A 2013. évi Formula–1 világbajnokság sorrendben a 64. Formula–1-es szezon volt. A szezon tizenkilenc nagydíjból állt, amin tizenegy csapat huszonkét autóval indult, március 17-től november 24-ig. Ez volt az utolsó idény, amikor a csapatok a 2,4 literes V8-as motorformulát használták, amit még 2006-ban vezettek be, ugyanis 2014-től kezdve valamennyiük 1,6 literes V6-os hibrid turbómotorokra váltottak. Ugyancsak ez volt az utolsó idény, amikor az 1996-ban bevezetett számozási rendszer alapján kapták meg a pilóták a rajtszámukat, mert 2014-től kezdődően valamennyi versenyző saját magának választhatott egyet 2 és 99 között.
A világbajnoki címvédő Sebastian Vettel különösebb nehézség nélkül szerezte meg negyedik bajnoki címét, már négy futammal az idény vége előtt. A sportág történetében az egyik legdominánsabb teljesítménnyel elért címmel Vettel a negyedik olyan versenyző lett, akinek legalább négy világbajnoki győzelme van. 2021-ig ez volt a Red Bull csapat utolsó győzelme, és mindezidáig az utolsó, amelyet Renault motorral szerelt autóval értek el. 155 pontos előnyével rekordot állított fel Vettel az összetettben is, amelyet csak 2023-ban döntött meg Max Verstappen. Az idény végén, mindössze második pilótaként, az év sportolója címmel járó Laureus-díjat is megkapta.
Vettel az akkor rekordnak számító 13 győzelmet érte el az idényben, ebből kilencet zsinórban, ami majdnem rekord lett. A későbbiekben visszavonulásáig már nem tudott ilyen komoly eredményeket elérni. Fernando Alonso az elmúlt négy év alatt immár harmadszor lett bajnoki második, és a hátralévő hosszú karrierjében utoljára ebben az évben tudott versenyt nyerni. A Red Bull Racing a csapatok közt is megszerezte a bajnoki címet.
Csapatok és versenyzők Miután a csapatok megújították a Concorde-egyezményt, Bernie Ecclestone örömmel közölhette a 2012-es malajziai nagydíjat követően, hogy a csapatok túlnyomó többsége ott lesz 2013-ban is a rajtrácsonhttp://www.autosport.com/news/report.php/id/98317. Azt azonban nem közölte, hogy mely csapatok ellenezték az egyezményt. Valamennyi csapat 2,4 literes V8-as motorokat használt, és a Pirelli volt az egyedüli gumiszállítójuk. CsapatKonstruktőrModellMotor#Versenyző(k)VersenyTesztversenyző(k) Infiniti Red Bull RacingÁtkeresztelik a Red Bullt - vezess.hu Red Bull-Renault RB9 Renault RS27-2013 1 Sebastian Vettel 1-19 Sébastien Buemihttp://f1-live.hu/hirek/legfrissebb_hirek/60541/32/buemi_es_jda_is_marad_a_helyen António Félix da Costahttp://en.espnf1.com/redbull/motorsport/story/105002.html 2 Mark Webber 1-19 Scuderia Ferrari Ferrari F138http://www.hirado.hu/Formula1/Hirek/2013/01/30/11/A_V8_as_motorok_elott_tiszteleg_nevevel_az_uj.aspx Ferrari 056 3 Fernando Alonso 1-19 Davide Rigon Marc Gené Pedro de la RosaKobajasi Kamuihttp://www.gphirek.hu/f1/20140110-kobajasi-mar-majdnem-a-caterhame.html 4 Felipe Massa 1-19 Vodafone McLaren Mercedes McLaren-Mercedes MP4-28 Mercedes FO 108F 5 Jenson Button 1-19 Gary Paffett Oliver Turvey 6 Sergio Pérez 1-19 Lotus F1 Team Lotus-Renault E21 Renault RS27-2013 7 Kimi Räikkönen 1-17 Jérôme d’Ambrosio Davide Valsecchi Nicolas Prost Heikki Kovalainenhttp://www.gphirek.hu/f1/20131114-f1-a-lotus-a-tapasztalata-miatt-valasztotta-kovalainent.html 18-19 8 Romain Grosjeanhttp://f1-live.hu/hirek/legfrissebb_hirek/60079/32/hivatalos_grosjean_2013ban_is_a_lotus_versenyzoje_lesz 1-19 Mercedes AMG Petronas F1 Team Mercedes F1 W04 Mercedes FO 108F 9 Nico Rosberghttp://f1class.hu/hir/20111110/rosberg-szerzodest-hosszabbitott-a-mercedes-gp-vel 1-19 Brendon Hartley Anthony Davidson Sam Birdhttp://en.espnf1.com/mercedes/motorsport/story/112425.html 10 Lewis Hamilton 1-19 Sauber F1 Team Sauber-Ferrari C32 Ferrari 056 11 Nico Hülkenberg 1-19 Robin Frijns 12 Esteban Gutiérrez 1-19 Sahara Force India F1 Tean Force India-Mercedes VJM06 Mercedes FO 108F 14 Paul di Resta 1-19 James Rossiter James Caladohttp://www.bbc.co.uk/newsbeat/23986857 15 Adrian Sutilhttp://www.autosport.com/news/report.php/id/105744?source=mostpopular 1-19 Williams F1 Team Williams-Renault FW35 Renault RS27-2013 16 Pastor Maldonado 1-19 Susie Wolff 17 Valtteri Bottas 1-19 Scuderia Toro Rosso Toro Rosso-Ferrari STR8 Ferrari 056 18 Daniel Ricciardo 1-19 Sébastien Buemi António Félix da Costa Danyiil Kvjathttp://formula.hu/hirek/153/383/84175/kvjat-austinban-es-interlagosban-is-autoba-ulhet 19 Jean-Éric Vergne 1-19 Caterham F1 Team Caterham-Renault CT03 Renault RS27-2013 20 Charles Pichttp://f1-live.hu/hirek/legfrissebb_hirek/58562/32/hivatalos_charles_pic_a_caterham_versenyzoje_lesz_2013tol_frissitve 1-19 Alexander Rossihttp://www.autosport.com/news/report.php/id/105772?source=mostpopular Ma Csing-hua Heikki Kovalainen 21 Giedo van der Gardehttp://www.f1-live.hu/f1-hirek/hivatalos_giedo_van_der_garde_alairt_caterham_hez 1-19 Marussia F1 Team Marussia-Cosworth MR02 Cosworth CA2013 22 Jules Bianchi 1-19 Rodolfo Gonzálezhttp://www.autosport.com/news/report.php/id/106000 23 Max Chiltonhttp://f1-live.hu/hirek/legfrissebb_hirek/60048/32/marussia_chilton_lesz_glock_csapattarsa 1-19 Luiz Razia volt a szezon előtti teszteken Max Chilton csapattársa a Marussia csapatánál, azonban pénzügyi problémái voltak, emiatt felbontották a szerződését, így helyét Jules Bianchi vehette át a teljes szezonra.
Csapatváltozások
2012 novemberében a Thesan Capital, a HRT tulajdonosa, bejelentette, hogy eladná a csapatothttp://www.f1fanatic.co.uk/2012/11/12/hrt-put-sale-thesan-capital/. A hónap végéig kellett volna vevőt találni annak érdekében, hogy be tudják fizetni a nevezési díjat, de erre sajnos nem került sor. A csapat így nem került fel a 2013-as nevezési listára, és többé már nem is vettek részt egy futamon semhttp://www.autosport.com/news/report.php/id/104673. Vagyontárgyait Teo Martin vásárolta fel, aki autóalkatrészek újrahasznosításával foglalkozott.
Pilótaváltozások
Miachael Schumacher három évre szerződött le a Mercedesszel, amely szerződés 2012 végén lejárt. Bár lett volna lehetőség a hosszabbításra, a kiábrándító eredmények miatt erre nem került sorhttp://www.autosport.com/news/report.php/id/102906. A csapat lázasan keresni kezdte az utódját, és meg is találták Lewis Hamilton személyében, aki három évre szóló szerződést kötött velükhttp://www.autosport.com/news/report.php/id/102895. Hamilton távozásával a McLarennél is megürült egy hely, ahová Sergio Pérez érkezett a Saubertőlhttp://www.autosport.com/news/report.php/id/102891. Pérez a Ferrari versenyzői akadémia növendéke volt, és arra számíthatott, hogy az olasz istállónál kap majd ülést, ha erre megnyílik a lehetőség. Ő azonban azt nyilatkozta, hogy igazán sosem hitt abban, hogy ez megtörténhet, és a McLaren volt számára a legjobb hely, ahová mehetetthttp://www.f1fanatic.co.uk/2012/10/04/perez-ferrari-option/. Több évre szóló szerződése ellenére Nico Hülkenberg elhagyta a Force Indiát, és a Sauber versenyzője lett. A csapattársa az újonc Esteban Gutiérrez lett, aki a csapat tesztpilótája is volt korábban. Hülkenberg helyére Adrian Sutil jött vissza. Kobajasi Kamui ülés nélkül maradt, és hogy helyet találjon magának, szurkolóitól kért adományokat. Miután azonban a Lotusnál is elkelt az összes hely, letett arról, hogy 2013-ban versenyezzen – egy évet kihagyott és a WEC-ben szerepelt, majd 2014-ben a Caterham színeiben tért vissza. A Williams a korábbi tesztpilóta Valtteri Bottasnak adott lehetőséget Pastor Maldonado mellett.http://www.f1fanatic.co.uk/2012/11/28/bottas-williams-race-seat-2013 A csapattól kikerülő Bruno Senna eleinte a Force Indiával kezdett tárgyalásokba, majd ő is a WEC-be távozott. Charles Pic a Marussiától a Caterhamhez igazolt, ahol a csapattársa az újonc Giedo van der Garde lett. Ez azt is jelentette, hogy mind Heikki Kovalainen, mind Vitalij Petrov távozni kényszerültek. Kovalainen esetében a csapattal való viszony megromlásával magyarázták a szakítást, Petrov esetében pedig elfogyott a szponzori pénz. Kovalainen mindazonáltal tesztpilótai szerepben még feltűnt a csapat körül. Timo Glocknak 2014 végéig szóló szerződése volt a Marussiával, de ő is távozott. Erre a csapat indoklása szerint a nehéz pénzügyi helyzet miatt volt szükség, amit az is elősegített, hogy elvesztették a konstruktőri tizedik helyet és az ezzel járó pénzdíjat. A Marussia két újoncot választott: Max Chiltont és Luiz Raziát, mindkettőt a GP2-ből. Razia azonban már a szezon előtti teszteken sem jelent meg a csapattal, ami spekulációkra adott okot. Mint kiderült, a szponzorok nem fizettek, ezért felbontották a szerződését. A csapat versenyzője Jules Bianchi lett. A HRT visszalépésével két pilótája ülés nélkül maradt. Karthikeyan az Auto GP-be távozott, de la Rosa pedig a Ferrari szimulátorpilótája lett. Kimi Räikkönnenek hátműtétje miatt ki kellett hagynia a szezon utolsó két futamát, a helyére Heikki Kovalainen ült be.
Versenynaptár Az ideiglenes naptárat a 2012-es szingapúri nagydíjon jelentették be, melyet a FIA Motorsport Világtanács 2012. szeptember 28-án jóváhagyott. 2013. február elején Bernie Ecclestone bejelentette, hogy a 2013-as versenynaptár 19 fordulós marad. Korábban maximalizálva volt a Concorde-egyezményben, hogy egy idényben hány futamot lehet tartani, és ez a szám húsz volt. Az egyezmény azonban csak 2012 végéig volt érvényes, ezután felül lehetett vizsgálni.
Verseny Hivatalos név Nagydíj Pálya Város Dátum Idő Pályarajz Helyi CETCEST 1 Rolex Australian Grand Prix Ausztrál nagydíj Albert Park Grand Prix Circuit Melbourne március 17.17:007:00 50px|Melbourne 2 Petronas Malaysia Grand Prix Maláj nagydíj Sepang International Circuit Kuala Lumpur március 24.16:009:00 50px|Sepang 3 UBS Chinese Grand Prix Kínai nagydíj Shanghai International Circuit Sanghaj április 14.15:009:00 50px|Sanghaj 4 Gulf Air Bahrain Grand Prix Bahreini nagydíj Bahrain International Circuit Szahír április 21.15:0014:00 50px|Bahrein 5 Gran Premio de España Spanyol nagydíj Circuit de Catalunya Barcelona május 12.14:0014:00 50px|Barcelona 6 Grand Prix de Monaco Monacói nagydíj Circuit de Monaco Monte-Carlo május 26.14:0014:00 50px|Monte-Carlo 7 Grand Prix du Canada Kanadai nagydíj Circuit Gilles Villeneuve Montréal június 9.14:0020:00 50px|Montréal 8 Santander British Grand Prix Brit nagydíj Silverstone Circuit Silverstone június 30.13:0014:00 50x50px|Silverstone 9 Großer Preis Santander von Deutschland Német nagydíj Nürburgring Nürburg július 7.14:0014:00 50px|Nürburgring 10 Magyar Nagydíj Magyar nagydíj Hungaroring Mogyoród július 28.14:0014:00 50px|Mogyoród 11 Shell Belgian Grand Prix Belga nagydíj Circuit de Spa-Francorchamps Spa augusztus 25.14:0014:00 50px|Spa 12 Gran Premio d'Italia Olasz nagydíj Autodromo Nazionale di Monza Monza szeptember 8.14:0014:00 50px|Monza 13 SingTel Singapore Grand Prix Szingapúri nagydíj Marina Bay Street Circuit Szingapúr szeptember 22.20:0014:00 50px|Szingapúr 14 Korean Grand Prix Koreai nagydíj Korean International Circuit Yeongam október 6.15:008:00 50px|South Jeolla 15 Japanese Grand Prix Japán nagydíj Suzuka Circuit Szuzuka október 13.15:008:00 50px|Suzuka 16 Airtel Indian Grand Prix Indiai nagydíj Buddh International Circuit Greater Noida október 27.15:0010:30 50px|Greater Noida 17 Etihad Airways Abu Dhabi Grand Prix Abu-Dzabi nagydíj Yas Marina Circuit Abu-Dzabi november 3.17:0014:00 50px|Abu-Dzabi 18 United States Grand Prix Amerikai nagydíj Circuit of the Americas Austin november 17.13:0020:00 50px|Austin 19 Grande Prêmio Petrobras do Brasil Brazil nagydíj Autódromo José Carlos Pace São Paulo november 24.14:0017:00 50px|São Paulo
1998 után először nem rendeztek európai nagydíjat. 2013 márciusában a valenciai versenypályát végleg bezárták, így ide a mezőny sem tért vissza többé- Legközelebb Azerbajdzsánban rendeztek európai nagydíj nevű versenyt 2016-ban. Ebben az évben a rotációs rendszer értelmében a Nürburgringen rendezték a német nagydíjat. A tervek szerint már ebben az évben megrendezték volna az első orosz nagydíjat Szocsiban, de a pálya még nem volt kész.