Bacsa Patrik (Miskolc, 1992. június 3. –) magyar utánpótlás-válogatott labdarúgó, jelenleg a BVSC-Zugló játékosa. Posztja csatár.
Pályafutása Klubcsapatokban DVTK Patrik a Diósgyőri VTK saját nevelésű játékosa. A DVTK tartalékcsapatában 10 mérkőzésen 2 gólt szerzett, míg a DVTK U19-es csapatában 19 mérkőzésen 15 gólt jegyzett.
2010. május 2-án debütált a DVTK színeiben az NB1-ben a ZTE ellen a második félidőben lépett pályára. Három nappal később a Nyíregyháza ellen a 73. percben lépett pályára. A következő mérkőzésen kezdőjátékos ként játszott a Paksi FC ellen, a mérkőzésen végig a pályán volt. Május 15-én a FTC ellen kezdőként 63 percet töltött pályán. A szezon során több mérkőzésen nem szerepelt az első csapat színeiben.
A 2010/11-es szezont a NB2-ben folytatta, mivel csapata kiesett az első osztályból. Patrik először 2011. március 19-én (18. forduló) lépett pályára az Újpest FC II ellen a 78. percben cserélték be. Egy héttel később a Vecsési FC ellen a 67. percben lépett pályára és alig több mint tíz percre volt szüksége, ahhoz hogy betaláljon az ellenfél kapujába. A Bőcs KSC ellen kezdőként lépett pályára, de a 81. percben lecserélték. A szezonban további négy mérkőzésen lépett pályára. Klubja a DVTK megnyerte az NB2 Keleti-csoportját, így egy év távollét után ismét az első osztályba szerepelhet a következő szezonban.
2011. július 31-én (3. forduló) lépett pályára csereként először a szezonban a Kecskeméti TE ellen, majd négy hónappal később a FTC ellen szintén csereként. 2011. november 30-án a Magyar kupában is bemutatkozott csereként a Győri ETO ellen. Május 4-én a Pécs ellen Tisza Tibornak gólpasszt adott, majd másfél héttel később a Budapest Honvéd ellen ismét gólpasszt jegyzett Tiszának. Első és második gólját is a bajnokság zárófordulójában szerezte meg a Vasas SC ellen. Az első gólját a mérkőzés 3. percében szerezte José Luquétól kapott egy nagyszerű labdát, amit Patrik megtolt és a kapus lába között a hálóba rúgta. Második góljához ismét Luque-tól kapott labdát, lefutotta a védőit és a kirohanó kapus mellett, ballal a hosszú sarokba emelte a labdát. A szezonban 10 bajnokin 2 gólt szerzett, valamint 2 gólpasszt is kiosztott és egy alkalommal a Magyar kupában is pályára lépett.
A 2012-13-as szezon már a negyedik éve a Diósgyőri VTK első csapatában. A szezon elején a 92-es számot, 9-esre cserélte. 2012. július 27-én már az első fordulóban pályára lépett az Újpest FC ellen csereként a 70. percben váltotta L´Imam Seydi-t. Augusztus 25-én a BFC Siófok ellen szezonbeli első gólját szerezte meg, Gohér Gergő kanyarította középre a labdát Bacsa pedig a védőit megelőzve fejeltem a hosszú sarokba a labdát. Szeptember 21-én a Paks ellen a 4.percben Fernando Fernández remek labdával ugratta ki a bal oldalon, majd Bacsa a rövid felsőbe lőtte a labdát. A mérkőzést ezzel a góllal nyerték meg 1-0-ra.
Kisvárda 2017. január 24-én az NB II-es Kisvárda FC-hez került kölcsönbe.
Újpest 2020 januárjában az Újpest FC szerződtette. Másfél évig volt a lila-fehér klub játékosa, ezalatt 39 tétmérkőzésen lépett pályára, a 2020–21-es szezonban Magyar Kupát nyert a csapattal.
Győri ETO 2021. július 14-én a másodosztályú ETO FC Győr igazolta le. Másfél év alatt 54 mérkőzésen lépett pályára, 13 gólt szerzett.
Kazincbarcika 2023 februárjában a másodosztályú Borsod megyei csapathoz igazolt. Március 19-én a Győri ETO ellen 1–1-re végződő idegenbeli mérkőzésen szerezte első gólját kék-sárga színekben.
A válogatottban U19-es válogatott 2011. április 11-én debütált az U19-es válogatottban Izraeli U19-es válogatott ellen, kezdőként lépett pályára, majd a 63. percben Zamostny Balázs váltotta.
U21-es válogatott 2011. október 12-én Szlovénia ellen a 87. percben Baráth Botond nagy bedobása után 5 méterről fejelt a hálóba.
Statisztika Klubcsapatokban 2023. május 21-én frissítve. SzezonKlubBajnokságBajnokságKupaLigakupaNemzetköziÖsszesenMeccsekGólokMeccsekGólokMeccsekGólokMeccsekGólokMeccsekGólok2009–10DVTKNB1400020--602010–11NB2810000--812011–12NB11021030--1422012–132733131--3352013–142988287--45172014–1528631536242122015–162843100--3152016–171813000--2112017–181915100--2422018–192713000--3012019–20912000--111DVTK összesen20728316211162265472016–17KisvárdaNB11300000--130Kisvárda összesen1300000001302019–20Újpest FCNB11420000--1422020–212203100--251Újpest összesen3623100003932021–22Győri ETO FCNB23775200--4292022–23801000--90Győri ETO összesen4576200005192022–23Kazincbarcikai SCNB21510000--151KBSC összesen151000000151Karrier összesen3163840921116238360
Sikerei, díjai Diósgyőri VTK Magyar ligakupa-győztes: 2013–14 Újpest Magyar kupagyőztes: 2020–21
Jegyzetek
További információk Adatlapja a dvtk.eu-n Profilja a hlsz.hu-n Statisztikája a transfermarkt.it-n Profilja az mlsz.hu-n
Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Miskolciak Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A DVTK labdarúgói Kategória:Az Újpest FC labdarúgói Kategória:1992-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Kisvárda FC labdarúgói Kategória:A Győri ETO labdarúgói Kategória:Az NB I labdarúgói Kategória:Az NB II labdarúgói