiadóJ-Blue1998 novemberKoreaiSeoul RecordsJ-Gold1998 novemberKoreaiSeoul RecordsI.N. L.O.V.E.2000. április 21.KoreaiSeoul RecordsChocolate2000.AngolSeoul RecordsBeautiful Ones2001. június 20.KoreaiPony Canyon KoreaDim The Lights2002. április 11.KoreaiSeoul RecordsThe Crush of Love2004. szeptember 23.KoreaiPlyzenIn My Lifetime2007. január 15.KoreaiSeoul RecordsIn Tears2007. június 18.Koreai?Inlove Again2007. november 7.KoreaiSony BMG, SBME KoreaAlcohol Genuine2008. január 29.Koreai?Love Child2008. augusztus 26.KoreaiKingpin EntertainmentsFrench Toast2008. november 18.KoreaiSponge EntertainmentSweet Dream (filmzene)2009. február 24.Koreai?Mini Album – Sentinmental2010. február 3.KoreaiParagon Music CorporationWith Me2010. június 10.Koreai és angol?
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:Dél-koreai dalszerzők Kategória:Popénekesek Kategória:Dél-koreai énekesek Kategória:1977-ben született személyek Kategória:K-pop-előadók Kategória:Koreai nők Kategória:Élő személyek