A Halo 2 belső nézetű, lövöldözős játék, amelyet a Bungie Studios fejlesztett és a Microsoft Game Studios gondozásában jelent meg. A Halo sorozat második része, a Halo: Combat Evolved közvetlen folytatása. Elsőként Xbox platformra készült el 2004 novemberében, majd közel két és fél év után Microsoft Windows rendszereken is elérhetővé vált. A PC-s változat fejlesztését a Microsoft Game Studios egyik belső fejlesztőcsapata végezte, új grafikus motort alkalmaztak, melybe a Havok fizikai motort is beépítették, illetve a fegyverek, a járművek és a többjátékos mód pályáinak listája is újabb elemekkel bővült. A történet a 26. században játszódik és az emberiség alkotta United Nations Space Command, illetve a rejtélyes földönkívüli létformákból álló Covenant között kialakult konfliktus áll a középpontjában. A játékos az előző epizód főhőse, az emberek oldalán harcoló Master Chief, illetve az ellenséges oldalon álló Arbiter szerepében is bekapcsolódhat a történetbe. (A történet lineáris, így ezen alkalmakra a cselekmény egy előre meghatározott pontján kerül sor.)
Az előző rész sikerei után a fejlesztők nagy elvárásokkal néztek szembe a Halo 2 fejlesztése során, így újítások helyett inkább csiszoltak a játékon, ám az első részből kimaradt elemeket is pótoltak, mint például az Xbox Live támogatás. A kiadó nyomására szoros határidőket kellett a készítőknek tartani, ami több változtatásra kényszerítette őket, ennek köszönhető például, hogy a fejlesztők szándéka ellenére a történet cliffhangerrel zárul.
Amikor kiadták, a Halo 2 a legnépszerűbb videójáték volt az Xbox Live rendszerében és egészen a Gears of War 2006 novemberében történő megjelenéséig tartotta pozícióját. 2006. június 20-ig több mint 710 millió órát töltöttek a játékkal az 500 milliónál is több online játszma alkalmával a felhasználók a Live rendszerén keresztül, 2007. május 9-én pedig a játékosok száma túllépte az 5 milliót. A Halo 2 az első generációs Xbox történetének legkelendőbb játékává vált, 6,3 millió példányt értékesítettek belőle csak az Egyesült Államokban, világviszonylatban ez a szám meghaladja a 8 milliót. Ezenfelül a kritikai fogadtatása is nagyon pozitív volt, a Metacritic oldalán 91 értékelés alapján 95 ponton áll. A PC-s változat ezzel szemben 32 kritika alapján 72-es átlaggal bír, ami főként a (konzolos változathoz képest) jóval későbbi megjelenésének köszönhető. Leginkább a többjátékos módot dicsérték a tesztek, míg negatív kritika jellemzően az egyjátékos kampányt lezáró cliffhanger miatt érte a játékot.
Játékmenet A Halo 2 egy first-person shooter, így a történet során jellemzően belső nézetből láthatja a játékos az eseményeket, ez alól csak a járműves részek képeznek kivételt. Az előző részhez hasonlóan lehetőség nyílik az emberiség fegyverarzenálja mellett a földönkívüliek felszerelését és járműveit is használni. Újdonság, hogy ezúttal bizonyos fegyvertípusokból a játékos kettőt is használhat egy időben, a megnövekedett tűzerőért cserébe viszont csökken a fegyverek pontossága, nem használhat közelharci támadást, illetve gránátokat. A játékos egyszerre két fegyvert vihet magával (illetve, ha a korábban említett kombinációt alkalmazza, akkor ez a szám háromra bővül), melyek mindegyike egyedi előnyökkel és hátrányokkal rendelkezik, így más-más helyzetekben érdemes használni őket. Az idegenek fegyverei például energiát igényelnek a működésükhöz, és ha ez elfogy, a fegyver használhatatlanná válik, nem lehet újratölteni, valamint folyamatos tüzelés esetén könnyen túlmelegedhetnek. Az emberek fegyverei kevésbé hatékonyak az idegenek energiapajzsa ellen és a tár kifogyása esetén újra kell őket tölteni, viszont nem hevülnek túl, szemben a Covenant fegyvereivel. Gránátok közül összesen 8 darabot hordhat magánál a játékos, 4 repeszgránátot és 4 plazmagránátot. (Ez utóbbi rátapad az eltalált ellenfélre.) Egy új lehetőség is bekerült a játékba, ugyanis ha a játékos közel kerül az ellenfél járművéhez, akkor kitépheti belőle és átveheti a helyét. A főhős életereje nem látható a játék közben. Egy energiapajzsos Mjolnir Mark VI típusú páncélt visel, ami a sebzéseket elnyeli. Ez feltöltődik, amennyiben egy bizonyos ideig nem éri támadás a játékost.
Egyjátékos hadjárat
Az „egyjátékos” módban (campaign menü) a játékos egyedül, illetve egy társával offline, osztott képernyős módban is végigjátszhatja a történetet. (Az előző részhez hasonlóan ez a lehetőség a PC-s változatból kimaradt.) Eredetileg a Bungie tervei közt szerepelt az Xbox Live rendszerén keresztül történő kooperatív mód integrálása, azonban ez a szoros határidők miatt végül elmaradt. A játék története 14 pályán keresztül ível át, amiken a játékosnak Master Chief vagy a Covenant Elite Arbiter irányítására nyílik lehetősége. Az eltérő történeti vonalon túl képességeikben is különböznek, Arbiter páncélján ugyanis nincsen fényforrás, viszont egy rövid időre képes álcázni magát, amivel szinte teljesen láthatatlanná tud válni ellenfelei elől, azonban ha ilyenkor támad vagy megsebesítik, akkor az álcája is megszűnik.
Négy nehézségi szint közül lehet választani: könnyű, normál, hősies és legendás fokozat. Az egyre nehezebb szinteket választva a játékosnak egyre több és erősebb ellenféllel kell szembenéznie, míg az álcázás ideje csökken, újratöltődési ideje pedig nő, valamint életereje is kevesebb lesz. Az egyes nehézségi szinteken ezenkívül a párbeszédek között is lehetnek kisebb eltérések.
A játék rejtett tartalmakkal is szolgál, mint például a számos elrejtett easter egg, különböző üzenetek, rejtett tárgyak vagy fegyverek. Ilyenek például az összes pályán megtalálható koponyák, melyek mind egyedi képességekkel bírnak a játékmenetre nézve. (Például nagyobb sebzés a gránátoknak vagy erősebb ellenfelek.)
Többjátékos mód bélyegkép|jobbra|300px|A játékos ezúttal már két fegyvert használhat egyidejűleg. Az előző epizódtól eltérően a játék lehetőséget biztosít a játékosoknak, hogy az Xbox Live rendszerén keresztül küzdjenek meg egymással, de az osztott képernyős és system link mód is elérhető. A Halo 2 többjátékos módja különbözött a korábbi konzolos játékokétól, korábban ugyanis egy játékos a saját konzolját vagy számítógépét használta szerverként, így ő lett a gazdagép, aki kiválaszthatta a játékmódot és a pályát, illetve egyéb változtatásokat is eszközölhetett, ezután pedig egy szolgáltatás segítségével (például a GameSpy) a többi játékos számára is láthatóvá vált a korábban létrehozott játék. A felhasználók különböző fajta feltételek alapján dönthettek, hogy melyikhez szeretnének csatlakozni. Ezzel szemben a Halo 2 esetében erre nem volt lehetőség, ugyanis az Xbox Live által felkínált opciókból lehetett választani. A játékegyensúly érdekében bizonyos változtatásokat is végrehajtottak, így az egyjátékos módban jelenlévő Fuel Rod nevű fegyver a többjátékos pályákon nem elérhető.
Az Edge magazin 2007 januárjában megjelent cikkét Chris Butcher, a játék egyik vezető tervezője úgy kommentálta, hogy kiemelt figyelmet fordítottak a hálózati lehetőségekre és visszagondoltak arra, hogy a rajongók mennyi kellemes órát töltöttek az előző résszel, helyi hálózaton keresztül játszva a barátaikkal, így ezt az élményt akarták megadni ismét, de ezúttal az Xbox Live rendszerén keresztül. Egy teljesen új online rendszer felépítése azonban nehéz feladatnak bizonyult és a tervekkel ellentétben több dolgot is ki kellett hagyniuk a játékból, hogy a játék a tervezett időpontban elérhető legyen a rajongók számára. 2010. április 15-én a játék hivatalos Xbox Live támogatását leállították, így ez az online többjátékos mód és a letölthető tartalmak végét is jelentette.
Történet Bevezetés A Halo 2 története a 26. században játszódik. Az emberiség a United Nations Space Command (UNSC) zászlaja alatt egyesült és elérték azt a technológiai szintet, amivel a fénysebességnél gyorsabb utazásra képes űrhajókat tudtak építeni, ezáltal eddig elérhetetlen világokba jutottak el, melyeket ezután gyarmatosítottak. Az egyik ilyen távoli világban, a Harvesten található kolóniát földönkívüliek támadták meg 2525-ben. Az idegen fajok szövetsége, a Covenant szerint az emberek puszta léte sérti az általuk istenként tisztelt Forerunnereket, így az emberiség módszeres kipusztításába kezdenek, az emberiség pedig az ellenség számbeli és technikai fölényével szemben csak nehezen tudja felvenni a harcot. 2552-ben a Covenant seregek elpusztították az emberiség egyik legfontosabb védőbástyáját, Reach kolóniáját, a The Pillar of Autumn nevű hajó pedig egyedüliként, követve a protokollt, hipertérugrást hajt végre egy véletlenszerűen kiválasztott helyre, hogy ezzel elcsalják a Covenant erőket a Föld irányából. Ekkor felfedeznek egy a Forerunnerek által hátrahagyott gyűrűvilágot, amit Halónak neveznek. A Covenant ezt a szerkezetet kívánja aktiválni, mivel vallási meggyőződésük szerint ezáltal megkezdődhet a „Nagy utazás” ("Great Journey"), ami a lojális követők üdvözülését hozza magával. A legénység leszáll a felszínre, majd rájönnek, hogy ezen építmények valójában fegyverként szolgálnak arra a végső esetre, ha a Flood nevű élősködő faj elszabadulna. A főhős, Master Chief, illetve a társaként szolgáló mesterséges intelligencia, Cortana megtudja a létesítményt felügyelő 343 Guilty Spark nevű MI-től, hogy a Flood megállítása a galaxisban létező összes életforma kipusztításával történne, ezáltal ugyanis a paraziták éhen halnának. Master Chief ezért elpusztítja az építményt a Pillar of Autumn túlterhelt fúziós reaktorával, amivel megakadályozza a Flood elszabadulását. Ezután Master Chief és Cortana a Föld felé sietnek, hogy figyelmeztessék az emberiséget a közelgő Covenant invázióra.
Cselekmény bélyegkép|jobbra|300px|Az Installation 05. A történetet nem sokkal a Halo: First Strike című regény lezárása után folytatja. A játék egy átvezető jelenettel kezdődik, a helyszín High Charity, a Covenant fővárosa, ahol épp egy Elite parancsnok, Thel 'Vadamee meghallgatása zajlik. Az ítéletben megfosztják tisztségétől, eretneknek bélyegzik és Tartarus kínzásainak vetik alá, mivel nem akadályozta meg, hogy az emberek elpusztítsák a Halót. Master Chief a Földre visszatérve egy új, Mark VI jelzésű páncélzatot kap és Terrence Hood által kitüntetésben részesül Avery Johnson és Miranda Keyes mellett, aki elhunyt apja nevében veszi át a medált.
Ekkor egy Covenant flotta tűnik fel a védelmi vonalon kívül, ami megkezdi a bolygó invázióját. A UNSC erői nagyrészt visszaverik a támadást, ám egy cirkáló átcsúszik a védelmükön, ami a Covenant egy magas rangú tagját szállítja (High Prophet of Regret) és New Mombasa városát támadja meg. Master Chief segít a várost megtisztítani az ellenfelektől. Látva, hogy csapatai nagyrészt megsemmisültek, Regret egy hipertérugrásra készül, Master Chief, Cortana, Keyes és Johnson az In Amber Clad fedélzetén pedig a nyomába ered. A célállomás egy másik Halo, az Installation 05 volt, Keyes pedig Regret után küldi Master Chiefet, míg Johnson a Halo aktiválására képes Index keresésére indul.
Eközben a kitaszított Covenant parancsnokot Truth és Mercy felmenti a büntetés alól és felajánlják neki az Arbiter tisztséget, hogy küzdjön tovább a Covenant ügyéért. Az első küldetése, hogy végezzen egy árulóval. Ekkor talál rá 343 Guilty Spark-ra, aki a megsemmisült Halo vezérlője volt és elindulna vele a fővárosba, ám Regret vészjelzését meghallva a 05 jelzésű Halo felé veszik az irányt. Master Chief legyőzi Regretet, de az egyik Covenant hajó lézersugárral az egész helyet elpusztítja, Chief pedig a vízbe hull, ahol egy csápos létforma húzza magához, Regrettel együtt.
Regret halála viszályt szít a Covenant népei között, a próféták ugyanis a Brute fajt bízzák meg a testőrségük ellátásával, ami eddig tradicionálisan az Elite feladata volt. A próféták Arbiter számára az Index felkutatását adják feladatul. Johnson és Keyes hamarabb ér oda, ám legyőzik őket. Tartarus felfedi, hogy a vezetés az Elitek kiirtását adta parancsba, majd egy mély szakadékba taszítja riválisát.