Claudio Magris (Trieszt, 1939. április 10. –) olasz író, publicista, germanista, egyetemi tanár. Írói munkásságának középpontjában Közép-Európa kulturális összefonódása áll, elsősorban Trieszt és a környező területek szemszögéből. Legjelentősebb műve az 1986-ban megjelent Duna című könyv, amelyben a Duna országairól ír esszészerű szövegeket.
Életpályája
A Torinói Egyetem német szakán szerzett diplomát 1962-ben, majd 1970 és 1978 között ugyanitt tanított. 1978-tól a Trieszti Egyetem tanára, emellett a Corriere della Sera publicistája. 1963-ban jelent meg első munkája, A Habsburg-mítosz az osztrák irodalomban címmel, amely egyben doktori munkája is volt. Műveiben kiemelten foglalkozik Németországgal, Közép-Európával és hazájával. Fő művének a Duna című esszéregényt tekintik. Közéleti szerepet is vállalt: 1994 és 1996 között az olasz Szenátus tagja volt.
2001-ben Erasmus-díjat kapott, 2004-ben az Asztúria Hercege-díjjal tüntették ki, 2006-ban az osztrák Állami díj az európai irodalomért elnevezésű kitüntetéssel jutalmazták. A 2009-es Frankfurti Könyvvásáron ő kapta A német könyvszakma békedíját. 2019-ben Thomas Mann-díjban részesült.
Művei Esszék Il mito asburgico nella letteratura austriaca moderna (Torino : Einaudi, 1963) – A Habsburg-mítosz az osztrák irodalomban : részletek (Budapest : Európa, 1988) Wilhelm Heinse (1968) Tre studi su Hoffmann (1969) Lontano da dove. Joseph Roth e la tradizione ebraico-orientale (Torino : Einaudi, 1971) Cesare Cases, Claudio Magris: L'anarchico al bivio. Intellettuali e politica nel teatro di Dorst (Torino : Einaudi, 1974) L'altra ragione. Tre saggi su Hoffmann (Torino : Einaudi, (1978)) Dietro le parole (1978) Itaca e oltre (1982) Angelo Ara, Claudio Magris: Trieste. Un'identità di frontiera (1982) L'anello di Clarisse. Grande stile e nichilismo nella letteratura moderna (Torino : Einaudi, 1984) Utopia e disincanto. Saggi 1974-1998 (Milano : Garzanti, 1999) L'infinito viaggiare (2005) La storia non è finita (Milano, Garzanti, 2006) Alfabeti (Milano : Garzanti, 2008) Livelli di guardia. Note civili (2006-2011), (2011)
Szépirodalom Illazioni su una sciabola (1984) Danubio (1986) – Duna (Budapest : Európa, 1992) Stadelmann (1988) Un altro mare (1991) – Egy másik tenger (Budapest : Európa, 1993) Il Conde (1993) Le voci (1995) Microcosmi (1997) – Kisvilágok (Budapest : Európa, 2002), Strega díj La mostra (2001) Alla cieca (2005) – Vaktában (Budapest : Európa, 2007) Lei dunque capirà (2006) Non luogo a procedere (2015) Tiempo curvo a Krems (2019)
Magyarul A Habsburg-mítosz az osztrák irodalomban. Részletek; ford. Székely Éva; Európa, Bp., 1988 (Mérleg) Duna; ford. Kajtár Mária; Európa, Bp., 1992 Egy másik tenger; ford. Barna Imre; Európa, Bp., 1993 Kisvilágok; ford. Barna Imre, Szirti Bea; Európa, Bp., 2002 Vaktában; ford. Gál Judit; Európa, Bp., 2007 Hangok. Vágymonológok nőkről és férfiakról; ford. Gács Éva; Libri, Bp., 2012 Kisvilágok; ford. Barna Imre, Szirti Bea; 2. jav. kiad.; Libri, Bp., 2012
További információk Claudio Magris lesz a könyvfesztivál vendége 2012-ben Claudio Magris kapja a német könyvszakma békedíját, 2009 Claudio Magris Budapesten, 2008 "Én határ menti író vagyok": Magris írása a Nagyvilágban (XLVI. évfolyam, 5. szám 2001. május) Magris írásai az OIK műfordítás-adatbázisában
Kategória:Olasz költők, írók Kategória:Olasz újságírók Kategória:Olasz nyelvészek Kategória:Olaszországi politikusok Kategória:1939-ben született személyek Kategória:Triesztiek Kategória:Budapest Nagydíjasok Kategória:Élő személyek Kategória:Esszéírók