bélyegkép|jobbra|Louis Blanqui az 1870-es években Louis Auguste Blanqui (Puget-Théniers, 1805. február 7. – Párizs, 1881. január 2.) francia forradalmár, politikus, a blanquizmus politikai irányzatának kidolgozója és névadója. Életének jelentős részét börtönben töltötte. Adolphe Jérôme Blanqui nemzetgazdasági író öccse.
A jó képességű fiatal kitűnő eredménnyel végezte el a líceumot. A Massin-intézetben lett tanár, ahol korábban tanult és mellette párhuzamosan jogot és orvostudományt hallgatott, de ezeket a forradalmak és a börtönbüntetések miatt már nem tudta befejezni. Belépett ugyanis a carbonari szövetségbe, majd tüntetéseken vett részt. Egy európai utazása során még apja Napóleon alatt játszott politikai szerepe miatt tartóztatták le Nizzában és akkor került először egy rövidebb ideig börtönbe. Később a júliusi forradalom eredményeivel volt elégedetlen és Benjamin Constant halálakor királyellenes röplapot szerkesztett.
Belépett az egyik legradikálisabb köztársaságpárti szervezetbe, a Nép Barátainak Társaságába (Société des amis du peuple). Kiváló szónokként hamarosan népszerű tagja lett a társaságnak, és amikor az állam pert indított a szervezet vezetői ellen, őt is elítélték egy évre. Szabadulása után újra a hatalom megdöntésén fáradozó társaságok soraiban találta magát. A forradalmi megmozdulásokban részt vevő Blanquit 1840. május 31-én halálra ítélték, majd kegyelmet kapott, és 1848-ig kilenc évet raboskodott nagyon nehéz körülmények között. Az 1848-as forradalmi megmozdulásokban is részt vett — bár nem volt teljesen meggyőződve arról, hogy a helyes úton járnak, de a lelkében összetört és kimerült forradalmár szerepvállalásáért újabb tíz év börtönt kapott.
Az új börtönviszonyok egy kicsit könnyebbek voltak; ekkor írta a Figyelmeztetés a néphez című felhívását, és rendszeresen olvashatott is. De azért itt is előfordult, hogy bántalmazták (politikai) fogolytársai, és volt olyan időszak, amikor az élete is veszélyben forgott. Szökni is megpróbált, ezért először Korzikára, majd onnan Algériába szállították. 1859-ben általános amnesztiával szabadult ki. Természetesen továbbra is megfigyelés alatt tartották. Nem hiába: szervezkedésért 1861 júniusában ismét letartóztatták, és újabb négy évre ítélték. Legendás forradalmi előélete miatt most már az elítéltek egyik legtekintélyesebb, legbefolyásosabb tagja lett, ekkoriban kapta az „Öreg” ragadványnevet. A fogságból 1865. augusztus 27-én fiatal blanquisták kalandos körülmények között, álruhában megszöktették és Brüsszelbe menekítették. Itt viszonylag nyugodt körülmények között dolgozhatott, és több írása is megjelent — így például az 1866-ban írt Útmutatás a fegyverfogáshoz című tanulmánya.
A párizsi kommünhöz sietve csatlakozott, és legfőbb feladatának a honvédelem megszervezését tartotta. A nemzeti gárda egyik parancsnoka lett, de betegen fogságba esett. A kommün választásán a város 18. és 20. kerületében képviselővé választották, és fogolycserével kívánták kiváltani, de csak nyolc év és három hónap börtön után szabadult ki. Ekkor újra belevetette magát a politikai küzdelmekbe, de szívroham következtében hamarosan elhunyt.
Életútja Családja Apja, Jean-Dominique Blanqui írással, politikával is foglalkozó gyáros volt, akit 1792-ben a forradalmi Konvent tagjává választottak. A jakobinusok hatalma idején börtönbe került, ahonnan a diktatúra bukása után szabadult. Előbb az 500-ak Tanácsának tagja, majd Bonaparte Napóleon alatt közigazgatási tisztséget töltött be, melytől a restauráció után megfosztották. Blanqui anyja, Sophie Brionville kitűnt nemes jellemével, megingás nélkül, mindvégig önfeláldozóan segítette fia harcát. Neves közgazdász és akadémikus bátyjával szintén bensőséges testvéri kapcsolatot ápolt, fiatalon politikai álláspontjuk is azonos volt. Később eltávolodtak egymástól. Nővérei egész életük során mind anyagilag, mind morálisan támogatták. Ez a szeretetteljes, megértő családi háttér – amit megkoronázott felesége állhatatos hűsége, – nagy szerepet játszott abban, hogy Blanquinak sikerült töretlen elszántsággal átvészelnie a csaknem fél életén át tartó börtönéveket.
Diák, tanár, újságíró Blanqui 1818-tól, tizenhárom éves korától Párizsban tanult, előbb intézeti iskolában, majd líceumban, ahol kivételes szellemi képességeivel korán elismerést szerzett. 1824-ben, 19 évesen, kitűnő eredménnyel végzett. Rövid ideig házitanító volt egy tábornok családjánál, majd tanári állást kapott a Massin-intézetben, ahol korábban diákoskodott. Emellett párhuzamosan jogot és orvostudományt hallgatott, de ezeket a stúdiumait sohasem fejezte be. 1824-ben lépett be az illegális carbonari szövetségbe, hamarosan megismerte Philippe Buonarroti műveit és Gracchus Babeuf tanait. 1827-ben több alkalommal diáktüntetéseken vett részt, ahol előbb kard, majd 1827. november 29-én golyó általi sebesülést szerzett. 1828-ban déli körutazást tett, előbb bejárta Piemontot, de Nizzában apja Napóleon alatt játszott politikai szerepe miatt letartóztatták. Ezek voltak első börtönben töltött napjai. Szabadon bocsátása után Spanyolországba utazott, ahonnan 1829 tavaszán tért vissza Párizsba. A Globe című ellenzéki, alkotmányos monarchista politikai irányzatú lapnál gyorsírói állást kapott, s rendszeresen kellett parlamenti ülésekről tudósítania. Ebben az időszakban ismerkedett meg Saint-Simon és Charles Fourier utópista szocialista eszméivel.
A júliusi forradalom Forradalmi felkelések Franciaországban 1830–1834
Párizs, 1830. július 27–29.
Párizs, 1831. szeptember
Lyon, 1831. november
Párizs, 1832. június
Lyon, Párizs, 1834. április
1830 júliusában az elejétől részt vett a X. Károly elleni tüntetéseken, majd a július 27-én kezdődött három napos barikádharcokban. Blanqui elégedetlen volt a júliusi forradalom eredményeivel, a pénzarisztokráciát gazdasági hatalomhoz segítő Lajos Fülöp polgárkirályságával. 1830 decemberében, Benjamin Constant halálakor röplapotBlanqui felhívása az egyetemi hallgatókhoz (1830. december 11.) in.: Auguste Blanqui válogatott művei. (vál., bev. és jegyz. Jemnitz János) Gondolat Könyvkiadó, Budapest 1968. 117. old. szerkesztett, melynek hatására a temetés politikai tömegdemonstrációvá vált. Továbbá intenzív ellenzéki szervezőtevékenységet fejtett ki az egyetemi hallgatók körében, melynek következtében december 29-én a tüntető diákok összecsaptak a rendőrséggel. Blanquit két társával együtt letartóztatták, s annak ellenére, hogy a sajtó védelmébe vette őket, három hétig börtönben tartották.
A júliusi forradalom után elszaporodtak a titkos társaságok, Blanqui az egyik legradikálisabb köztársaságpárti szervezet, a Godefroi Cavaignac vezette Nép Barátainak Társasága (Société des amis du peuple) tagja lett. A Társaságot alapvetően jakobinista köztársasági szellemiség jellemezte, de hangot kaptak az utópista szocialista gondolatok képviselői is. Blanqui orátori tehetsége e szervezet forró hangulatú, gyakran több mint ezer résztvevős gyűlésein csiszolódott, s Heinrich Heine egyik beszámolója szerint, rövidesen az egyik legszívesebben hallgatott szónokká vált körükben. A Nép Barátainak Társasága magára vonta a kormány figyelmét is, s Auguste Casimir-Périer belügyminiszter 1832 januárjában a szervezet 15 vezetője ellen pert indított. A „tizenötök pere” néven elhíresült eseményen Blanqui is a vádlottak padján ült François-Vincent Raspail, Aloysius Huber, Ulysse Trélat társaságában. A vádlottakat felmentették, de Blanquit védőbeszédénekLouis-Auguste Blanqui polgártárs védőbeszéde az esküdtszék előtt (1832. január 12.) in.: Auguste Blanqui válogatott művei. i. m.: 83–97. old néhány részlete miatt, kiegészítő vád keretében egy évi börtönre és 200 frank pénzbírságra ítélték. Büntetését előbb Versailles-ban, később a párizsi Saint-Pélagie-ben töltötte le, ezalatt megházasodott, volt tanítványát, a 19 éves Suzanne-Amélie Serre-t vette el feleségül. bélyegkép| „A katonaság és a rendőrség különös kegyetlenséggel számolt le a felkelőkkel a Transnonain utcában.” Ennek állított emléket Honoré Daumier Rue Transnonain, April 15, 1834. című litográfiájával A júliusi forradalom utáni évek különösen forrongó időszaka volt Franciaország történetének, mialatt Blanqui börtönbüntetését töltötte, 1832 júniusában újabb népfelkelés tört ki Párizsban. A forradalmi közeg némi magyarázattal szolgálhat arra nézve, hogy szabadulásakor már bizonyos ismertséggel rendelkezett a demokraták és forradalmárok körében. Az 1834-es lyoni és párizsi felkelések után 164 felkelőt állítottak bíróság elé, köztük Godefroi Cavaignacot és Alexandre Martint. A megtorlások a francia közvélemény általános felháborodását váltották ki, s Blanqui Armand Barbès, Alexandre Ledru-Rollin, Hughes Felicité Robert de Lamennais, Jules Favre, François-Vincent Raspail mellett részt vett a vádlottak jogi védelmében. A védők a per kezdetén politikai nyilatkozatot tettek közzé a Le National (Honfitárs) hasábjain, s ezért ők maguk is a vádlottak padjára kerültek. Csak 1835. május 20-án mentette fel őket a bíróság.
Családok Társasága 1835-ben Blanqui csatlakozott az Armand Barbès által létrehozott Családok Társasága (Société des Familles) illegális szervezethez, és egyik prominens vezetőjévé vált. Forradalmi céljaik elérése érdekében nagy hangsúlyt helyeztek a fegyveres felkelés előkészítésére, a tagsággal fegyver- és lőszerbeszerzési kötelezettség járt és titkos lőporüzemet hoztak létre. A rendőrség feljelentés miatt 1836. március 10-én letartóztatta a Társaság több tagját, köztük Blanquit és Barbèst. 1836. október 23-án Blanquit 23 társával együtt elítélték, ezúttal két év börtönt, 3000 frank pénzbírságot és további két év rendőri felügyeletet kapott. Büntetésének végrehajtását a Loire menti Fontervault börtönben kezdte meg. 1837. májusában az orléans-i herceg házassága alkalmából amnesztiarendelet született, mely a börtönt internálásra könnyítette, ennek következtében Pontoise körzetének Gency falujában telepedett le feleségével és időközben született gyermekével.
Évszakok Társasága Egy rövid nyugalmas periódus után azonban Armand Barbès és Martin Bernard részvételével még 1837-ben létrehozta az Évszakok Társaságát (Société des Saisons). Nagy hangsúlyt fektettek a szigorú, szinte katonai jellegű szervezeti struktúrára, politikai programjuk viszont rendkívül elnagyolt volt, melyet a királyság, az arisztokrácia, a burzsoázia gyűlölete, illetve az öntudatos kisebbség diktatúrája jellemzett. Blanqui 1839 elején elérkezettnek látta az időt a cselekvésre. Forradalmi helyzet kialakulásának tekintette a gazdasági válság nyomán megemelkedett munkanélküliséget; a néptömegek növekvő elégedetlenségét és politikai aktivitását; illetve a kormány elnökének lemondását; a tartós kormányválságot és a parlament feloszlatását. Számíthattak a főleg német emigránsokból álló Igazak Szövetsége támogatására, ugyanakkor ösztönzést jelentett még az is, hogy a rivális szervezet, a Demokratikus Falange magának szándékozott fenntartani a forradalom vezetését. 1839. május 12-én, egy előre kitűzött vasárnapi napon, a mintegy 500 forradalmár elfoglalta a városházát. A királyi katonai erők rögtön ellentámadást indítottak, s két nap alatt felmorzsolták az ellenállást. Az Évszakok Társasága Bizottsága felhívástAz Évszakok Társasága Bizottságának felhívása (1839. május 12.) in.: Auguste Blanqui válogatott művei. i. m.: 120. old. tett közzé – aláírói az ideiglenes kormány tagjainak tekintették magukat –, azonban hiába szólították fel támogatásra a népet, a várt általános felkelés elmaradt. Mintegy száz forradalmár esett el a harcokban, sokan megsebesültek. Barbès a helyszínen, Bernard néhány nap múlva került fogságba, míg Blanqui öt hónapon át sikeresen rejtőzködött, s csak október 14-én, feljelentés nyomán fogták el, amikor az országhatáron Svájcba próbált átjutni.
Kilenc év börtön bélyegkép|Mont-Saint-Michel 1900 körül